„Erős torony az Úr neve…” – Hálaadás a hidasi templom felújított tornyáért
Kérdést intézett a gyülekezethez Gáncs Péter püspök a 2009. október 10-én megtartott ünnepi istentiszteleten, amelyen a hidasi evangélikusok templomuk felújított tornyáért adtak hálát Istennek.
Vajon misszionálhat-e a templomtorony? – hangzott a kérdés. A püspök igehirdetésében igenlő választ adott, de arra is felhívta a figyelmet, hogy nem a torony új, vakító fehér színe és méltóságteljes fekete bádogozása az igazán fontos, ez nem terelheti el a figyelmet a lényegről, a Szentlélek Úristen munkájáról és a gyülekezet missziói elkötelezettségéről, Krisztus-követő életéről.
A történelem folyamán több megpróbáltatást is átélt kicsiny Baranya megyei gyülekezet az istentiszteleten a Szabó Vilmos Béla esperes által mondott imádságában is gondolt az ünnep előtt kórházba került gondnokára, majd az ezt követő közgyűlésen Somogyvári Imre felügyelőn keresztül köszönte meg mindazok segítségét és munkáját, akik hozzájárultak a torony megszépüléséhez.
Aradi András










