Igazat szólni szeretetben – Székács József püspök nevét vette fel egyházunk orosházi tanintézménye
Kétszáz esztendeje született Orosházán Székács József evangélikus püspök. Ebből az alkalomból 2009 Székács-év egyházunkban, számos eseményen emlékeznek „az ország papjának” is nevezett egyházi vezetőre. Szeptember elseje óta az ő nevét viseli az Orosházi Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium – az ünnepélyes névfelvétel a reformáció emléknapján tartott ünnepi istentiszteleten történt meg. Forrás: Evangélikus Élet; Fotók: Ribárszki Ákos
Az evangélikus
egyház – az oktatás szempontjából is – szinte a kezdetektől
egészen az 1948-as államosításig fontos szerepet játszott
Orosháza életében. A felekezeti oktatás a rendszerváltás után,
1992-ben indulhatott újra a városban.
A kisgyermekkortól
az érettségiig képzést nyújtó intézmény – az óvodába
150-160 gyermek, az általános iskolába 340, a gimnáziumba 192
diák jár – névadó istentiszteletén Ribár János
köszöntötte a templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezetet.
Gáncs Péter
püspök – a nevet javasló „tiszteletbeli keresztapa” – 2Kor
4,5 alapján tartott prédikációjában egyebek mellett arról
beszélt, hogy a név kötelez. Székács szolgálatának lényegét,
szellemi örökségét jól kifejezi a néhai püspöknek az
alkalomra szóló meghívón olvasható célkitűzése: „Igazat
szólni szeretetben”.
Az istentisztelet
liturgiájában Kopf András iskolalelkész és a diákok,
valamint Ribár János esperes és Deák László
igazgató lelkész vettek részt.
A díszközgyűlés
keretében – Jantos Istvánné igazgató ünnepi gondolatai után – az intézményt többen is köszöntötték: Radosné Lengyel
Anna, a Déli Egyházkerület felügyelője, Domokos László,
a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Németh Béla, Orosháza
polgármestere, dr. Dancsó József alpolgármester,
országgyűlési képviselő és Kolarovszki Zoltán, a
Békéscsabai Evangélikus Gimnázium igazgatója.
Az üdvözlések
sorában különösen is megható volt az a pillanat, amikor Blahó
János, a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola
igazgatója átnyújtotta Jantos Istvánnénak, a
Székács-iskola igazgatójának a hajdani evangélikus gimnázium
történelmi pecsétjét.
Az istentisztelet a
templom falán elhelyezett emléktábla felavatásával és az
iskolában tartott fogadással zárult.
Gazdag Zsuzsanna










