Műveld és őrizd! – Teremtésünnep Zuglóban
„Ezen a vasárnapon és az ezzel induló teremtésünnepi héten nem a jól ismert környezet- és természetvédő jelszavakat kívánjuk átismételni és ismételgetni, hanem együtt szeretnénk rácsodálkozni a teremtett világ ajándékaira, és meghallani a Teremtő minket kereső szavát” – fogalmazott Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke a zuglói evangélikus templomban megrendezett teremtésünnepi istentiszteleten. A 2009. szeptember 27-ére meghirdetett alkalmat élőben közvetítette a Magyar Televízió. A természet ajándékaiért hálát adó és az azokért való felelősségvállalásra figyelmeztető imádságok és olvasmányok a frissen szüretelt terményekkel díszített oltár előtt hangzottak el. Fotók: Dr. Kodácsy-Simon Eszter – MEGTEKINTHETŐ VIDEÓ!
Az istentisztelet felvétele megtekinthető ITT.
Az istentisztelet kezdetén egyházunk Ararát munkacsoportjának
vezetője, Kodácsy-Simon Eszter köszöntötte a
gyülekezetet, és invitálta közös ünneplésre a
televíziónézőket. Az alkalom házigazdájának szavai „A hét
nap csodája” című plakátpályázatra beérkezett rajzok előtt
hangzottak el. Az alkotásokból összeállított válogatást a
bejáratnál tekinthették meg a templomba érkezők.
Gáncs
Péter püspök és Dr.
Szabóné Mátrai Marianna
püspökhelyettes 1Móz 2,15 alapján tartott dialógus-prédikációt.
Az igehirdetők az ember Teremtőjétől kapott kettős küldetésére
világítottak rá, hogy egyrészt művelje, másrészt őrizze a
neki ajándékozott kertet, a teremtett világot. „Ha körülnézünk,
döbbenten látjuk, hogy a művelés sok helyütt a világ
kifosztásává torzult. (…) Úgy pusztítjuk a körülöttünk
lévő világot, mintha nem lennénk annak mi is szerves részei”
– fogalmazott a püspök.
Elmondta: mindent és mindenkit magunk alá gyűrve gyakran
félreértjük az igénkben hallott úgynevezett „kultúrparancsot”.
Elfelejtjük, hogy a munka egyrészt kreatív aktivitás, azaz
művelés, másrészt viszont alázatos szolgálat, őrzés.
„Kinek
van ideje őrzésre?” – folytatta
a gondolatot a lelkésznő. Szavaiból kiderült: egy türelmetlen,
pillanatok alatt nyerni, győzni akaró világban nem kis merészség
erről beszélni. Ugyanakkor rávilágított keresztény hitünknek
azokra a kincseire (irgalom, felebaráti szeretet, bátorság,
bizalom), amelyek mégiscsak segítenek megőrizni a ránk bízott
világot. Istentől kapott sáfárságunk (gondnokságunk) tudatában
juthatunk harmóniára önmagunkkal és a körülöttünk élőkkel.
„Ennek a harmóniának neve van – vette át újra a szót Gáncs
Péter –, úgy hívják: Jézus Krisztus. A vele való közösségben
teremhetjük meg azokat a gyümölcsöket, amelyektől gyógyulni
kezd majd megsebzett világunk”.
Az igehirdetést követően az ünnepnek otthont adó gyülekezet
hittanosai jelképes ajándékként egy-egy virághagymát adtak át
a jelenlévőknek. Ez emlékeztetheti a gyülekezet tagjait azokra a
gyökereinkre, amelyek minden teremtménnyel való közösségünket
jelentik, s arra a hálaadásra, amellyel e napon fordultak a teremtő
Isten felé.
Az istentisztelet kántori szolgálatát – a tőle megszokott
virtuóz orgonajátékkal – Finta Gergely, az Evangélikus
Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének vezetője végezte,
a liturgiát pedig a Credo együttes modern korálfeldolgozásai
színesítették.
Az
ünnepi héttel kapcsolatos további információk megtalálhatók a
http://ararat.lutheran.hu internetes oldalon.
JCsCs – SA










