Nem csak falak – Hatvan esztendeje épült a mezőhegyesi evangélikus templom
Nagy sokára fordult csak a kulcs a zárban Mezőhegyesen 1949. október 23-án, azon a napon, amikor Kemény Lajos püspökhelyettes felszentelte a helyi evangélikusok hajlékát. Az epizódot a templomot építő Marschalkó Gyula 2009. október 31-én ünnepi istentisztelet keretében idézte fel népes gyülekezet előtt, kiemelve, hogy ez az apró mozzanat emlékeztetett Jézusra, aki meg akarja nyitni és templommá akarja szentelni minden ember szívét. A templomajtó végül is kinyílt. Vajon megnyílt-e már a te szíved is Megváltód előtt? – tette fel a kérdést az egybegyűlteknek a nyugalmazott lelkész. Forrás: Evangélikus Élet; Fotók: Kmetykó Ágnes
A
viharsarki városban a nyilvántartás szerint napjainkban harminc
evangélikus él (ma a tótkomlósi egyházközséghez tartoznak).
Holott 1925-ben, amikor Mezőhegyes leányegyházként még a
pitvarosi anyaegyházhoz tartozott, és felmerült az önállósodás,
a saját lelkész és templom igénye, még nyolcszáz körül volt a
hívek száma. Dr.
Raffay Sándor
püspök 1934. május 27-én rendelt ide lelkipásztort, a dologi
kiadásokat akkor az Állami Ménesbirtok fedezte. A templom építése
1944. július elsején vette kezdetét, Ágoston
Sándor tervei
alapján. A II. világháború kitörése miatt a munka
félbeszakadt, csak 1948. június végén folytatták az egy évvel
későbbi szentelésig.
Az élni akarás és a remény jele volt ez – mondta Gáncs
Péter Péld 16,9
alapján tartott igehirdetésében. A Déli Egyházkerület lelkészi
vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy – amint Luther
írta –: „Nem a gyönyörű falak, tornyok, harangok a fontosak,
hanem egyedül a gyülekezet Istenhez küldött, ellenállhatatlan
imádsága.”
A
hálaadó istentisztelet
liturgiájában
Szpisák
Attila
tótkomlósi lelkész segédkezett.
A
prédikáció után rövid műsor következett, majd ünnepi
közgyűlés kezdődött, amelynek keretében a felügyelő, dr.
Szollár István
röviden ismertette a gyülekezet történetét. Ezután a városért
végzett munkája elismeréseként Marschalkó Gyula oklevelet és
emléktárgyakat vehetett át a Mezőhegyesi Város- és
Környezetvédő Egyesület elnökétől, dr.
Kerekes Györgytől.
Az alkalmat a ProVocal
kórus
fellépése tette még színesebbé. Az ünnep a templom falán
elhelyezett emléktábla leleplezésével zárult.
Gazdag Zsuzsanna










