Tovább a tartalomhoz | Ugrás a navigációhoz

Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Hírek Quo vadis, egyházi iskola? – Evangélikus intézmények tanári konferenciája
Bekezdések
Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
Bejelentkezés

 

Quo vadis, egyházi iskola? – Evangélikus intézmények tanári konferenciája

Az újraindulásának idén 20. évfordulóját ünneplő Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban került sor az evangélikus intézmények tanári konferenciájára. 2009. június 29-én délelőtt 11 órakor a fasori templomban Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspökének nyitóáhítatával kezdődött a július 1-jéig tartó három napos program. Szöveg és fotó: Bolla Zsuzsanna

Quo vadis, egyházi iskola? – Evangélikus intézmények tanári konferenciája

Győri Tamás József oltári szolgálata

A gyülekezet egy lélekkel énekelte az istentiszteletre kijelölt énekeket, többek között az Erős vár a mi Istenünk himnuszát. A pedagógusokkal telt templomban Győri Tamás József, a gimnázium iskolalelkésze segédkezett a püspöknek az oltári szolgálatban.
    Az Úrnak félelme feje a bölcsességnek – ez a Példabeszédek 1,7-ben álló ige egyben a gimnázium vezérigéje is, amely feltárja előttünk azt, hogy az egyházi oktatási intézményekben a tanárok a bölcsesség okítása mellett az istenfélelemre is kell, hogy oktassák tanítványaikat. A püspök Benczúr Gyula oltárképére utalva a napkeleti bölcsek hódolatáról beszélt és hangsúlyozta, hogy ha valódi értékeket szeretnénk közvetíteni iskoláinkban, akkor pedagógusainknak is a bölcsekhez hasonlóan kell az Úr elé térdelniük, hogy valóban Jézus Krisztushoz hű diákokat tudjanak nevelni.
    Ebéd után először egy filmet láthattak a konferencia résztvevői a fasori gimnáziumról, a neves intézmény alapításától napjainkig lezajlott eseményeket tekintették át. Ezután az iskola lelkésze, Győri Tamás József az iskola neves tanárairól, híres diákjairól, és az iskola jelképeiről beszélt.
    Előadása után Vitális György fasori öregdiák emlékező szavait hallhatták a rendszerváltozás után történtekről és az iskola újraindításáról.
    A konferencia első napjának programján Quo vadis, egyházi iskola? – címmel először Kákay István, az Országos Iroda igazgatója mondott beszédet, majd az óvodák, az általános iskolák, a kollégiumok és az iskolai lelkészségek felkért előadói mondták el, hogyan látják az egyházi intézmények jövőjét.
    Este a program öreg diákok és szülők beszámolóival folytatódott, majd Finta Gergely orgonakoncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a fasori templomban.  

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek