Regionális felügyelői konferencia Kecskeméten
Két éve Orosházára, tavaly Szarvasra, az idén, szeptember 26-án pedig Kecskemétre, a Luther-palotába invitálták a Kelet- és a Nyugat-békési, valamint a Bács-Kiskun Egyházmegye felügyelőit. Közel negyvenen érkeztek a hívó szóra, helyettesként gondnokok és egyéb tisztségviselők is. A cél az volt, hogy minden egyházközség képviseltesse magát. Elgondolkodtató, hogy az anyagyülekezetek körülbelül egynegyedéből senki nem élt a lehetőséggel. Forrás: Evangélikus Élet
Az összejövetel
Kis János helyi lelkésznek a napi igék (1Sám 7,12 és 2Tim
4,17) alapján tartott áhítatával kezdődött. Radosné Lengyel
Anna egyházkerületi felügyelő köszöntőjében kiemelte az
elkötelezetten végzett egyházi munka fontosságát, majd Szigeti
László kecskeméti felügyelő bizonyságtételét hallgatták
meg a jelenlévők: „Jézus Krisztussal indulok el minden reggel”
– mondta.
Az ilyenkor
szokásos egyenkénti bemutatkozás után Győrfi Károly
vitaindító előadása következett Hogyan él meg a kis
gyülekezet? címmel. Az óbudai gyülekezet felügyelője alapos
képet festett arról, mik a presbiter és a felügyelő napi
munkájának súlypontjai, elemezte saját, hatszáz lelkes,
kétlelkészes gyülekezetének tapasztalatait. Fontos, hogy a
felügyelő és a lelkész között állandó párbeszéd legyen, a
felügyelő tudjon együtt gondolkodni a lelkésszel.
Szólt az előadó
a hitéleti munka világi feltételeinek megtervezéséről, a
presbitérium összetételéről, a 2006. évi tisztújítás
tapasztalatairól is. Csak olyan elkötelezett, tenni akaró és
tenni is tudó presbiterek kerüljenek a következő választáskor a
testületbe – emelte ki –, akik képesek a szolgálatra, a
munkára és a hitbeli gyarapodásra is. A presbitérium inkább
legyen kisebb létszámú, de hadra fogható, mindenkinek legyen
személyre szóló feladata. Napi kötelességünk a lelki megújulás,
mások megszólítása. Mikor magunk épülünk, egyúttal másokat
is építsünk – hangsúlyozta.
Az előadást
követően egymás után sorjáztak a hozzászólások, megnyíltak
az egészen más adottságú kisebb-nagyobb gyülekezetek képviselői.
A délelőtt másik
előadását dr. Mekis Viktória, az országos iroda
igazgatóhelyettese tartotta. Szólt a 2010-es költségvetési
törvény egyházunkat is érintő adatairól, megemlítve, hogy még
nincsenek végleges számok, folyamatos egyeztetésre, tárgyalásra
van szükség. Elemezte az egyház szerepvállalását az oktatási
és a diakóniai munkában, ahol várhatóan csökkenni fognak az
állami támogatások. Arra kell törekednünk, hogy hosszabb távon
is érvényesüljenek egyházunk szempontjai, tervezhető jövőképünk
legyen. Kérte a jelenlévőket, hogy ha bármilyen gondjuk van,
vegyék fel a kapcsolatot az országos iroda osztályaival.
Délután nagy
érdeklődéssel kísérte a hallgatóság dr. Tőkéczki László
történész, református egyházkerületi főjegyző Van-e
bizalom az egyházak iránt Magyarországon? című, kitűnő
felkészültségről tanúságot tevő, szuggesztív erejű, humorral
fűszerezett előadását. „Bizalom csak akkor van, ha van
hitelesség!” – állapította meg a történész. Sok érdekes
történeti és egyháztörténeti összefüggésre irányította az
egybegyűltek figyelmét, közöttük Békés megyei sajátosságokra
is.
A jó hangulatú,
szellemi és lelki tartalomban gazdag találkozó Vladika Zsófia
hatodéves lelkészjelölt imájával zárult.
Koszorús Oszkár










