Szabadok voltunk...!
Ilyen nagy létszámú a közgyűlés? - kérdezhette volna az idegen, aki 2012. április 27-én délelőtt belép a Nagyszénási evangélikus templomba, ahol a Déli Evangélikus Egyházkerület éves közgyűlésére került sor, hiszen az esemény kezdetére a helyi gyülekezet tagjai is szép számmal megjelentek.
Rendhagyó volt a gyűlés, hiszen a kerület vezetőségének és küldötteinek tanácskozása az elmúlt hat esztendei ciklus lezárásáról is szólt.
Erdélyi Zoltán, a Nagyszénási Egyházközség lelkésze is az elmúlt évekre tekintett vissza nyitó áhítatában, Istennek hálát adva a gyülekezet megmaradásáért, életéért, lelkipásztorának személyes sorsának alakulásáért.Szeretettel köszöntötte a közgyűlés résztvevőit a Nagyszénásiak nevében Kulcsár Lászlóné a gyülekezet másodfelügyelője.
Az ülés hivatalos megnyitása után Gáncs Péternek, az egyházkerület püspökének jelentésére került sor. „Arra kerestem a választ, hogy mire voltunk szabadok az elmúlt esztendőben egyházkerületünkben” – mondotta a püspök. Jelentésében a kerületi missziói napok megrendezéséről, a lelkészek testi, lelki, szellemi karbantartásának biztosításáról, és különösen is az új oktatási, nevelési feladatokról, kihívásokról szólt. „Lehetséges, hogy 2011-12 úgy fog bevonulni egyházunk legújabb kori történelmébe, mint az oktatási intézmények átvételének virágkora. Különösen is igaz ez egyházkerületünkre, ahol a 2011 után további átvételek is folyamatban vannak. Valóban teher, gond kockázat egy intézmény átvétele, gondozása – utalt az elmúlt időszak aggódó hangjaira – de ezt vállalnunk kell, ahogyan az egyház mindig is kötelességének érezte e feladatok felvállalását” – mondotta többek között.
A püspöki jelentésre reflektálók is az „iskolaügyről” szóltak. „Az iskola nem kolonc, hanem kereszt..., az iskola szívügy, de figyeljünk a szeretetszolgálatra is..., óriási felelősség, de lehetőség is az iskolák átvétele..., használjuk ki a kiírt pályázatok lehetőségeit – hallhatták a jelenlévők. A hozzászólásokra adott püspöki válasz után a közgyűlés a jelentést egy tartózkodás mellett elfogadta.
„Úgy döntöttem, hogy kerületi felügyelői mandátumom lejárta előtti utolsó jelentésemben azt foglalom össze, ami biztató, ami örömteli, ami felelősségteljes, ami reménységre okot adó a Déli Evangélikus Egyházkerület életében” – kezdte beszámolóját Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő. A reménységek sorában szólt a presbiterekről, a fiatalokról, idősekről, a szolidaritásról. Különösen is kiemelte az evangélikus oktatási intézmények munkáját, az elért eredményeket, sikereket, példákkal illusztrálva azokat. A felügyelő asszony jelentését a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Kendeh György a kerületi jelölőbizottság elnöke számolt be arról, hogy a Déli Egyházkerület felügyelői tisztére javasolt hat személy közül Radosné Lengyel Anna vállalta el a jelölést. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta és jelölte Radosné Lengyel Annát a következő hat éves időszak felügyelői tisztségére.
A kerület missziói lelkésze, Aradi György jelentésében – melyet visszatekintett az elmúlt ciklusra, és köszönete mellett jelezte, hogy a jövőben nem tudja vállalni a feladatot. Ezután a közgyűlés meghallgatta Káposzta Lajos ügyvivő lelkészi jelentését a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat munkájáról, majd Dr. Font Éva kerületi ügyész beszámolóját.
Gáncs Péter tájékoztatta a küldötteket a kerületi díjak odaítéléséről, majd a teológus ösztöndíjra jelöltek mutatkoztak be.
A közgyűlés az egyéb ügyek megbeszélésével ért véget.
(A püspöki és felügyelői jelentések a Déli Egyházkerület honlapján: http://del.lutheran.hu olvashatók.)
W. A.









