Új élet…
Örménykút község Békés megyében a Szarvasi kistérségben található. Neve a török időkben Magyarországra menekült örmény kereskedők emlékét őrzi, akik a terület egykori bérlői voltak, és az itt található egykori kútnál itatták állataikat. 1952-ben a környék tanyasoraiból vált önálló községgé. Az elmúlt hét szombatján ünnepelte megalakulásának 60. évfordulóját. Ezen az alkalmon adták át a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat Örménykúti Idősek Klubját.
A község ünnepségébe illeszkedő átadáson Buda Annamáriának, az Országos Egyház Diakóniai Osztályának vezetőjének köszöntő szavai után Lázár Zsolt a Szarvasi Ótemplomi Egyházközség igazgató lelkésze ismertette a Klub létrejöttének történetét. Elmondta, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház és Örménykút között 2011- ben jött létre az a megállapodás, melynek értelmében a község 15 évre átadja az egyháznak volt iskolájának épületét szeretetszolgálati használatra. A felújítást Csík Attilának, a Szeretetszolgálat gazdasági igazgatójának vezetése alatt, az Iványi Építőmester Kft végezte. A beruházás 24,7 millió forintba került. Az intézmény a jövőben idős és fogyatékos személyek ellátását fogja végezni. „Reméljük és bízunk abban, hogy az első tizenöt évet még sok esztendő fogja követni” – mondotta az igazgató lelkész.
Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke szentelte fel az Idősek Klubját, mellette Lázár Zsolt, és Nobik Erzsébet a Szarvas Újtemplomi Egyházközség helyettes lelkésze szolgált. Az ünnepélyes szalag átvágását Szakács Jánosné, Örménykút polgármestere, Radosné Lengyel Anna, egyházkerületi felügyelő, és Babák Mihály Szarvas város polgármestere végezte el.
Öröm volt az örömben, hogy az épületben kialakított istentiszteleti terem felszentelésével együtt három kisgyermek megkeresztelésére is sor került. Gáncs Péter a keresztelési igehirdetésben arról szólt, hogy ahogyan az egykori kút vizet, és így életet adott a szomjazó állatnak, úgy ad életet a keresztség vize is az Istenre szomjazó embernek. „Olyan intézményben – az idősek otthonában –vagyunk, ahol új minőségű életet is kaphat az öreg, beteg ember. És ez a keresztelés azt is mutatja, hogy van jövője is, van új élet is, van folytatása is az életnek, Krisztus népének” – mondotta a püspök.
Az Idősek Klubjának átadása után Gáncs Péter Örménykút központi ünnepségén vett részt, és köszöntötte a község polgárait és a megjelent vendégeket.
Wiszkidenszky András









