Navigáció
Bejelentkezés

 

Reformáció, kép, Biblia

Míg egyházunkban a reformáció és az oktatás esztendejét hirdettük meg, addig a reformáció hazájában 2015 a reformáció, a kép és a Biblia tematikus éve. Kár lenne figyelmen kívül hagyni német testvéreink közös gondolkodását ebben az izgalmas témakörben, hiszen ha komolyan vesszük az oktatás évének lózungját, mely szerint „tanítványok vagyunk”, akkor bizony tanulnunk kell a képek és a Biblia helyes használatát is a reformáció fényében. Szöveg: Gáncs Péter (A cikk megjelent az Evangélikus Élet, 2015 február 8-i számának Égtájoló rovatában.)

Szoktuk manapság a reformációt egyfajta „médiaforradalomként” is emlegetni, hiszen Luther Márton 95 tételével kilépett a templom védettségéből a nyilvánosság elé, és nagyszerűen használta ki a könyvnyomtatásban rejlő lehetőségeket az emberek elérésében, a tömegtájékoztatásban. Nem is szólva az anyanyelvű bibliafordítás új korszakot nyitó, valóban forradalmi tettéről. 

Ma viszont gyakran halljuk, hogy  már olyan „posztgutenberg-korszakban” élünk, ahol a jövőt az úgynevezett „360 fokos kommunikáció”, a „crossmédia” jelenti. De vajon mire  utalnak  ezek a trendi varázsigék? Ha jól értelmezem, olyan minden irányba hatékony, komplex médiakommunikációra van ma szükség, amelyben egymást segítik a különböző eszközök a közös cél, a teljes ember elérésében, megszólításában. Ez természetesen fontos szempont az egyház missziói küldetésének mai betöltésében is. Ugyanakkor  meggyőződésem, hogy mindebben változatlanul fontos szerepet tölthet be a könyv és a kép, akár hagyományos, akár digitális megjelenési formában.  

Napjainkban a könyv és a kép helyének tisztázása a különböző vallásokban komoly teológiai kérdéseket és feszültségeket is generál. A probléma felvetésének szomorú aktualitást ad a párizsi terrormerénylet, amely kicsit leegyszerűsítve: egy könyv és néhány kép miatt történt…

A három monoteista világvallást kissé felszínes általánosítással „könyvvallásként”  is szokták emlegetni. Bár ezt a definíciót maga Jézus cáfolja, amikor zsidó írástudókkal vitázva kijelenti: „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot…” (Jn 5, 39) Ebből is kitűnik, hogy más a szent iratok jelentősége a zsidóságnál, a kereszténységnél és más az iszlámban. 

Talán még szembetűnőbb a különbség  a képekhez, Isten kiábrázolásához való viszonyulásban. Ebben a kérdésben magán a kereszténységen belül, sőt, a reformáció egyházai között is jelentős a nézeteltérés. Míg református testvéreink önálló parancsolatként értelmezik a képkészítés tilalmát (2Móz 20, 4), addig egy katolikus templomban otthont kapnak szentek, királyok, püspökök és pápák képei, szobrai. Az evangélikus egyház, Luther Márton nyomán sajátos, keskeny középutat követ, amikor csak a Krisztust (solus Christus!) ábrázoló, Őt hirdető egyházművészeti alkotásokat fogadja be templomainkba.

Egy-egy valóban Krisztust prédikáló oltárkép komoly szolgálatot tölthet be gyülekezeteink életében. Soha se fogom elfelejteni, hogy milyen nyomasztó látvány volt hosszú éveken át az ellopott oltárkép üres helyén tátongó „befalazott vakablak” a békéscsabai  nagytemplomban… S milyen örömöt jelentett, amikor a 2006. pünkösdjére elkészült új oltárkép jóvoltából ismét ablak nyílott a Golgotára és a mennyei Jeruzsálemre. Ugyanilyen csodaként éltem meg püspöki szolgálatom másik oltárszentelését, amikor tavaly pünkösdkor a dombóvári templom oltárképe nyitotta meg előttünk az emmausi asztalközösség szédítő távlatát…     

Ugyanakkor meg kell hallanunk az a józan hangot is, amelyet a németországi tematikus év nyitó alkalmán, Hamburgban Margot Kässmann,  a reformációi jubileum nagykövete ütött meg, aki egyfajta óvatosságra intett a képek használatával kapcsolatban. Elismerte, hogy ma is fontos szerepet játszhatnak a képek az egyház szolgálatában, a hitünkről való bizonyságtételben, de ugyanakkor óvott attól, hogy túl nagy hatalmat adjunk a képeknek…

Ma valóban kísért, hogy képekkel pótoljuk az igazi mondanivalót, vagy éppen annak hiányát próbáljuk korszerűnek látszó illusztrációkkal eltakarni. Mindannyian tapasztaltuk már, akár igehirdetőként, akár igehallgatóként, hogy egy-egy frappáns illusztráció el tudja téríteni a prédikációt a lényegtől, s végül már csak a kép marad meg a lényeg, az örömhír, az evangélium helyett.

De ugyanakkor vétek lenne nem kihasználni az egyházművészet, a képek adta lehetőséget, hogy gazdagítsuk, színesítsük tanúságtételünket. Maga a názáreti Mester járt elől a leghétköznapibb képek zseniális használatában, a képes beszédben. Legyünk ebben is ráfigyelő tanítványai!

A reformáció jubileumára készülve érdemes újra felfedezni Luther korának egyházművészetét is. Ebben az esztendőben például az éppen ötszáz éve, 1515. október 4-én született ifjabb Lucas Cranach képei érdemelhetnek fokozott figyelmet.    

Német testvéreink jóvoltából hihetetlenül gazdag tárházat találunk a tematikus évvel kapcsolatban az interneten. A www.die-bibel.de oldalra kattintva például naponta rácsodálkozhatunk egy-egy bibliai ihletésű festményre. Ilyen módon a mindennapi kenyér mellé, megkaphatjuk a mindennapi képet is a hozzátartozó rövid, informatív szöveggel, igei mondanivalóval. 

A Német Evangélikus Egyház (EKD) közel százoldalas, tartalmas kiadványt  jelentetett meg a tematikus év alkalmából. A gazdagon illusztrált magazin természetesen letölthető az internetről is: http://www.ekd.de/themen/luther2017/bild-und-bibel/ címen. 

Az ökumenikus imahét közös bibliai élményére utalva: kiapadhatatlanul mély, friss vizű kút forrásából meríthetünk. S hála Istennek: merítő edényünk, megfelelő eszközeink is vannak erre. Bátran merítsünk, töltekezzünk, kínáljunk meg másokat is! 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
Lélekemelő

Válaszoljon beszédedre nyelvem, mert minden parancsolatod igaz. (Zsolt 119,172) >>

Hiba
There was an error while rendering the portlet.