Hogyan? – „...ahogyan...”
2015 igéje: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Jézus is befogadott titeket Isten dicsőségére.” Rm 15, 7 A 2015-ös esztendő igéje valódi „lózung”, igazi vezérige, ami irányt, programot adhat az előttünk álló 365 napra: fogadjuk be egymást! Milyen szép gondolat, különösen is így karácsony közelében, amikor annyit, de annyit hallottunk és beszéltünk a segítő szeretetről, arról, hogy “jónak lenni jó”. Figyelve a televíziós híradásokat, néha már szinte az volt a benyomásom, hogy 2014-ben a különböző segélyszervezetek „rendezték” a karácsonyt hazánkban…
Félreértés ne essék, minden elismerésem azoké, akik valóban mások táplálásán, megsegítésén fáradoztak az elmúlt hetekben. De azért szögezzük le: van abban valami megszokhatatlanul és megmagyarázhatatlanul nyugtalanító, hogy 25 évvel a rendszerváltás után, amikor naponta halljuk, hogy „az ország jobban teljesít”, még mindig ott tartunk, hogy hosszú sorok kígyóznak egy tál meleg ételért. Pedig nincsen háború („csak” a szomszédban...), nem sújtotta semmilyen természeti csapás hazánkat, mégis rengeteg a be nem fogadott, el nem fogadott, kallódó, vegetáló ember, akinek mindennapi betevő kenyere úgy tűnik, hogy még mindig mások, netán éppen a mi kampányszerű jótékonykodásunktól függ.
Vajon meddig lehet, meddig szabad és meddig kell telefonos adományokból, cipős doboznyi alamizsnából életben tartani többségükben talán még életerős, munkaképes embereket?! Nem lehet, szőnyeg alá söpörni ezt a kemény kérdést. El kell jutni a gyökerekig, feltárva a testi-lelki nyomor valódi okait. Nem kerülhetjük meg saját felelősségünket sem a szegénység elleni küzdelemben. Erre figyelmeztetett Ónody-Molnár Dóra elgondolkoztató írása éppen karácsony előtt „Az egyházak hallgatnak” címmel (Népszabadság, 2014. december 22.)
Régi rossz reflex, hogy felsőbbrendű sértődöttséggel elengedjük a fülünk mellett az ilyen kritikus hangot. De kérdés, hogy vajon évi igénk merészen tág értelmezésébe nem fér-e be az is, hogy meghallunk, netán megfontolunk egy más hangot is?! S önkritikusan elgondolkozunk azon, amit a cikk utolsó bekezdésében olvashatunk: „Nem kétséges, hogy az egyházak számos programmal segítik a szegényeket a terepen. Csendben , titokban, tettekkel. Az általuk kimondott hangos szó azonban elérhetné azt is, hogy kevesebb tettre legyen szükség. Többet érne ma egy megfúrt szegény ellenes törvény, mint holnap tíz karitatív misszió.”
Lehet vitatkozni ezzel az érveléssel, de a hallgatás egyenlő a közönyös megalkuvással.
Ne feledjük: Jézus segítő szeretettel fordult az akkori társadalom peremére szorultak felé, de ugyanakkor soha nem hallgatta el a hatalmat gyakorló világi és vallási vezetők és a gazdagok felelősségét…
Hogyan fogadjuk be egymást? Ahogyan Jézus… Aki nem féltette népszerűségét, nem kereste a hatalmasok kegyeit, egyedül Isten dicsőségére szólt és cselekedett mindent.
Bizony, van mit tanulnunk ezen a területen is a Mestertől! Erre kaptuk a kegyelem újabb, immár 2015. esztendejét, amelyben tanítványai lehetünk!
