Marie Luise Kaschnitz

Élet a halál után

Hogy hiszek-e, kérdezték
az életben a halál után
s én igennel feleltem.
De hirtelen nem tudtam,
hogyan is fest majd az egész.
Hogyan állok majd magam
ott.
Egyet tudtam csupán:
csak semmi arany
székeken ülő szentek hierarchiája
átkozott lelkek zuhanása
csak
csupán felszabadult
soha el nem fogyó
engem elárasztó szeretet.

Nem merev, ékkövekkel rakott
arany védőpalást.
De pókhálókönnyű szövet
mely leheletként vállamra terül
mint egykor a tirréni hullámok
lágy, simogató mozgása.
Ahogy a szavak ide-oda
foszlánnyá lesznek, jöjj, gyere
te könnyáztatta, fájdalmas
hullámzó utazás
s a kezed újra
az enyémben

Így feküdtünk,
felolvastál nekem
elaludtam
felriadtam
újra alvás
felébredek
Hangod fogad engem,
felszabadít és így
tovább

Szóval többet, kérdik
a kérdezők, nem vár el
a halál utántól?
És én felelek:
Semmi esetre sem kevesebbet.