Umpalumpa - szigeti misszió
Tartsunk egy érdekes, tudományosnak tűnő bevezetést egy új sziget és az ott lakók felfedezéséről. Az őslakosok - akik magukat „lumpa-szigeti emberek”-nek vagyis „umpalumpák”-nak nevezik - számos olyan kulturális és viselkedési szabályt tartanak fontosnak, amelyek az európai ember számára teljesen szokatlanok, sőt csaknem értelmetlenek.
1. Az umpalumpák nem használnak személyes névmásokat (én, te, ő, mi, ti, ők) - mindig a teljes nevet mondják ki.
2. Az umpalumpáknál, amikor az emberek találkoznak, az a köszönés, hogy kétszer felugranak, és egyszer tapsolnak utána. Búcsúzáskor megdörzsölik az orrukat.
3. A nevetés udvariatlanságnak tűnik. Az örömüket úgy fejezik ki, hogy a nyelvüket ide-oda mozgatják a szájukban, hogy az az arcukon kívülről is látható legyen.
4. A beszélgetések egy percre korlátozódnak. Az ennél hosszabb beszélgetések azt jelzik, hogy az ember lusta, és rosszul használja az idejét vagy a szókincsét.
5. Az emberek szabályos ütemben csettintgetnek az ujjukkal, ha másik nembelivel beszélgetnek nyilvános helyen.
6. Az umapalumpák szerint a kifinomult ember lépése sohasem nagyobb 25 centiméternél.
7. Amikor valakitől elbúcsúznak, mindig kívánniuk kell egymásnak valami jót. (Pl. kívánom, hogy megázzon a krumplifölded!)
8. Amikor egy umpalumpa ül, rendszerint a szék szélén kucorog.
9. Ha az umpalumpák kötetlenül beszélgetnek, akkor szeretnek közel húzódni egymáshoz (az intim zónán belülre). Náluk ez fejezi ki a bizalmat és az elfogadást.
10. A beszédükben, a mondat végén a pont helyett egy jól érthető „ő”-t mondanak. A kérdőjel: „hö”, az óhajtó mondat „óh”-val végződik, felszólításnál pedig „hiá”-t mondanak.
Beszélgessetek néhány percig umpalumpa szabályok szerint. Mindenki próbálja meg begyakorolni a szabályokat. Ha valaki tévesztett, javítsátok ki a hibákat.
Öt-tíz perces beszélgetés után mondjátok el az érzéseiteket és tapasztalataitokat!
Hogy érezted magad tíz perc után? Ostobán? Fáradtan? Sikertelenül? Élvezted?
Most megkérjük a résztvevőket, hogy rendeződjenek két csoportra!
Az egyik csoportba tartoznak az umpalumpák, számukra ez a viselkedés a normális.
A másik csoportba tartoznak a misszionáriusok, akiknek alkalmazkodniuk kell az umpalumpa kultúrához. (Itt már csak emlékezetből!)
A misszionáriusok feladata, hogy barátságot kell kötniük a bennszülöttekkel, hogy megoszthassák velük az evangéliumot. Viszont, ha vétenek a kulturális szabályok ellen, akkor a bennszülötteknek ott kell hagyniuk őket. Akkor másik bennszülöttel kell próbálkozniuk.
Hányan éreztétek úgy, hogy sikerült lerakni a barátság, a közösség alapjait?
A barátkozásra vagy a kulturális szabályok betartására koncentráltatok inkább?
Mennyire érzitek reálisnak azt, hogy a kulturális szakadék meggátolja a közösségépítést és az üzenet átadását?
Az adott kultúrához való alkalmazkodás segíti vagy gátolja az üzenet átadását?
Mik azok a kulturális szabályok, amelyekhez nekünk kell alkalmazkodnunk, hogy átadhassuk ebben a 21. századi posztmodern világban Krisztus evangéliumát?
Mennyire sikerül ezeknek megfelelni? Amelyeknek igen, miért - amelyeknek nem, miért?
Számunkra az umpalumpa szabályok ostobaságok. De gondoljunk azokra a nem közénk valókra, akiknek a mi szabályaink ostobaságok!
