Déli gyümölcs – A Déli Egyházkerület díjazottai 2008-ban

Az egyházkerület hűségérmesei

Baráth Károlyné Jóó Magdolna

Aki betér a gyomai evangélikus gyülekezetbe, rögtön észreveszi Magdi nénit, amint épp valamilyen gyülekezeti feladattal van elfoglalva. Ugyanis ő az, aki nyitja és zárja a gyülekezeti terem és a templom ajtaját, aki már jókor reggel elmegy befűteni, hogy a templomba járó hívek télen ne fázzanak. Ő az, aki kezeli a harangot, aki rendben tartja az oltárt, aki ha kell, egyedül is kitakarít a templomban, befizeti a csekkeket, és rögtön biciklire pattan, ha segítségre van szükség. Ő az, aki mindig ott van az alkalmakon, és ha épp családi elfoglaltsága akad, a közösség tagjai aggódni kezdenek: talán csak nem beteg? Mert ő nyolcvannégy évesen is olyan fáradhatatlan, mintha egyáltalán nem fogna rajta az idő.
    Baráth Károlyné Jóó Magdolna 1924. augusztus 24-én látta meg a napvilágot Dévaványán. Kisbirtokos családban középső gyermekként nevelkedett testvéreivel, Piroskával és Gáborral. Gyomára kerülve az evangélikus elemi iskolában végezte el tanulmányait.
    1936-ban tizenkét évesen vett először úrvacsorát Gyomán, a német anyanyelvű evangélikus közösségben. Ekkor kötelezte el magát végleg az evangélikusság mellett, ami a későbbiekben erős kapaszkodót jelentett számára a sors cudar kihívásaival szemben. Ugyanis a háború végén családja kuláklistára került, birtokaikat elvették. A német nyelvet nem használhatták. Több mint négy évig deportáltként Oroszországba kényszerült testvéreivel együtt. Bátyjától, Gábortól ott kellett búcsút vennie.
    Visszatérte után hitét nem veszítette el. Megmaradt életükért Istennek hálát adva, nagy erővel és odaadással, alázatos, imádságos szeretettel szorgosan tevékenykedtek az egyháznál húgával együtt. Először presbiter lett, majd a gyülekezet gondnokának választotta.
    Jóó Magdolna 1949. június 4-én kötött házasságot Baráth Károllyal. Kezdetben TSZ-alkalmazottként, majd nyugdíjazásáig a gombüzemben dolgozott. Háromgyermekes családanyaként öt unokája van, és immár két dédunokával is büszkélkedhet.
    Magdi néni jelenleg is a Gyomai Evangélikus Egyházközség gondnoka. Húga halálával az ő pénztárosi feladatainak nagy részét is magára vállalta.
    Frissességével, igazán fiatalos lendületével egyik pótolhatatlan mozgatója a gyülekezet közösségi életének. Példaképe lehet a fiataloknak abban a tekintetben, hogy hogyan kell sok megpróbáltatáson át szilárdan megállni a hitben. Gondoskodó, odafigyelő szeretetével támasza az időseknek.


Csorba Béla

Apostagon született 1923. április 12-én. Édesapja molnár, édesanyja pedig háztartásbeli volt. Elemi iskolai tanulmányait Apostagon végezte. Polgári iskolába 1933-tól 1937-ig Dunavecsére járt. Tanulmányai befejeztével odahaza a családi gazdaságban dolgozott.
    1948 szeptemberében nősült meg, a szintén evangélikus vallású Kara Erzsébetet vette feleségül. Ebből a házasságból két gyermekük született: Erzsébet és Béla. Boldog, békés családi életet éltek, mivel mindketten hittek Jézus Krisztusban, az ő értünk hozott váltságában, és az örök élet ajándékában. Feleségét 41 évesen rákos betegségben hívta haza Urunk. Halálos ágyán a kórházban a körülötte levők előtt is bizonyossá vált, hogy számára a megváltás valóság volt a nehéz percekben is. Az Úr a halál árnyéka völgyében is ott volt velük.
    A kötelező TSZ-szervezés idején Csorba Béla belépett a termelőszövetkezetbe, ahol kezdetben traktorosként dolgozott. Munka és család mellett érettségizett le a mezőgazdasági technikumban. Ezután agronómusként dolgozott tovább mint ágazatvezető.
    Az ötvenes években kisöpörték templomainkból a kántortanítókat. Mivel Csorba Béla vonzó-dott a zenéhez és adottsága is volt hozzá, 1952 őszén jelentkezett a fóti Mandák-otthonban folyó kántorképző tanfolyamra. Ez csak olyan módon válhatott lehetségessé, hogy felesége vállalta az állatállomány gondozásának, ellátásának nem kis terhét. Hála az Úrnak, ötvenhat éven keresztül megengedte és elfogadta Csorba Béla kántori szolgálatát, és harmincegy éven át megőrizte őt az utakon, amikor Szalkszentmártonból járt át autóval minden vasárnap Apostagra.
    1973-ban újra megnősült. Isten gondoskodott róla és 11 éves kisfiáról, mert adott nekik szerető, jó édesanyát, Kovács Irénke személyében, aki szintén hitét gyakorló evangélikus keresztény. Isten áldásaként 1974-ben megszületett János fiuk, aki jelenleg Győrben evangélikus lelkész. Csorba Béla 1979-ben egy térdműtét miatti kényszerpihenő alatt kezdett el olajjal festegetni. Mindig vonzották a szép festmények. Képeinek zöme tájkép, csendélet, a gyermekkora idejében szokásos életmódról szóló életképek, de bibliai tárgyú képei is vannak. Több önálló kiállítása is volt, és más alkotókkal közösen is rendezett már kiállítást. Mások értékelése alapján Csorba Béla képeiről a békesség sugárzik. 1994-től – egy másik betegség jelentkezésének idejétől – verseket is kezdett írogatni, zömében evangéliumi tárgyúakat.
    Csorba Béla mindenkor hű maradt kántori szolgálatához, az apostagi evangélikus gyülekezet-hez. 1952 óta ül az orgonánál, alig kihagyva alkalmakat. Emellett hosszú évtizedek óta a gyülekezet jegyzője, s több cikluson keresztül töltötte be az egyházmegye jegyzői tisztségét is. Apostagon legyen bármilyen gyülekezeti alkalom vagy munka a templom és a parókia körül, Béla bácsi soha nem hiányzik, s ahogy ereje engedi, kiveszi a részét minden feladatból. Ugyanezt lehet elmondani feleségéről is, aki szintén önzetlenül vállal feladatot a gyülekezet életében.


Lustyik János

Lustyik János tősgyökeres szarvasi evangélikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1924. szeptember 3-án. Elvégezte a helyi evangélikus elemi iskolát, ezt követően négy esztendőt tanult a szeghalmi Péter András Gimnáziumban, majd visszatért szülőhelyére a Tessedik Sámuel Középfokú Mezőgazdasági Tanintézetbe, ahol 1945-ben érettségizett, és megszerezte a technikusi oklevelet is. Úgy határozott, beiratkozik a szarvasi evangélikus tanítóképzőbe, ahol 1946-ban tanítói diplomát kapott.
    Szeretettel emlékszik gyermek és ifjúkorának lelkészeire, Kelló Gusztávra, Szelényi Jánosra, akik mellett komoly hatással volt rá rendkívül művelt vallástanára, Krón Ferenc.
    1947-ben felvételt nyert a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, két év után azonban nem folytathatta tanulmányait, osztályidegennek nyilvánították. Hazament Szarvasra, ahol a Középhalmi Általános Iskolához tartozó Hertelendy-majorban igazgató-tanítóként oktatta, nevelte a rábízott gyerekeket.
    1956-tól gyökeres változásokat várt, bekapcsolódott a helyi forradalmi tanács munkájába, 1957-ben letartóztatták, és hat év börtönre ítélték. 1960-ban amnesztiával szabadult.
    Csak fizikai munkásként helyezkedhetett el, majd 1961-től Gyomán, a Talajjavító Vállalat agronómusa lett. 1963-tól öt éven keresztül a Kiskőrösi Állami Gazdaság mezőgazdásza, ugyanakkor üzemgazdász oklevelet szerzett Gödöllőn. 1968-ban költözhetett haza Szarvasra. Szakmájában nem tudott munkát találni, több mint másfél évtizedig. 1984-es nyugdíjba vonulásáig a helyi Vas- és Fémipari Szövetkezet raktárvezetőjeként dolgozott.
    Amikor visszakerült Szarvasra, az ótemplomi gyülekezetben Székács Sámuel és Kovács Pál lelkészek hirdették Isten igéjét. 1976-tól vállalt presbiteri tisztséget. Aztán egy évtizedes hűséges szolgálata után Nobik Erzsébet lelkész javasolta egyházközségi felügyelőnek. Megválasztották és 1986-tól a 2006-os tisztújításig munkálkodott egyházközsége javára, Nobik Erzsébet, Kondor Péter, majd Lázár Zsolt lelkészek elnöktársaként.
    Felesége Keresztes Ágnes kertészmérnök, felnőtt gyermekeik: Ágnes és János.


Plézer Henrik

1931. augusztus 7-én született Pakson, s azóta is szülőhelyén él. Itt dolgozott mindig, a leghosszabb munkaidőt a Cipész Ktsz.-nél töltötte, s innen vonult nyugdíjba is.
    1953-ban kötött házasságot Trapp Erzsébettel, idén ötvenöt éves házasok. Két lánygyermekük van, Magdolna és Erzsébet, akiknek négy unokát köszönhetnek, és az is megadatott nekik, hogy immár két dédunokának is örülhetnek.
    Plézer Henrik 1993 óta látja el a paksi evangélikus temető temetőgondnoki szolgálatát. A gyülekezet akkori felügyelője kérte fel erre a munkára, melyet azonnal elvállalt. Rendszeres elfoglaltsága és egy kis anyagi kiegészítése is lett ezzel, és e szolgálat által többet tehetett az evangélikus egyházközségért, melyhez születése óta tartozik. Mindig is lelkiismeretesen igyekezett a rá bízott feladatokat elvégezni, heti rendszerességgel látogatja a temetőt – nyaranta többször is –, s a temető egész területét rendben tartja és gondosan felügyeli. A temetési szertartásokat mindig előre megbeszéli a családokkal, kijelöli a megfelelő sírhelyeket, és mindig jelen van a temetési szertartásokon, istentiszteleteken is. A ravatal előkészítése és rendben tartása is szolgálatának fontos része.
    A paksi evangélikus hívek elismerésben és megbecsülésben részesítik Plézer Henrik gondnoki szolgálatát, ennek jeleként és kifejezéseképpen Szabó Vilmos Béla paksi lelkész, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese kereste meg a kitüntetés hírével, amellyel – Heni bácsi elmondása szerint – nem kis meglepetést és örömet is szerzett neki. Plézer Henrik tizenöt éve végzi ezt a munkát hűséggel, becsülettel és szorgalommal, és azt is elmondta, hogy ameddig egészsége engedi, számíthat rá és szolgálatára a paksi evangélikus közösség.


Taschner Erzsébet

1923-ban született Budapesten, Angyalföldön vasutas családban. Négy évet a Deák téri evangélikus gimnáziumban, négyet pedig kereskedelmi középiskolában tanult, de már tizenhárom évesen érezte Isten elhívó szeretetét, amelynek jegyében a diakonissza közösségben kívánt szolgálni. Így érettségi után, az évzáró napján jelentkezett az anyaházba. Sokfelé tevékenykedett, de a legmeghatározóbb emlékek a Sztehlo Gábor vezette Pax gyermekotthonhoz kötötték, ahol a gyermekek szeretete erősítette hitét.
    A kötelező kórházi gyakorlatában a mentálhigéniai gyakorlati képzés a továbbiakra nézve egy égész életpályát jelölt ki a számára. Utolsó szolgálati helyén a rákoskeresztúri gyülekezet munkatársaként vállalt feladatokat. A diakonissza egyesület feloszlása után óvónőként dolgozott nyugdíjazásáig, és aktív segítőként az újpesti gyülekezetben végez látogatásokat. Volt olyan hónap, hogy száz családot is meglátogatott. 1979-ben kezdi el írni a Fébé egyesület történetét, amelyet aztán 1990-től már nemcsak történelemként ír, hanem jelenvaló lehetőségként is. A megalakulás nehézségei után 2002-től főnökasszonyként végzi feladatát. A huszonkilenc mozgássérültnek munkát adó piliscsabai Siló, vagy a Bagolyirtáson épült evangélikus templom és üdülő mind szívügyének tekinthető. Ezzel a lelkesedéssel gondozza Veperdi Zoltánnal együtt az új lehetőségek vízióját, az evangélikus kórház ügyét és a II. kerületi evangélikus bölcsödét.


Taschner Ilona

1921-ben született Budapesten, Angyalföldön vasutas családban. Édesanyja mély hite mindig csodálattal töltötte el. Édesapja hétéves korában meghalt, így egyedül nevelte gyermekeit az özvegy édesanya. Taschner Ilona tízévesen a Deák téri gimnáziumba került, itt is érettségizett. Az iskola jó hitbeli alapot adott, ahol a bibliaórák hangulata mély áhítattal járta át a szívét. Érettségi után a vasútnál szeretett volna elhelyezkedni, de abban az időben a női munkavállalást nem támogatták. Így, miután több helyen elutasították, a munkakeresés fáradságából hazatérve döntött a diakonissza életút szolgálata mellett.
    Taschner Ilona érettségi után egy évvel jelentkezett Farkas Mária főnökasszonynál azzal a kéréssel, hogy diakonissza szeretne lenni. Húgának stafírungját vitte be az anyaházba, ahol nagy szeretettel fogadták. Egy év képzés után, tizenegy éven át különböző gyülekezetekben vállalt diakonissza testvéri feladatokat. A látogatás, a bibliaóra, a hittanóra és a vasárnapi iskola feladatai közül a testvéri beszélgetések és a hittanórák nyújtotta hitbeli reménynek örült a legjobban. 1951-ben feloszlatták az anyaházat, így az 1-es számú gyermekklinikára került ápoló-gyermekgondozónak beosztottként, majd osztályvezetőként. Huszonhárom évig dolgozott ebben a hivatásban, ahol sok élménnyel gazdagította életét az Örökkévaló.
    Az újpesti evangélikus gyülekezettel 1956 óta folyamatosan tartotta a kapcsolatot, és a ’70-es években történt nyugdíjaztatása után teljes munkakörű gyülekezeti munkatársként dolgozott. A hittanóra, a bibliaóra, a látogatások és hivatalvezetés területein minden nap örömmel vállalta feladatait. A gyülekezet sokat köszönhet szorgos misszionáriusának, „álarcos” diakonisszájának, Taschner Ilonának. 1990 – a Fébé újjáalakulása óta – tevékeny részese a diakonissza életnek, ahol sok örömet talál a testvéri közösségben.
    Taschner Erzsébet és Ilona diakonissza testvéreinkben igazi testvéreket tisztelhetünk, akik egymás mellett, az egyházat és Urukat hűséggel szolgálva, a gyülekezetben és a diakonissza egyesületben végzett odaadó munkájuk során mindvégig testvérként tudták Jézus útmutatását követni. Letelepedtek Jézus lábaihoz, és hallgatták a tanítást, együtt imádkoztak Mesterükkel, de sokszor a nagy sürgés-forgásban a legegyszerűbb munkától a legnehezebb feladatig mindent vállaltak.

Tessedik-díjasok

Galli Tamás, az év diakónusa

Galli Tamás 1972. május 5-én született. Tizennégy éves korától él gyülekezeti közösségben.
    Tanulmányait Magyarországon és Németországban végezte, két főiskolai mérnöki diplomát szerzett. Tíz éve szoftverfejlesztőként dolgozik a Siemens PSE Kft-nél.
    Könyvélménye és diakóniával foglalkozó lelkészek hatására érlelődött meg benne a gyülekezeti szintű szeretetszolgálat beindításának gondolata. A szeretetszolgálat gyakorlatával a polgári szolgálatos időszak alatt ismerkedett meg. A Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközségben, az előkészületeket is beleszámítva, több mint tíz évig végezte és vezette a hajléktalanszolgálatot, illetve ezzel párhuzamosan a gyülekezet rászoruló tagjainak gondozását. Az egyedül elkezdett munkához a gyülekezet több tagja csatlakozott. A több év alatt kiforrott gyülekezeti modellt és a felhalmozódott tapasztalatokat egy brosúrában publikálta, és püspöki jóváhagyással eljuttatta a Magyarországi Evangélikus Egyház egyházközségeihez. (A brosúra jelenleg is elérhető az interneten, a http://szeretetszolgalat.lutheran.hu címen.)
    Galli Tamás a munkájáról így vall: „A kialakított gyülekezeti szeretetszolgálati modellt, nem a magam vagy munkatársaim érdemének tartom, hanem Isten általunk is működő szent kegyelmének, és örülök, hogy Isten munkatársai lehetünk. Ha visszatekintek az elvégzett feladatokra, hálás vagyok Istennek, az ő gondoskodásáért, a sok-sok kegyelemért, azért, hogy talán mi is egy kicsit emberebb emberekké váltunk miközben szeretetet igyekeztünk adni a kiosztott ételekkel vagy ruhákkal, esetleg egy-egy jó szóval.”


Köhlerné Schiszler Ágnes, az év pedagógusa

„Emlékezz vissza a megtett útra, melyen vezetett Istened, az Úr.” (5Móz 8,2)
    Köhlerné Schiszler Ágnesnek a soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvodában eltöltött tizennyolc éves hűséges szolgálata összeforr az intézmény alapításának időpontjával. Közel harmincéves óvodapedagógusi szolgálata és példamutató, erkölcsös élete iránt érzett megbecsülésünk kifejezésekép-pen szeretnénk méltatni őt.
    Munkásságát, kulturális tevékenységét, az óvodás- és kisiskoláskorú gyermekekért folytatott pedagógiai munkáját lakóhelyén, Soltvadkerten is sokan ismerik és nagyra értékelik, különösen azért, mert a keze alatt felnövekvő nemzedék lelki fejlődését a felnőtté válásig figyelemmel kíséri.
    Azokhoz az óvónőkhöz tartozik, akik hiszik, hogy jövőt építeni csak a múlt ápolásával együtt lehet. Több évtizede tagja a Soltvadkerti Evangélikus Egyházközségnek, így élénken kapcsolódik be az evangélikus egyház életébe és munkájába. Az Evangélikus Egyházi Óvoda alapító óvónője, aki 1990-ben az indulás nehézségével és a folytatás reménységével kezdte meg tevékenységét keresztyén pedagógusként az állami óvodákban eltöltött tíz év után.
    Tizennyolc éve immár, hogy az intézmény újságjának Lelki percek nevű rovatát vezeti kellő szakértelemmel és pontossággal, ezzel is gazdagítva az olvasók kultúráját és erősítve az egyházhoz való kötődését.
    Mivel Soltvadkert őslakossága német származású, ezért fontosnak tartotta, hogy a gyermekekkel már óvodás korban elkezdje a német nyelvvel való játékos ismerkedést. Az óvodából kikerülő gyermekek számára délutánonként német nyelvi foglalkozásokat és táborokat szervez minden évben, ezzel is biztosítva az idegen nyelvi kultúra fennmaradását.
    Szüntelenül, gyakorló szeretettel végzi munkáját a rá bízottakért. Pedagógiájában különös hangsúlyt kap a pedagógusnak a gyermek értékválasztását befolyásoló szerepe. Munkájában tud alázatos lenni, mert átérzi, hogy neki azt kell továbbadni a legmagasabb szinten, ami az örök emberi értékeket képviseli.
    Ma minden szakterületnek és hivatásnak rendkívül fontos része a továbbképzés. Ezt az általános megállapítást erősítették meg azok az állami, egyházi és németországi továbbképzések, melyeken évről évre aktívan részt vesz. Így kapcsolódott be az Evangélikus Hittudományi Egyetem pedagógusoknak meghirdetett hitoktatói kurzusára is.
    Tudományos konferenciákon való részvételével is azt a szemléletet erősíti, hogy a szakembernek először tartalommal kell feltöltekeznie ahhoz, hogy utána megújult erővel és lélekkel haladjon tovább a szolgálat útján, és így váljék végül nélkülözhetetlenné.


Lázár Zsolt, az év lelkésze

2000-től beiktatott lelkésze az egykoron Tessedik Sámuel vezetésével életre hívott Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközségnek.
    Debrecenben született 1973. február 27-én. Öt esztendős koráig édesanyja szülőhelyén, Nyírmihálydiban élt a Lázár család, majd édesapja szülővárosába, Orosházára költöztek. A 4-es számú iskolában végezte általános iskolai tanulmányait, később a patinás múltú debreceni Református Kollégium Gimnáziumába járt, ahol 1991-ben érettségizett.
    Orosházán konfirmált. Mindhárom lelkészére – Pintér János, Kis János, Gyarmati István – tisztelettel tekintett. Máig őrzi szép emlékeit a Győri Gábor lelkész vezette egyházzenei alkalmakról, a Paraklétos együttesről, amelynek tagjaként szívesen énekelt. Egy nyári evangélikus ifjúsági táborban ismerte meg Ribár János lelkészt, akinek személyisége szintén hozzájárult ahhoz, hogy 1991-től a papi pályát válassza.
    Teológiai tanulmányai közben 1995-ben fél évet Izraelben töltött, majd az 1996/1997-es tanévben az USA-ban, a chicagói evangélikus teológián tanult ösztöndíjas hallgatóként. 1998-tól mint szigorló teológus Szarvason kezdte szolgálatát, 1999-ben szentelték lelkésszé, majd ugyanitt parókus lelkésszé választották.
    A napi lelkipásztori szolgálat lelkiismeretes elvégzése mellett új feladatok vártak rá. 2000-től egyik elindítója és szervezője volt a ma is szépen fejlődő Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvodának. 2002-től átvette az Ótemplomi Szeretetszolgálat vezetését, több sikeres pályázat fűződik a nevéhez. 2005-től projektmenedzsere a Tessedikkel a XXI. Századba – Második Esély Népfőiskola európai uniós támogatást élvező EQUAL-programjának.
    A Déli Egyházkerület, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház országos közgyűlésének és zsinatának tagja, Szarvas város önkormányzatának képviselője, a népjóléti bizottság elnöke, valamint a Habitat for Humanity helyi szervezetének elnöke. Ez irányú önkéntes munkáját 2006-ban Arany kalapács díjjal ismerték el. 2007-ben Békés megyében Az év embere címet nyerte el a megyei hírlap olvasóinak szavazatai alapján. Igyekszik válaszokat adni a kor kihívásaira, igyekszik folytatni a tessediki hagyományokat.
    Szülei Orosházán az evangélikus gyülekezet presbitériumának tagjai, felesége, dr. Dani Dóra Szarvason bíró, akivel két gyermeket nevelnek.

Prónay Sándor-emlékplakett

Andorka Árpád

Néhány hónap híján közel hatvan esztendővel ezelőtt, 1948-ban a Tolna megyei Kéty községében született Andorka Árpád. Édesapja a helyi, később pedig még hat település evangélikus lelkésze volt. Édesanyja a községi tanácsnál volt adóügyi előadó. Szüleire Andorka Árpád példaképekként tekintett bátyjával együtt.
    A hitet és a hűséget örökölte szüleitől. Édesapja negyvenegy évig szolgált az egykori főesperesi székhelyen, ahol eleinte még ezerkétszáz ember lelki atyja volt, majd a kitelepítés után és egyéb elköltözések miatt nyugdíjba vonulásakor már alig száz emberé.
    A Szekszárdi Állami Gazdaságban kezdett dolgozni szőlész-borászként, majd statisztikai végzettségének megszerzése után a Központi Statisztikai Hivatal Tolna Megyei Igazgatóságának dolgozója lett. Előbb a hivatal előadói, majd utána a kereskedelmi, idegenforgalmi és közlekedési részleg vezetői tisztségét töltötte be harmincöt éven keresztül egészen nyugdíjba vonulásáig.
    Hivatali és közéleti tevékenységéért számos elismerésben, kitüntetésben részesült, amelyek közül a belügyminisztertől kapott Közbiztonsági Érem aranyfokozatára lehet a legbüszkébb, valamint arra, hogy 2004-ben megkapta az ország Prima Statistica-díját, vagyis az év statisztikusa elismerést.
    Harmincegy esztendeje él boldog házasságban feleségével, Gyöngyivel, aki gyógyszertári asszisztens, és immár húsz éve a Szekszárdi Evangélikus Egyházközség pénztárosa. Gábor fiuk a helyi Garay János Gimnázium történelem-, etika- és társadalomismeret-tanára, menyük, Beatrix a megyei kórház belgyógyász szakorvosa. Mindketten elvégezték a vallástanári szakot. Unokáik: Csende, Kende és Zselyke – ha segítséggel is – már most rendszeresen látogatják az istentiszteleteket szüleikkel, nagyszüleikkel együtt.
    Amíg Kétyen laktak a szülők, Andorka Árpád a helyi gyülekezetben „mindenes”, de legfőképpen harangozó és versmondó volt. Szekszárdra költözésük után aktívan részt vett a helyi gyülekezet életében. Több mint húsz éve a szekszárdi gyülekezet presbitere. 1992. december. 12-én D. dr. Harmati Béla püspök Hafenscher Károly esperes mellett a Tolna-Baranyai Egyházmegye felügyelőjévé iktatta, mely tisztséget azóta is folyamatosan, lelkiismeretesen ellátja.
    Harmadik ciklusban tagja a zsinatnak, egy ciklusban annak világi alelnöki tisztét töltötte be. Az egyházkerületi közgyűlésnek előbb az egyik jegyzője, második ciklusban – és jelenleg is – egyházkerületi felügyelőhelyettes, egyben a kerületi statisztikák gondozója.
    A Déli Egyházkerület aktív vezetőségi tagjaként Andorka Árpádot nagy örömmel tölti el, hogy sok, ma már rendszeressé vált országos, kerületi, egyházmegyei találkozó megrendezésében fontos szerepet vállalhat, így többek között: kerületi gyülekezetvezetői konferencia, kerületi lelkész és egyházmegyei felügyelői találkozó, egyházmegyei ökumenikus találkozó, országos evangélikus találkozó.
    A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium igazgatótanácsának tizenhat éve tagja.
    Andorka Árpád életének – a konfirmációkor áldásként kapott – vezérlő igéje: „Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg: senki se szégyenüljön meg, aki téged vár.” (Zsolt 25,2a.3a)


Dr. Kéry Lajos

Dr. Kéry Lajos 1937. december 27-én született. A sárszentlőrinci Kéry család életre szóló indíttatása mind orvosi hivatásának gyakorlása során, mind pedig mindennapi életének cselekedeteiben meghatározó volt. A fasori gyülekezet az ő anyagi áldozatot vállaló szeretetének köszönheti a fasori templom tornyából a II. világháború során elvitt nagyharang pótlását, valamint kedves templomában, a Fasori templomban az oltártér ruszkicai márványburkolatát.
    Kéry Lajos jelenleg a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség tiszteletbeli presbitere. Korábban a gyülekezet másodfelügyelői, valamint két cikluson keresztül a Pesti Egyházmegye felügyelői tisztségét is betöltötte. Egész életében egyházunkban tevékenykedett a gyülekezetéért, a gyülekezetekért hittel és áldozatos munkával.
    Szeretetreméltó, kedves egyéniségével a Fasori gyülekezetben, valamint a Pesti Egyházmegyében mindenkor hitéből fakadóan, minden kérdésben meghatározó, érdekeinket képviselő álláspontot képviselt. Fáradságot nem ismerve tervszerűen látogatta a gyülekezeteket. Minden jelentős egyházi eseményen képviselte az egyházmegyét úgy, hogy lélekben mindvégig fasori tudott maradni. Pácienseit és a gyülekezetek tagjait mindenkor és minden helyzetben családtagjainak tekintette. Segítséget nyújtott sok-sok testi bajban, de nem feledkezett meg sohasem arról, hogy a hozzá fordulóknak szükségük van lelki támogatásra is. A hozzá fordulók mindezt szinte észrevétlenül mindenkor megkapták tőle.
    A Fasori templom felszentelésének centenáriumára készült emlékkönyvben dr. Kéry Lajos a harangokkal foglalkozó fejezetben szépen fogalmazta meg életének hitvallását: „Bárcsak mind többen ne csak hallgatnánk, de meg is hallanánk e hangok üzenetét, minden keresztény harangok ősi szavát: hívom az élőket, siratom a holtakat, megtöröm a villámokat.” A Fasori templom nagyharangjának egyik oldalán ércbe öntötten olvashatjuk dr. Kéry Lajos hitvallását 2Tim 2,19. verséből: „Ismeri az Úr az övéit.”

Ordass Lajos-emlékplakett

Marschalkó Gyula

Marschalkó Gyula 1921. december 26-án született Rákoskeresztúron. Édesapja állami tanító volt, akit egy Csorvás melletti tanyai iskolába neveztek ki. Az ő keze alatt kezdte el elemi iskolai tanulmányait, azután a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban folytatta a tanulást az első hat osztályban, az utolsó két évet pedig a Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán kezdte meg, de ezt félbehagyva a soproni hittudományi karra jelentkezett. A teológia elvégzése után 1945. július 8-án szentelte lelkésszé Raffay Sándor püspök.
    Szegedi segédlelkészi évei után Ordass Lajos püspök a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközségbe küldte segédlelkészi szolgálatra. 1948-tól a mezőhegyesi gyülekezet lelkészeként szolgált, és ebben az évben kötött házasságot Szentirmai Annával. 1955-től 1990-ben történt nyugdíjba vonulásáig a vecsési gyülekezet lelkésze. Jelenleg feleségével Budapesten, a XVII. kerületi Rákoshegyen él.
    Marschalkó Gyula nagyon széles skálán végezte a lelkészi munkát. Alapos teológiai fölkészültséggel dolgozott különféle lelkészi közösségekben, és prédikált az egyszerű emberek nyelvén. Zenei készségét és ismereteit is kamatoztatta, amikor részt vett az 1982-es énekeskönyv szerkesztésében. Nyugdíjasként sem tétlenkedik. Igehirdetéssel és az énekkar vezetésével részt vesz a rákoskeresztúri gyülekezet életében, sőt aktívan jelen van egyházunk közéletében is. Találkozhatunk vele egyházi rendezvényeken, konferenciákon. Párhuzamosan látogatja a Pesti és a Dél-Pest Megyei Egyházmegye lelkészi értekezleteit, igehirdetési vázlataival segítve a homiletikai munkát. 2006-ban megszervezte a NYILT-kört (Nyugdíjas Imádkozó Lelkész Testvérek Köre) – egyházunk több évtizedes mulasztását pótolta ezzel a kezdeményezéssel a nyugdíjas lelkészek lelkigondozása terén. Az utóbbi években többször kényszerült kórházi ápolásra, műtétre, de számára a betegség is mindig egy újabb lehetőség a bizonyságtevő szolgálatra. Munkásságát, hitvalló hűségét mindenki megismerheti a Nem voltam egyedül című könyv második kötetéből.