Ágostai hitvallás – A Magyarországi Evangélikus Egyház hitvallási iratai 2.

A hitcikkek olvasása során egyrészt érezhető a több száz éves szöveg ereje: Philipp Melanchthon mondatai mögül a hitelveik elfogadásáért és az egyház megreformálásáért küzdő egyének (teológusok és fejedelmek) illetve közösségek (gyülekezetek és városok) hangja szólal meg. Másrészt mindez – a kiváló fordításnak köszönhetően – lényegre törő, világos és mai magyar nyelven történik. Az egyes cikkek címe és sorszáma szögletes zárójelben áll, jelezve, hogy ezeket a birodalmi gyűlésen felolvasott eredeti szöveg nem tartalmazta. Bár más szövegkritikai megjegyzéseket nem közölnek a fordítók, a hivatkozásokon kívül megértést segítő egyháztörténeti, valamint helyenként a magyar szövegváltozatot indokoló utalásokat bőségesen találunk a lábjegyzetekben.
    Az eredeti szöveg fordításán túl egy második – terjedelmében hosszabb – részt is tartalmaz a kötet. Ebben Reuss András professzor mutatja be a hitvallás történetét az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlés közvetlen előzményeitől, annak részletesen ismertetett eseményein át egészen az 1555-ös augsburgi vallásbékéig. Tartalmas összefoglalást olvashatunk ezen kívül az eredeti szöveg további sorsáról, másolatairól, kiadásairól és későbbi változatairól, illetve európai hatástörténetéről, különös tekintettel a magyarországi vonatkozásokra. Az áttekintés különleges szeletét jelenti a hitvallás római katolikus egyházban keltett visszhangjáról szóló fejezet. Az alapos ám ezzel együtt végig érdekfeszítő és közérthető stílusban megírt tanulmányt egy ugyancsak izgalmas teológiai elemzés zárja, mely a hitvallás jelentőségének különböző rétegeit boncolgatja a ma teológusának szemszögéből. A kötet végén életrajzi adatok nyújtanak tájékoztatást az események szereplőiről, hovatartozásáról és munkásságáról.
    A keletkezés eseményeinek leírása a teológiai vitákon kívül rávilágít a augsburgi birodalmi gyűlés és ezen keresztül a kialakulóban lévő hitvallás történeti-politikai hátterére is. Ilyen módon bepillantást nyerhetünk V. Károly német-római császár és I. Ferenc francia király Észak-Itália birtoklásáért folytatott vetélkedésének majd csatározásainak részleteibe, melyek során a pápai hatalom – nem támogatva V. Károlyt törekvéseiben – a császár politikai ellenfelévé vált. Ennek következményeként történhetett meg az, hogy Róma a reformáció mozgalmát német ügynek tekintve a német rendektől és a császártól várjon megoldást a kérdésre.
    Az ezt követő szövetségkötések és szövetségkötésekre irányuló kísérletek összefüggésében különösen is figyelemre méltó elemzést olvashatunk a protestáns tábor egységét célzó marburgi párbeszédről, valamint az ennek eredményeit összefoglaló és az Ágostai hitvallás egyik fontos előzményének tekinthető úgynevezett Marburgi cikkek létrejöttéről. Az események és viták tényszerű és árnyalt áttekintése alapján az olvasó számára egyre hangsúlyosabbá válhat az a nem túl gyakran hangoztatott megállapítás, miszerint a vitázó felek – többek között Luther és Zwingli – bár az úrvacsorával kapcsolatban nem jutottak sem egyetértésre sem testvéri közösségre, mégis a kölcsönös tisztelet kinyilvánításával köszöntek el, „a békesség és a szeretet jobbját”¹ nyújtva egymásnak.
    Számos izgalmas motívumra figyelhetünk fel az augsburgi birodalmi gyűlés elemzésében is. Nyomon követhetjük többek között, hogy hogyan is váltak bátor hitvallókká az eleinte védekezésre készülő lutheri reformáció képviselői. Más szempontból fontos annak a felfogásbeli különbségnek a megértése, amely Melanchthon és a távol lévő Luther között feszült a katolikus oldallal folytatott egyeztető tárgyalások idején. Melanchthon Albrecht mainzi érsekhez eljuttatott minimumjavaslata illetve Luthernak az az elképzelése, mely szerint a békét nem teológiai engedményekkel kellene elérni, rávilágít ennek lényegére.² A tárgyalások leírásában ugyanakkor megmutatkozik az az erőfeszítés is, mellyel a vitázó felek – az egész egyház ügyét tartva szem előtt – végig a megállapodásra és így a szakadás elkerülésére törekedtek. Ez a szemlélet, egészen pontosan az egyház megreformálásának szándéka hatja át magát az Ágostai hitvallást is, amennyiben nem valamely új egyház hitvallásaként, hanem az anyaszentegyházon belül szólal meg.
    Reuss András így ír: „Több mint 475 éves története folyamán, külföldön és itthon egyaránt sokszor elhangzott a panasz, hogy az evangélikusok nem ismerik névadó hitvallásukat. (…) Az evangéliumot kortársaink nyelvén mi nem akkor tudjuk megszólaltatni, ha elfelejtjük az elődök nyelvét, és nem ismerjük hitvallásunkat, hanem ha megismerjük, a Szentírással egybevetjük, és tanulunk az előttünk jártak jó példájából, és újra meg újra próbálkozunk, hogy korunk nyelvén szóljunk.”³
    Jó szívvel ajánlom e könyvet lelkészeknek, presbitereknek, gyülekezeti tagoknak éppúgy, mint a hitkérdések iránt érdeklődőknek – mindazoknak, akik ismerik, ismerni vélik és megismerni kívánják az Ágostai hitvallást.

Smidéliusz András

Forrás: Lelkipásztor 2009/10. 383-384.