Lelki útravaló a Vasárnapi Újság 2007. szeptember 30-i adásában
Szeptember vége, október eleje – igazi szüreti időszak. Ilyentájt, főleg falusi gyülekezeteinkben, aratási hálaadó ünnepeket tartanak. De vajon lehet-e még ma aratási hálaadásról beszélni? Tudjuk-e még: mit jelent az aratás? Tudjuk-e még: miért lehetne hálát adni? Vajon eszünkbe jut-e még imádkozni a „mindennapi kenyérért” az aratás Urához? Urbanizált világunk városlakója szupermarketek polcain válogat a kenyérgyárakban készült előrecsomagolt és előreszeletelt sütőipari termékek között.
Egyáltalában mit jelent számunkra a kenyér? Luther Márton Kis kátéjában gazdagon értelmezi a mindennapi kenyeret. Szerinte hozzátartozik „mindaz, ami a test és élet fenntartására és táplálására kell, mint például: étel, ital, ruházat, ház, gazdaság, szántóföld, pénz, anyagi javak, derék házastárs, derék gyermekek, becsületes háznép, tisztességes és hűséges felsőbbség, jó kormányzat, jó időjárás, béke, egészség, közrend, becsület, jó barátok, megbízható szomszédok...” Mi ma hozzátennénk még: tiszta víz és levegő, tiszta szó, azaz tisztességes tájékoztatás, jó közbiztonság és nélkülözhetetlen közbizalom…
Ha ezek közül bármelyik hiányától szenvedünk, úgy véljük: semmi okunk a hálaadásra. Panaszkodva keressük a bűnbakot sokféle gondunkért. A gyengébb termésért, az egyre dráguló kenyérért bizony sokan felelősek: a kedvezőtlen külső körülmények, az aszályos időjárás, az egymással marakodó gazdasági és politikai vezetők, a kicsinyek nehézségei iránt közönyösnek látszó Európai Unió… Sőt, felelős maga az Isten is, aki nem törődik eléggé a teremtett világgal, s benne velünk, a teremtés koronájával, az emberrel.
De mielőtt a vádlottak padjára ültetjük kenyéradó Gazdánkat, érdemes egy pillanatra elmeditálni Pál apostol szaván, aki így figyelmeztet: „Amit vet az ember, azt fogja aratni is…” Vajon mit vetettünk eddigi életünk folyamán?
Mit tettünk egy tisztább, élhetőbb teremtettségért? Milyen szavakat, indulatokat vetettünk, szórtunk szét szűkebb-tágabb világunkban? Vajon mennyi bizalom-, mennyi hit-, mennyi szeretet-, mennyi reménység- és mennyi békességmag került ki beszédünkből, cselekedeteinkből, egész életünkből a környezetünkbe?
Ha kevés a pozitív termés, és ijesztő mértékben érnek be a keserű gyümölcsök, akkor nézzünk magunkba: vajon mi mit is vetettünk?
S adjunk hálát, hogy mégis van mindennapi kenyerünk, akad mindennapi jó szó is, és még mindig van, aki bízik bennünk. A magvetés és az aratás Ura az induló héttel is új lehetőséget kínál a bizalom és békesség magvetésére. Éljünk az újrakezdés, az újat kezdés lehetőségével.
Gáncs Péter
