„Mega-öröm”

Gyakran halljuk szószékeinkről, hogy az igehirdető örömüzenetet szeretne átadni nekünk. De úgy hiszem, még többről van szó. Nemcsak postások vagyunk, akik egy távoli jóakarónktól hozunk valami biztató hírt. Reménységünk szerint, igaz, amit énekelünk: „Itt az Isten közöttünk…” Nem csupán örömhírt postázunk, hanem a Jézus Krisztusban inkarnálodott isteni öröm és szeretetet megjelenését ünnepeljük karácsonykor. Immanuel: velünk az Isten!

Ez az evangélium öröme, ami több mint örömhír, örömüzenet. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa éppen egy hónappal karácsony előtt, november 24-én közzé tett apostoli buzdításának az „Evangelii gaudium” (EG), az „Evangélium öröme” címet adta. Ez a számunkra is iránymutató, szinte prófétainak is mondható dokumentum már bevezető mondataival megszólít minket: 

  „Az evangélium öröme eltölti mindazok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Azokét, akik engedik, hogy ő megmentse őket a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől, az elszigetelődéstől. Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm. Ebben a buzdításban a keresztény hívőkhöz szeretnék fordulni, hogy meghívjam őket egy új evangelizációs útszakaszra, amelyet ez az öröm jellemez, és utakat jelöljek ki az egyház előrehaladására az elkövetkező években.” (EG 1)

Új evangelizációs útra hív minden keresztény hívőt a katolikus egyház feje, akit joggal választott a Time magazin az év emberévé. Most, amikor igyekszünk méltóképpen készülni a reformáció ötszáz éves jubileumának megünneplésére, észre kell vennünk, hogy Isten Lelkének egyházat újító ereje hogyan formálja a legnépesebb keresztény egyház közösségét is. Szinte reformátori az a krisztocentrikus tanítás, amivel Ferenc pápa a hit évét lezárta, éppen Krisztus király ünnepén, az egyházi esztendő utolsó vasárnapján: 

„Jézus a teremtés középpontja; ezért a hívőnek, ha annak kívánja tartani magát, olyan magatartást kell követnie, amely elismeri és életébe befogadja Jézus Krisztusnak ezt a központiságát: gondolataiban, szavaiban és cselekedeteiben. Így gondolataink keresztény gondolatok, krisztusi gondolatok lesznek. Műveink keresztény, krisztusi művek lesznek. Szavaink keresztény szavak, krisztusi szavak lesznek. Ha azonban elveszítjük ezt a középpontot, mert valami mással felcseréljük, akkor abból csak károk származnak a minket körül vevő környezet és maga az ember számára.”

Akkor,  amikor a missziói bizottság és a zsinat tagjaival együtt lázasan keressük egyházunk 21. századi missziói stratégiájának prioritásait, érdemes odafigyelni a „nagy testvér” útkeresésére, amely bizonyos részleteiben akár számunkra is útmutatássá válhat.   

Róma püspöke ugyanakkor józan realitással látja az ilyen stratégiai iratok korlátait is: „Nem tagadom, hogy napjainkban a dokumentumok nem váltanak ki akkora figyelmet, mint más korokban, s hamar elfelejtik őket. Ennek ellenére hangsúlyozom:amit itt kifejezésre akarok juttatni, annak programszerű jelentősége van, és fontos következményekkel bír. Remélem, hogy a közösségek megtalálják a módját annak, hogy megvalósítsák azokat az eszközöket, amelyek szükségesek a lelkipásztori és missziós átalakulás útján való előrehaladáshoz, amely nem hagyhatja úgy a dolgokat, ahogy vannak. Itt most nem elég egy »egyszerű adminisztráció«. Hozzuk létre a föld minden térségében »a misszió permanens állapotát«!” (EG 25).

Vajon nem rajongás permanens misszió vizionálása a föld minden térségében? Maga a pápa is álomról ír: „Egy olyan missziós döntésről álmodom, amely képes átalakítani mindent, hogy a szokások, a stílusok, az időbeosztás, a nyelvezet és minden egyház struktúra alkalmas csatornává váljon a jelenkori világ evangelizálására, s ne csak az önmegőrzést szolgálja” (EG 27). 

De idézzük csak emlékezetünkbe az egyház és a misszió Urának soha vissza nem vont, tehát ma is érvényes utolsó parancsát: „Menjetek szerte a világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16, 15) 

Jézus utolsó földi mondata tökéletes egységben van a születésekor felhangzó angyali evangelizálással. A karácsony éjszakáján felcsendülő mega-öröm valóban „az egész nép öröme lesz”! Elég nagy, elég hatalmas ahhoz, hogy betöltse az egész kozmoszt, az egész földet és benne a mi szívünket is. Erre a globális mega-örömre csak globális ének lehet a méltó visszhang, ahogyan az ősi, 14. századi latin himnuszban zenghetjük. „Omnis mundus jucundetur”, azaz: 

„Örömdalok hangozzanak világszerte széjjel! 

Betlehemben Üdvözítünk született az éjjel. 

Mindenki vigadjon, Hálára fakadjon…

Angyalok zengenek, Örömre intenek.”

 (Evangélikus Énekeskönyv 153, 1-2)