Áldott otthonok
A reformáció ünnepének küszöbén különösen is hálásak lehetünk, hogy Luther Márton nem engedte a képrombolást, sőt, az evangélikus egyházban Isten ajándékát látjuk az egyházművészetben. Öregedő fejjel fedezem fel, hogy egy-egy oltárkép, festmény mennyire formálta és meghatározta hitemet, lelki fejlődésemet.
Ilyen ajándék számomra az a festmény, ami gyermekkorom óta végigkíséri az életemet. Egy német festő képének másolata ott lógott már a nyíregyházi nappalinkban, s mivel én örökölhettem, most is itt van püspöki dolgozó szobám falán. Miközben írom ezt a cikket, tekintetem megpihen a szinte idillikus jelenetet ábrázoló képen. Luther Márton családja körében látható, amint lanttal a kezében kíséri négy éneklő gyermekét. Az ötödik, a legkisebb lányka édesanyja, Kata asszony ölében alszik. Ott ül az asztalnál a hűséges barát és munkatárs, Melanchthon Fülöp is, kezében söröskorsó…
Ezt a jelenetet Tichy Kálmán is megfestette a nagytarcsai evangélikus templom méltán híres szárnyas oltárának reformációi képén. Az összefüggés talán világos: a családi élet öröme mint Isten ajándéka, amit éppen a reformáció fedezett fel újra, és adott vissza nekünk. Hiszen jól ismerjük az előzményeket: egy volt szerzetes és apáca boldog házasságának gyümölcseit tárja elénk ez a festmény. Talán mondanom sem kell, milyen öröm volt számomra, amikor 1981-ben Nagytarcsára kerültem, és tizenhat éven át, pünkösdtől ádventig gyermekkorom egyik meghatározó képére tekinthettem fel az oltáron.
Vajon létezik-e még ma is hasonló családi idill? Nem anakronisztikus a 21. században a „család apja - a család papja” lutheri modell? Kétségtelen, hogy sok minden, sajnos, ma már nem úgy működik, mint korábbi évszázadokban. A széthulló családok, generációk korát éljük… De azért, hála Istennek, még ma is érhetik az embert kellemes meglepetések, akár a saját családjában is. Egy ilyen örömömet szeretném most megosztani.
Tünde lányomék, második gyermekük méltó fogadására készülve, Angliában kemény munkával összespórolt pénzüket befektetve, felújították, galériával bővítették lakásukat. Miután elkészültek a több hónapos munkával, és közben harmadik unokánk, Domonkos is megérkezett, akit a közeli vasárnapon (27-én) keresztelhetek meg, lányom meglepő kéréssel állt elém: „Apu, szeretnénk, ha megszentelnéd, megáldanád a felújított lakást.” Gyorsán tisztáztuk a „teológiai alapokat”: éppen Luther Márton tanítására figyelve, nem szentelünk „fűt, fát”, de ugyanakkor életünk leghétköznapibb területeire is kérhetjük Isten áldását. Sőt, kell is, hogy kérjük ezt, hiszen már a zsoltáros is figyelmeztet: „Ha az Úr nem építi a házat, - a lakást - hiába fáradnak az építők…”
Nem kevés izgalommal készültem, immár 62 évesen, életem első (!) lakásmegáldó szolgálatára, amire nem is akármilyen gyülekezet előtt került sor. Lányomék barátaikat, munkatársaikat hívták meg, összesen 27-en jöttünk össze a 65 négyzetméteres lakásba. Természetesen ez az a helyzet, amikor nem szabad hosszabb szertartásba bonyolódni, már csak a sok kisgyermekre való tekintettel sem.
Előzetesen egyházunk „áldáskútjához” , Varga Gyöngyihez fordultam segítségért, akiben ezúttal sem csalódtam. Olyan „otthon-áldás mintát” kaptam Tőle, amelyet minimális változtatással remekül fel tudtam használni. Az áldás célba érkezését mi sem bizonyította jobban, mint hogy a vendégek közül többen kérték el a szövegét, hogy saját otthonukban is látható helyen kifüggesszék.
Valóban jó tudnunk és másokban is tudatosítanunk a Dietrich Bonhoeffer által megénekelt titkot: „Áldó hatalmak oltalmába rejtve csak várjuk békén mindazt, ami jő. Mert Isten őriz híven reggel, este. Ő hű lesz, bármit hozzon a jövő.”
Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődést a Varga Gyöngyi nyomán megfogalmazott otthon-áldás iránt. Ebben bízva szövegét megosztom Olvasóinkkal, hiszen az áldás is olyan felülről kapott ajándék, amit akkor őrzünk meg jól, ha minél többeknek továbbadjuk. Íme, az október 11-én elhangzott szöveg, melynek elején, természetesen, mindenki behelyettesítheti a saját családjának, szeretteinek a nevét.
Kedves Tünde és Tamás, Regina és Domonkos!
Az Élet Istene áldjon meg Titeket, akik végtelen világának ezen a kis pontján megvetettétek lábatokat, és ezt az életteret otthonotokká formáltátok.
Isten vessen szilárd alapot ennek háznak, hogy meg ne inogjon. Ő emeljen erős falakat, hogy biztonságban érezhessétek magatokat. Ő adjon kitáruló ajtót, amin be- és kilépni egyaránt öröm. Ablakaitokon pedig engedje beragyogni a napfényt, és kifelé sugározni mosolyotokat.
Legyen kedves ez a hely számotokra, fedezzétek föl itt a gondoskodó szeretet lábnyomait, a megnyílás és befogadás ajándékait, az egymásért vállalt felelősség és az együtt növekedés áldásait.
Legyen tágas tér az otthonotok. Legyen a megérkezés, a hazatérés helye, az egymásra figyelés helye, az otthonlét szabadságának helye, a megoldható konfliktusok, termékeny viták helye, a nappalok és éjszakák, az évszakok váltakozásának helye.
Legyen az asztalotok jóízű, közös beszélgetések tanúja. Legyen a gyerekszoba a mindennapi meglepetések világa. Legyen konyhátok az élet ízeinek, illatainak földje, fürdőszobátok a felüdülés és megtisztulás helye, hálószobátok a pihenés és a bensőséges pillanatok hajléka, nappalitok sok-sok gazdagító találkozás helyszíne.
Az otthont adó Isten adja meg nektek, hogy ne csak lakjatok itt, hanem valóban éljetek is: hálával, békességben, boldogan. Ő őrizzen meg titeket, hogy sokan otthonra találjanak vendégszeretetetek által, és átélhessék nálatok az emberség örömteli pillanatait.
Az élet Istene küldje el őrzőangyalát, áldja meg bejöveteleteket és kimeneteleteket mostantól fogva amíg földi utatok végén örök otthonra találtok majd Őnála. Ámen.
Evangélikus egyházunk születésnapjának ünnepére készülve - közben a temetőket is járva - fedezzük fel újra a földi otthon és család örömének ajándékát, valamint a Jézus Krisztus által megígért és előkészített mennyei hajlék ígéretének éltető reménységét.
