Homo eucharisticus
A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) hétévenkénti nagygyűlései egyfajta iránytűt, „égtájolót” kínálnak a világ evangélikusságának. Ezt élhettem át a lapzártakor befejeződött 11. nagygyűlésen is, Stuttgartban.
2010. július 30.
Új összefüggéseket és távlatokat ajándékozó élményt jelentett számomra Rovan Williams, canterbury érsek előadása, amellyel felvezette a nagygyűlés főtémáját: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Az anglikán egyház feje hangsúlyozta, hogy a Miatyánk negyedik kérése a mindennapi kenyérért elválaszthatatlan az ötödik kéréstől, amely, ha úgy tetszik, a mindennapi bűnbocsánatra vonatkozik. Emlékeztetett arra, hogy Hieronymus szerint a negyedik kérés így is fordítható: „Add meg nekünk ma a holnap kenyerét…” Így a kérés a Jézus Krisztusban közénk érkezett Isten Országára is kiterjeszthető.
De hol találhatjuk meg együtt a mindennapi kenyér és a bűnbocsánat, valamint a jelenbe beragyogó jövő ajándékát? Az angol teológus látása szerint mindez az úrvacsora szentségében megélhető, amennyiben felismerem: „homo eucharisticus” lehetek. Olyan, eucharisztiából élő, hálás ember, akit maga Isten táplál az élet kenyerével, Jézus Krisztussal.
Mindez nem maradt elvont teológiai tétel, hiszen Stuttgartban minden napot úrvacsorai közösségben kezdtünk. Ezek valóban az egész nap munkáját meghatározó eucharisztikus ünnepek voltak, ahol közel ezer fős gyülekezetben élhettük át a feltámadott Úrral és sokszínű népével való találkozás örömét.
A bűnbocsánat felszabadító ajándékát is egészen konkrétan megtapasztalhattuk, amikor - közel ötéves komoly teológiai dialógus gyümölcseként - a stuttgarti nagygyűlésen, ünnepélyes keretek között létrejött a kiengesztelődés, a megbékélés az LVSZ és a Mennonita Világkonferencia között. A mennoniták a reformáció korabeli újrakeresztelő (anabaptista) mozgalom örökösei. Őseiket reformátor eleink brutális kegyetlenséggel üldöztek. Sajnos, egészen odáig menően, hogy egyeseket, végső „teológiai érvként”, kivégzéssel „szabadítottak meg” az eretnek tévelygésből...
Valóban katartikus élmény volt, amikor istentiszteleti keretek között is megtörtént részünkről a bocsánatkérés, és megszületett a kölcsönös kiengesztelődés. Tudom, hogy viszonylag könnyűnek tűnik az ősök vétkeit megvallani, és a múlt bűneiért bocsánatot kérni. De hiszem, hogy mindez modellértékű lehet. Segíthet, hogy mai vétkeinket, mulasztásainkat, konfliktusainkat is minden szent türelmetlenségtől, arroganciától mentesen, valóban krisztusi indulattal, a kölcsönös bizalom, megértés és nyitottság, valamint a kölcsönös bűnbánat és bocsánat szabadságában próbáljuk elrendezni.
Az Úr imádsága ugyanis éppen arra tanít, hogy a mindennapi kenyér mellett, a mindennapi bűnbocsánat kérdésében is mennyei Atyánk irgalmas szeretetére szorulunk. Nemcsak én és nemcsak a másik, külön-külön, hanem együtt: „add meg nekünk…bocsásd meg nekünk…” Adjuk meg, adjuk tovább egymásnak, amit, akit mi is úgy kaptunk ajándékba! Így leszünk egyszerre megajándékozott és ajándékozásra képes, hálás szívű emberek, akikre illik a kitüntető név: homo eucharistikus. Ez nem egy kihalt ősemberfajta megkövült csontvázának elnevezése, hanem valóban a jövő emberéé. A homo eucharistikus olyan, Krisztus által, sőt egyenesen Krisztussal táplált „új emberfajta”, aki tud kérni és hálásan elfogadni, kapni és örömmel továbbadni: kenyeret és bűnbocsánatot egyaránt.
Nem véletlenül hangsúlyozza a Lutheránus Világszövetség immár két évtizede, a curitibai nagygyűlés óta, hogy nem csupán szervezet, szövetség, hanem az evangélikus egyházak közössége akar lenni. Közösség, bibliai szóval, koinónia, melynek tagjai egyszerre részesednek Isten ajándékaiban és részesítik a rájuk bízottakat a továbbadásra kapott lelki, szellemi és testi ajándékokból.
Természetesen, mint minden, egész világot átfogó, multikulturális szervezetben, közösségben az LVSZ-ben is támadnak feszültségek; többek között teológiai, bibliaértelmezési kérdésekben. 79 ország 145 tagegyháza a Krisztusban megvallott egység mellett sem gondolkozhat minden részletkérdésben egyformán, és nem léphet egy kötelező ütemre. Az LVSZ nem evangélikus Vatikán, nem Szentszék… Az LVSZ elnöke nem lutheránus pápa, még akkor sem, ha a most választott elnök, Munib Younan történetesen a Szentföld evangélikus püspöke…
A „jól értesültek” tudni vélték, hogy a meglévő nézetkülönbségek (például szexuáletikai kérdésekben) az LVSZ szakadáshoz fognak vezetni Stuttgartban. De hála Istennek, a vészjósló hangok tévedtek. A tizenegyedik nagygyűlés a 2007-ben Lundban meghirdetett további - alapos teológiai tanulmányokkal előkészített, higgadt - párbeszédre, közös gondolkodásra kérte a tagegyházakat, hangsúlyozva a Krisztusban kapott egység elkötelező ajándékát. A teológiai munka eredményeit 2012-ig kell összegyűjteni és közkinccsé tenni. Ennek részeként egyházunkban is, minden lelkészi munkaközösség foglalkozik ebben az évben ezzel a komplex témakörrel: a házasság, a család, az emberi szexualitás égető problémáival.
Fontos, hogy együtt keressük, együtt éhezzük az igazságot, hiszen akkor nekünk is szól Jézus ígérete: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra…” A canterbury érsek, többek között úgy is szólt a kenyérről, mint ami, aki az igazság kenyere: „Én vagyok az út, az igazság és az élet…” De ne feledjük: ez az igazság nem emberi igazságszolgáltatás, ítélkezés. Jézus igazsága sohasem éles kő, amely másokat halálra sebezhet, hanem éltető kenyér, amely táplál.
Stuttgartban egy héten át részesedhettünk a meghallgatott imádság áldásaiból. Naponta átéltük a mai kenyércsodát: közel ezren, spirituális értelemben (is) jól laktunk. Mi, akik ott lehettünk, tartozunk azzal, hogy a összegyűjtött bőséges maradékot megosszuk a közel jövőben mindazokkal, akik éheznek az igazságra, a gyógyító, tápláló, jó szóra.
Gáncs Péter
