Navigáció
Bejelentkezés

 

Valaki vár a kezdőkörben

Panaszkodnak a szakemberek, hogy az eddigi hűvös időjárás miatt jelentős az idegenforgalom vesztesége. Valóban elég riasztó, hogy június végén még a húsz fokot is alig éri el a magyar tenger vize. Egyes szakértők már azt is tudni vélik, hogy az idei nyár akár „el is maradhat”…

2010. július 4.

Persze bűnbak is akad: a kimondhatatlan nevű izlandi vulkántól kezdve egészen a részben általunk is előidézett klímaváltozásig. Tény, hogy az egyre szélsőségesebbé váló időjárás figyelmeztet: ha önző és felelőtlen módon belegázolunk a teremtett világ jó rendjébe, előbb-utóbb súlyos árat kell fizetnünk. Ideje újra meghallanunk és komolyan vennünk a magától a teremtő Istentől kapott megtisztelő mandátumunkat: műveljük és őrizzük a reánk bízott világot! Különben borul minden, és az egyensúlyát veszített világ maga alá temet minket. Ha a borsodi árvizek, a békési viharkárok döbbenetes katasztrófa képeit látjuk, már-már egyfajta nyomasztó világvége-hangulat telepszik ránk.
    Szorongásunkat, félelmeinket enyhíti, ha belekapaszkodunk a Teremtő ígéretébe, aki az özönvíz után Noéval kötött szövetségében garanciát adott arra, hogy megőrzi a teremtettség jó rendjét, az évszakok egészséges ritmusát: „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.” (1Móz 8,22). A világmindenség Ura ebben a gondviselő munkájában ránk is számít, mint felelős teremtményekre, teremtménytársakra, sőt bizonyos területeken, mint teremtőtársakra is. Ebben bízva remélem, hogy nem marad el az idei nyár sem, lesz még bőven napsütés, és az eddigi természeti csapások ellenére is lesz mit aratnunk és szüretelnünk.
    De ugyanakkor megkockáztatom, hogy a nyár nemcsak jó időről, nemcsak a napsütésről szól. A nyár „az év vasárnapja”, amikor nemcsak a teremtett világ ajándékait szeretnénk élvezni, hanem magával a Teremtővel is találkozhatunk! Ezt a néhány hónapot többek között arra kapjuk, hogy ne csak testileg, de lelkileg is feltöltődjünk, regenerálódjunk. Ennek lehetősége pedig független az időjárástól. Sőt talán éppen néhány hűvösebb, esős nap kínálhat remek lehetőséget arra, hogy kézbe vegyünk egy-egy lelki egészségünket tápláló, erősítő könyvet. Köztük a könyvek könyvét, a Bibliát, melynek elmélyült olvasására máskor kevesebb idő jut. Ebből a szempontból remek intonáció volt az első nyári hónapnak, júniusnak a bibliaolvasó Útmutató szerinti havi vezérigéje, melyben Urunk így bátorított: „Engem keressetek, és éltek!”(Ám 5,4)
    A nyaralás során nemcsak év közben elhanyagolt családtagjainkat fedezhetjük fel újra, hanem az Istennel való beszélgetés, az igeolvasás és az imádság ajándékát is. Mindezek a lehetőségek többé-kevésbé függetlenek az időjárási körülményektől. Lehet, hogy az idei nyáron kevesebb lesz a napsütéses órák száma és alacsonyabb a tavak hőfoka. De a mi Napunk, Isten szeretetének Jézusban felénk forduló és reánk ragyogó fénye, szeretete változatlan intenzitással árad felénk. Ne húzódjunk előle fedezékbe, árnyékba! Éljünk vele, éljünk belőle!
    Éljünk azokkal a lehetőséggel is, amit az egyházunk által felkínált különböző nyári konferenciák kínálnak a testi, lelki rekreációra. Ezek közül kiemelkedik az év legnagyobb hazai evangélikus missziói rendezvénye, a 8. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó, amely július 14–18-ig valóban az idei nyár szíve közepe lesz. Míg a dél-afrikai foci-világbajnokságon hazánkból csak Kassai Viktor játékvezető állhatott a kezdőkörbe, addig Szarvason bárki pályára léphet. Testben és lélekben fiatalok, vagy fiatalodni vágyók felé hangzik a találkozó személyesen megszólító, bátorító mottója: „Középkezdés Veled!”
    A Veled nagy kezdőbetűje több mint a szeretettel meghívott és várva várt vendégnek kijáró kedves udvariassági gesztus. A mottó szándékosan kétértelmű, hiszen alatta olvasható a feltámadott Jézusra utaló örömüzenet: „…megállt középen” (Jn 20,26). Szarvason Vele is találkozhatunk! Benne megtalálva életünk centrumát, újat kezdhetünk Vele!
    Azt még csak sejtjük, hogy július 11-én, vasárnap este, a vb-döntőn melyik két csapat középcsatára állhat majd a johannesburgi stadion kezdőkörébe. A győztesre is csak tippelni lehet. Azt viszont jó reménységgel tervezhetjük, hogy három nappal később, szerdán este találkozhatunk egymással a szarvasi kezdőkörben. Mi több, a legtöbb: találkozhatunk Vele, a feltámadott Úrral! Egyik énekünkben így vallunk róla: „Veled mindig győzhetek!” (EÉ 208,5) Mi tehát nem az esélytelenek nyugalmával, hanem a győztes Úr tanítványainak élő reménységével készülünk a nyár középpontja felé, a szarvasi kezdőkörbe, ahol vár minket az Élet, az életünk igazi Játékvezetője.

Gáncs Péter

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek