„Veni Sancte” a tizenegyedik tanév küszöbén

Örülök, hogy - Deo volente - szeptember 1-én, vasárnap délelőtt a nagytemplom oltáránál adhatok hálát Istennek egy évtizeden át megtapasztalt hordozó szeretetéért. Délután pedig ugyanott, az ünnepélyes tanévnyitó istentisztelet keretében áldhatom meg az új evangélikus óvoda és általános iskola épületét. Ennél szebb ajándékot nem is álmodhattam volna a tízedik évfordulóra, hiszen ilyen módon kiteljesedik a békéscsabai oktatási, nevelési hálózat immár az óvodától az általános és közép iskolán keresztül a kollégiumig.

Akár beszédes szimbólumként is értelmezhetem, hogy püspöki szolgálatom nyitánya egybeesik a tanévkezdettel. Megválasztott, de még be nem iktatott püspökként is elsőként az orosházi és békéscsabai tanévnyitón szolgálhattam 2003-ban. Remélem, senkit sem botránkoztatok meg, ha leírom: még ma is, tíz év után is,  a püspöki keresztben ott látom  a  „T- betűt”. Igen, ma is tanulóvezető vagyok, biblikusabban fogalmazva: tanítvány, és nem is szeretnék több lenni…

Tanítvány vagyok, aki reményteli izgalommal készül az új tanévre. Vajon milyen új tantárgyakat, feladatokat, kihívásokat, vizsgákat tartogat számomra a Mester a 11. osztályban? Könnyebb lesz, mint az előző év volt? Kikkel tanulhatok együtt a 2013-14-es tanévben?  

Örülök, hogy új tanítványtársak is beállnak a szolgálatba. Sőt, mi több, legszebb püspöki feladatként, én magam ordinálhattam őket az elmúlt nyáron. Sokat elárul a prioritásokról a mai egyházi helyzetben, hogy a délen most induló három új szolgatársból kettő iskolalelkészként kezdi munkáját, egyikük éppen Békéscsabán. Tavaly pedig a négyből három kezdett iskolalelkészként…

Tudom, ez nem feltétlenül a legjobb hír. Sőt, akár arról is írhatnék, hogy mekkora kockázat kezdőket mély vízbe dobni. Hála Istennek, a tavalyiak jól helytálltak, és igyekszünk az idén indulókat sem magukra hagyni a kemény terepen. Izgalmasan szép, de ugyanakkor nagyon nehéz feladat az iskolalelkészi szolgálat. Nem csoda, hogy „hiánycikk”, keresett kincs lett egyházunkban az iskolalelkész. Felkészítésükre, továbbképzésükre, hivatásgondozásukra fokozottan oda kellene figyelnünk a teológián éppúgy mint egyházkerületi és országos szinten.

Eközben viszont ügyelnünk kell arra, nehogy gyülekezeti lelkészeink másodrangúnak érezzék magukat. Ne feledjük: az egyház, immár két évezrede első renden gyülekezeteiben él! Ugyanakkor  komoly missziói szolgálatot végezhetünk oktatási, nevelési és diakóniai intézményeinkben is. Vétek lenne kijátszani egymással szemben a gyülekezetek és intézmények, illetve lelkészeik fontosságát.

Mindkét területen valóban jó pásztorokra van szükség! Nem véletlenül foglalkoztunk az elmúlt héten a pásztori hivatás mai értelmezésével a Révfülöpön tartott magyar-svéd lelkészkonferencián is. Már püspöki székfoglalómban prioritást adtam a pásztori szolgálatnak: „Első renden a lelkipásztorok pásztora szeretnék lenni. Miért?  A válasz egyszerű: ha a pásztoroknak nincsen pásztora, előbb utóbb a nyájak is pásztor nélkül maradnak és elszélednek. Spirituálisan éhes, rosszul táplált pásztorok nem tudnak legeltetni. Gondozatlan pásztorok alkalmatlanok mások gondozására. Agyonterhelt pásztorok képtelenek mások terhét felvenni. ..”

Vajon sikerült-e valamit előrelépni ezen a területen 2003 óta? Erről igazán pásztortársaim hivatottak nyilatkozni...  A Békéscsabán kézbevett pásztorbot most is itt van az irodámban, megfelelő forgatásában bizonnyal akad még bőven tanulnivalóm.

Már beköszöntő igehirdetésemben eljátszottam a képpel, mely szerint a feltámadott Úr a Tibériás tenger partján a halász Péterből  pásztor Pétert akar formálni: „Legeltesd…, őrizd az én juhaimat!” (Jn 21, 15-16) Most kezdek rájönni, hogy a jézusi sorrend nem véletlen: csak azt bízza rám a Főpásztor, akit kész vagyok legeltetni! Őszinte bűnbánattal kérdezem: vajon hányszor sikerült friss legelőre és tiszta forráshoz vezetnem a reám bízottakat az elmúlt tíz évben? 

A Mester szavára halászból pásztorrá formálódni nem csupán foglalkozásváltást, pályamódosítást jelent, hanem radikális szemléletváltást is, ha úgy tetszik igazi megtérést. A halász a halakra csupán elejtendő zsákmányként, táplálékként tekint. Nincs velük semmilyen személyes kapcsolata, nincs érzelmi kötődés, kommunikáció.  A horgász a parton, a halász a csónakban, a halak pedig a vízben, míg horoggal, hálóval ki nem ragadják őket éltető közegükből…  

A pásztor viszont egyenként, személy szerint, név szerint ismeri nyáját. Ha úgy adódik, énekel, muzsikál nekik. Ha kell beszél hozzájuk, kommunikál, sors- és életközösséget vállal velük. Talán éppen ezen a területen van a legtöbb tanulnivalónk, tanulnivalóm az új tanévben a Jó Pásztortól.

Ezért könyörögjünk most a tanév kezdetén a kommunikáció, a kommunió és a pásztori szeretet Lelkéért az ősi latin fohász szavaival:

Veni, creator spiritus,

pasce pastorem,

duc ducem,

da daturo,

aperi aperturo,

emittis spiritum Tuum,

et creabuntur,

et renovabis faciem terrae.

Jöjj, teremtő Szentlélek,

pásztorold a pásztort,

vezesd a vezetőt,

adj az adni készülőnek,

szólj a megszólalóhoz,

áraszd ki Lelkedet,

és élet támad,

és megújítod a föld színét.