Mit nézett esténként Tim K.?

2009. március 29.

Vajon miért gyilkolt? A vérfürdő motivációja egyelőre ismeretlen. Kiderült ugyan, hogy a fiú magányos volt, pszichiátriai kezelés alatt állt, de mindez még nem indok a tömegmészárlásra. Az újságok megemlítik, hogy esténként véres filmeket nézett, gyilkos videójátékokkal szórakozott. Talán valahol itt kellene keresni a magyarázatot a megmagyarázhatatlanra?
    Amit nézek, az előbb-utóbb tükröződik bennem. A szememen keresztül lehatol a szívem mélyéig, átjárja a gondolataimat, észrevétlenül meghatározza az értékrendemet, és motiválhatja a cselekedeteimet. Tim egy őrült pillanatában úgy döntött: kipróbálja, működik-e a valóságban, amit a képernyőn látott…
    Jézus is komolyan figyelmeztet a szem kockázatára: „A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!”
    (Lásd Mt 6,2–23!) Ezért kell óvnunk a szemünk világát, világosságát nemcsak a fizikai, de a lelki, szellemi sérüléstől, fertőzéstől is.
    Miként őrizhetjük meg egyik legféltettebb kincsünket? Szakemberek gyakran figyelmeztetnek, hogy óvjuk szemünket a veszélyes sugárzásoktól. Nem mindegy, milyen szemüveget, milyen UV-szűrőt használnunk. Vajon nem kellene ugyanezt fokozottan komolyan vennünk, amikor képernyő elé ülünk? Amikor gyermekeinket, unokáinkat odaengedjük az „olcsó villanypásztor” elé? Álszent képmutatás az egyes adások előtt megjelenő figyelmeztetés: „A most következő műsor megtekintése felnőtt felügyelete mellett ajánlott.”
    Az erőszak brutális bemutatása felnőtt felügyelete mellett is mérgezi, rombolja a lelket. Tudom, megint a „klerikális reakció” károgásának tűnik, ha a tömegtájékoztatás, a tömegszórakoztatás, a tömegek megfertőzésének felelősségét vetem fel. De vajon milyen tragédiák kellenek még ahhoz, hogy észrevegyük a kíméletlen igazságot: amit vetünk, azt aratjuk? Sőt ami még ördögibb: előfordulhat, hogy amit mi vetünk el, amit mi hagyunk szétszórni, szétsugározni, annak keserű, mérgező gyümölcseit az utánunk jövő nemzedék szenvedi el…
    Lapunk múlt heti számában is olvashattunk a Föld órája elnevezésű kezdeményezésről (15. oldal). Ennek lényege, hogy ezen a hétvégén, szombaton este sok helyütt, szerte a nagyvilágban egy órára kialszanak a fények. Azok a milliók, aki lekapcsolják a villanyt, ilyen módon akarják felhívni embertársaik figyelmét a teremtett világ iránti közös felelősségünkre. Ahogy a sötétben fellobbanó egyetlen kicsiny mécses lángja is irányt mutathat, úgy lehet világos jelzés minden egyes kialvó fényforrás is ezen az estén.
    Az ilyen demonstratív akciók mellett szükség lenne még más életmentő jelzésekre is. A böjt utolsó harmadában járunk már, de talán még nem késő egyfajta „tévéböjtöt” meghirdetni. Nem a televíziónak az életünkből való teljes száműzésére gondolok, bár sokaknak érdemes lenne újra felfedezniük, amit már elfelejtettek: van élet a képernyőn túl is, sőt anélkül is! Inkább az a bölcs önkorlátozás tenne jót a lelki egészségünknek, emberi kapcsolatainknak, ha naponta legalább egy órával kevesebbet tévéznénk. Van miből „leadnunk”, hiszen köztudottan rekorderek vagyunk a készülékek előtti ücsörgésben…
    Ha tudatosan lemondanánk naponként egy-egy megszokott műsorról, és helyette testi-lelki egészségünkre fordítanánk a felszabaduló időt, hamarosan ráébrednénk, hogy ez a „fogyókúra” mennyire a javunkat szolgálja. Kapunk, találunk napi plusz egy órát az Istennel és egymással megélhető közösség ápolására. Hatvan perc nem kevés idő. Bőségesen elegendő az elcsendesedésre, imádságra, igeolvasásra, lélek- és közösségépítésre.
    Manapság egyre többen fedezik fel a naponkénti testmozgás fontosságát. Egymás után nyílnak az edzőtermek, fitnesz- és wellnesscentrumok. Mindezek segíthetik testi egészségünket, és jó esetben nem válnak egyfajta valláspótlékká…
    Ne feledjük, a bibliai tanítás szerint a test nem a lélek börtöne, ahogy a görög filozófia hirdette, hanem a lélek temploma. De ugyanakkor hazug önámítás a római bölcsesség, mely szerint „ép testben ép lélek” lakozik.
    Böjti szelek fújnak, hogy lelkünket megmozdítsák, kiszellőztessék, felfrissítsék. Közeledik a nagyhét, amely legtöbb gyülekezetünkben számos többletlehetőséget kínál kiéhezett lelkünk táplálására. Szerezzük vissza a tévé által elrabolt időnknek legalább egy részét, hogy megünnepeljük ezekben a napokban a lélek lakodalmát! Luther csodálatos húsvéti himnuszának soraival valljuk: „Húsvét mennyei kenyerét / Várja éhező lelkünk (…), / Hogy győztes erőt nyerjünk. (…) / Benne mienk az élet.” (EÉ 215.6)
    Amint már az elején megállapítottuk: nem mindegy, mire, kire nézünk, nem mindegy, mivel, kivel tápláljuk éhező lelkünk! A böjti perspektíva egyértelmű: „Hittel nézek keresztfádra…” (EÉ 206) Ez nem csupán kampányakció, nem csupán egy óra, a Föld órája, hanem örökkévaló, mennyei távlatokat nyit. Maga Jézus ígéri: „Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.” (Jn 12,32)
    Emeljük fel tekintetünket, szívünket, lelkünket! Nagy hét, nagy napok, nagy lehetőségek közelednek…

Gáncs Péter