Az év igéje 2014

Miért jó?!

Immár két és féléves Regina unokánk belépett a „miért”- kérdések végeláthatatlannak tűnő birodalmába. Nincs olyan élethelyzet, amelyben ne tudna zavarba hozó kérdéseket nekünk szegezni. Így például az egyik ádventi ének kezdősora kapcsán - „Istennek szent Fia…” -  szembesített minket a súlyos teológiai kérdéssel: „Miért szent Isten Fia?” 

Kár, hogy felnőtt fejjel kinőjük ezeket az őszinte kérdéseket, és komolyabb gondolkodás és kritika nélkül, gyakran közönyösen veszünk tudomásul mindent… Talán újra meg újra szükségünk lenne Urunk provokatív figyelmeztetésének meghallására: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18, 3)  

Próbálok hát felnőni kis unokámhoz, és én is bátran felteszem a kérdést évi igénkkel kapcsolatban: De miért is jó nekünk Isten közelsége?! Egyáltalában mit is jelent manapság a közelség? Ahogy erről már az Útmutató előszavában írtam, napjainkra megváltozott a távolság és közelség fogalma. Talán jobban értjük mint valaha József Attila Altatójának kedves verssorát : „A távolságot mint üveggolyót megkapod…” A korszerű kommunikációs technika segítségével már senki sem tűnik távolinak, szinte bárkit gyorsan el tudunk érni. De mi a helyzet az Istennel való kapcsolatteremtés 21. századi „technikájával”?

Ezen a területe nincs szükségünk korszerű „kütyükre”. Ma is elég, ha imádkozó lélekkel, nyitott  szívvel kézbe vesszük a Bibliát, és átélhetjük Isten közelségét, aki hallótávolságon belül van: megszólít minket igéjén keresztül.

De miért is jó nekünk Isten közelsége? Első nagyon egyszerű válaszunk: jó, mert olyan közel van, hogy hallható a szava. Ennek csupán egyetlen feltétele van: csak akkor halljuk meg a hangját, ha meg tudjuk teremteni az ige meghallásához szükséges külső és belső csendet.

Nem véletlen Pilinszky János közel múltban megjelent füveskönyvének frappáns címe: „Csönd és közelség”. Isten, igazi pedagógus, aki soha sem harsogja túl hangoskodó diákjait. Türelmesen megvárja míg elcsendesednek, és valóban jelen vannak és készek befogadni tanítását. 

Vajon tudunk-e így, valóságosan és nyitottan jelen lenni? Vagy inkább Pilinszky tömör diagnózisa illik ránk: „létezünk, de nem vagyunk jelen”? Kórképünk egy kicsit bővebben: „…gyökeret vertünk, és elvesztettük gyökereinket. Meghonosodtunk, és elidegenedtünk. Itt vagyunk és nem vagyunk többé jelen.”  

„Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” – olvashatjuk az örömhírt a Titusznak szóló levélben. Minden embernek jelent meg, de ezt csak azok tudják felfogni és befogadni, akik nemcsak léteznek, vegetálnak a világban, hanem nyitott szívvel jelen vannak, és válaszolni is tudnak az őket kereső isteni szóra. S máris megérkeztünk a másik ugyancsak egyszerű válaszhoz.

Miért jó nekünk Isten közelsége? Jó, mert nem csak mi hallhatjuk az ő szavát, hanem Ő is meghallja még halk, bátortalan imánkat is. Fontos a sorrend! Sokszor azért nem tudunk imádkozni, azért nem találjuk a szavakat, mert nem hallottuk meg Isten szavát. Nemcsak az igaz, hogy Ő előbb szeretett minket, hanem az is, hogy Ő kezdeményezi a párbeszédet. Így van ez a kezdetek kezdetétől, hiszen már Éden-kertben sem az ember keresi Teremtőjét, hanem „…az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?” (1Móz 3, 9) Valójában minden igazi imádság erre az emberkereső isteni hangra adott válaszból születik. Így állhat helyre a teremtett világ jó rendje, ahol a Teremtő, a teremtmény, valamint a teremtménytársak beszélő viszonyban, mindennapos párbeszédben élnek egymással.

Mindebből következik a harmadik, ugyancsak egyszerű válasz. Miért jó Isten közelsége nekünk? Jó, mert a zsoltáros vallomása így is fordítható:  „Isten közelsége az én boldogságom.”  Luther Márton az öröm (Freude) szót használja. Tovább színezi, gazdagítja a képet a német Losung, ahol a Glück kifejezést olvassuk, ami szerencsének is fordítható. Talán túl profánnak tűnhet ez a szó, pedig komoly üzenetet fedezhetünk fel benne. Isten közelsége nem a mi érdemünk, ügyességünk, jó helyezkedési képességünk eredménye. Nem mi vagyunk jókor, jó helyen, hanem Ő lép be az életünkbe. Ez persze jóval több mint szerencse, ez valóban  életünk igazi öröme és boldogsága lehet. 

Miért hárítanánk el a boldogság ajándékát? Isten távolinak, elérhetetlennek tűnik számunkra? Talán éppen azért, mert nem engedjük őt hallótávolságon belülre. Hogyan tudná elmondani, hogy mennyire szeret minket, hogy mi mindennel akar minket megajándékozni, ha nem engedjük szóhoz jutni az életünkbe? Az új esztendő nyitányán halljuk meg a 46. zsoltár, az „Erős vár…” zsoltár figyelmeztető sorát: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!”  

Ebből az Isten előtti, Istenre hallgató csendben születhet meg az a boldog felismerés, amit évi igénk folytatásaként olvashatunk: „Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet.”

 Kell-e ennél nagyszerűbb program az Úr 2014. esztendejére?

Gáncs Péter