Túl az ötmilliárdon…

Természetesen sokak fantáziáját megmozgatta a reformáció ünnepén aláírt megállapodás, melynek gyümölcseként a következő három évben közel öt milliárdos kormányzati támogatással megújulhat a győri és budapesti Insula Lutherana épületegyüttes. De érdemes túllátnunk a számokon, és együttgondolkodni és akár együtt is örülni a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarország Kormánya között született megállapodás bevezető szövegén. Hiszen valójában ebből derül ki, hogy milyen alapon, ha úgy tetszik, milyen történelmi előzmények nyomán kaptuk ezt a kiemelt támogatást. Szöveg: Gáncs Péter püspök

Ez a „születésnapi ajándék” összefügg a reformáció ma is aktuális értéket őrző és teremtő örökségével. A megállapodás első bekezdésében ugyanis ezt olvashatjuk:

„…a reformáció közelgő 500 éves jubileuma hazánk számára is kiemelten fontos ünnep és lehetőség keresztyén és nemzeti múltunk teljesebb megismerésére, valamint ezen értékekre alapozott jövőnk építésére.”

Vajon mi, magunk mennyiben vagyunk még tudatában, hogy melyek ezek a sajátos evangélikus értékek, amelyeket a történelem és az egyház Ura immár öt évszázada reánk bízott, és joggal kér számon rajtunk ma is? A zsinat elé készült elnök-püspöki beszámolómban is felvetem a kérdést: „tényleg evidencia-e még 2013-ban, hogy miből él az egyház? Hogy egyedül milyen alapokról indulhatunk? A sola gratia, sola fide, sola scriptura és a solus Christus oszlopai ugyan ott magasodnak a fasori reformációi parkban, a zsinati ülések közelében, de talán kissé szimbolikus, hogy ezek az oszlopok semmit sem tartanak… Mintha a 21. század egyháza már más, korszerűbbnek vélt tartóelemekkel próbálna építkezni?!”

Amint erről lapunk előző száma részletesen tudósított, a Révfülöpön tartott felügyelői konferencia is részletesen tárgyalta a reformációi jubileumra való felkészülés kérdéseit. Így a tematikus évek helyes értelmezését is, ahol kifejezetten a reformáció fent idézett alapértékeinek fényében és összefüggésében kell feldolgoznunk az adott év aktuális jellegét. Tehát 2014-ben nem önmagában a kultúra a téma, hanem a reformáció ÉS a kultúra viszonya, kölcsönhatása.

Erre a hatásra utalnak a megállapodás következő szakaszai, ahol többek között a kormányzat elismeri:

„a Magyarországi Evangélikus Egyház nemzetünk történelmében, szabadságküzdelmeiben, a magyarországi nemzetiségek nyelvének és kultúrájának fenntartásában, nemzeti identitásunk megőrzésében betöltött szerepét, mellyel nemzeti kultúránk hozzájárulhat az európai egység sokszínűségéhez;

a vallásszabadságért küzdő, hitét megtartó, amellett tanúságot tevő neves és névtelen evangélikusok életáldozatát;

az Evangélikus Egyház kiemelkedő szerepét, melyet a vallásszabadság jegyében a felekezetek békés egymás mellett élésében betöltött, s azt szorgalmasan ápolva ahhoz hűséges maradt;

az evangélikusság nemzetek közötti összekötő, közvetítő szerepét…”

Ezeknek az elismerő soroknak az értéke messze túlmutat az anyagi támogatáson, a győri és budapesti projektek határain. A megújuló épületek csak megfelelő, korszerű kereteket kínálhatnak annak a remélt spirituális megújulásnak, amelyre a megállapodásban is idézett mondat utal a Magyarország Alaptörvényét bevezető Nemzeti Hitvallásban. E szerint, többek között: „Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra…”

Félreértés ne essék: ennek a megújulásnak nem az egyház a forrása! Sajnos, mi is részei, részesei vagyunk az idézett erkölcsi megrendülésnek, és nekünk is „múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra”, ha úgy tetszik: új reformációra. Nekünk is egyértelműen vissza kell találnunk a tiszta forráshoz és az éltető gyökerekhez, ahogy erre Luther Márton Wittenbergben kitűzött első tétele tanít: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta:’ Térjetek meg!’ - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legye.”

A jól ismert képpel élve: nem mi vagyunk „a kenyér”. De szeretnénk olyan koldusok lenni, akik tudják, hogy hol a kenyér, hogy ki a Kenyér! S ezt igyekszünk az egész világ tudtára adni minden létező eszközzel. Küldetésünk, hogy gyülekezeteinken, oktatási és diakóniai intézményeinken és a médián keresztül meghívjuk az embereket Jézus Krisztus éltető, tápláló közösségébe.

Ebben a hónapban emlékezhettünk meg Luther Márton 530. születésnapjáról. Az 500. évfordulóra, még 1983-ban megjelent imakönyvben fedeztem fel az „Amire valóban szükségem van” című könyörgést, ami fenti küldetésünk betöltésében is segíthet:

„Látod Uram,

üres edény vagyok.

Arra vágyom,

hogy valaki színültig töltsön.

Uram, tölts fel hát!

Gyenge vagyok a hitben,

erősíts engem.

Hideg vagyok a szeretetbe,

melegíts meg engem.

Melegíts meg

és megmelegszem,

hadd áradjon túl szeretetem