Átkötés az M6-osról az M24-esre

2010. április 11.

Örülök továbbá, hogy egyházkerületünk legnépszerűbb konferencia-központja, valamint oktatási fellegvára, a bonyhádi gimnázium és kollégium, immár alig másfél óra alatt elérhetővé válik a fővárosból. Készülünk is nagy erőkkel Bonyhádra, ahol mindig történik valami. Legközelebb, a tervek szerint – Deo volente –, április 26-án, hétfőn délután átadják az „Ónodi-birodalom” legújabb meglepetését: a néhai cipőgyár üzemcsarnokából született Bonyhádi Evangélikus Atlétikai Centrumot. Igazi terhelési próbája május 15-én lesz, az egyházkerületi missziói napon, amelyre közel ezer vendéget várunk.
    De itt az ideje, hogy – egy kissé merész átkötéssel – az M6-osról áttérjünk a címben említett másik útra, az M24-esre. Ezt hiába keressük hazánk autótérképén, pedig nem kevesen koptatják immár két évezrede. Így húsvét táján érdemes újra meg újra felfedeznünk, mert ki tudja miért, de gyakran letévedünk róla. Igaz, talán nincs eléggé kitáblázva, hiszen nem többsávos autósztráda, hanem keskeny utacska, de mégsem minősíthető alacsonyabb rendű útvonalnak. Ellenkezőleg! Olyan fontos főút, amelyen jelentős kétirányú forgalom zajlik.
    Mire gondolok? Kire, kikre gondolok? Ha módosítjuk, pontosítjuk a betűjelölést, máris sokan kapcsolnak majd. Az M24-es, precízebben, az EMM24-es biblia jelzése: Lk 24. Az evangélium e fejezetében olvashatunk az emmausi útról, amely Jeruzsálemből vezetett le az Emmaus nevű faluba. Ezen a talán köves, talán poros úton gyalogolt az a két Jézus-tanítvány, akikről meglehetősen keveset tudunk. Az egyikük Kleopás, a másiknak viszont még a nevét sem jegyezte fel Lukács evangélista. Talán mert nem a nevük a fontos, hanem az, ami velük történt ezen a veszélyes úton, amelyet minden bizonnyal nem védett semmiféle szalagkorlát.
    Miért volt veszélyes az M24-es? Netán a rablók miatt, mint a jerikói út, amiről Lk 10-ben olvashatunk? Nem tudjuk, milyen volt a közbiztonság az emmausi úton, de az biztos, hogy valójában már két sérült, kifosztott ember indult el vagy inkább menekült a szent városból. Ezek a tanítványok legfontosabb kincsüket veszítették el: a hitüket, a reménységüket. Két csalódott, kiégett ember poroszkált egymás mellett a totális kétségbeesés és kiábrándultság szakadékának peremén, ahol nincs védőkorlát. Vagy mégis van?!
    Az ismert történet első fordulópontja, hogy valaki váratlanul és hívatlanul odaszegődött a csüggedt tanítványokhoz, mellettük, velük bandukolt Emmaus felé. Az M24-en ugyanis tilos az agresszív előzés, mások leszorítása az útról. Viszont megengedett, sőt mi több, kívánatos a párhuzamos közlekedés. A furcsa idegen így kíséri a tanítványokat, sőt mi már ismerjük az örömteli titkot: maga a Mester kísérte a tanítványokat – mi már ismerjük az örömteli titkot: maga a Mester kísérte tanítványait! Empatikusan elfogadta az útirányt: ő is lefelé ment velük, vissza Jeruzsálemből, az ígéretes remények városából a tanítványok korábbi életének színhelyére, sivár realitásába, Emmausba. A feltámadott Úr nem állította meg, nem kényszerítette visszafordulásra dezertáló tanítványait, hanem tempójukhoz igazodva, „mobil védőkorlátként”, gyógyító szavával megóvta övéit attól, hogy végképpen az összetört reménytelenség szakadékába zuhanjanak.
    Talán kicsit bizarr hasonlat, de eszembe jut a mozgólépcsők velünk együtt haladó gumikorlátja, amely biztos kapaszkodót kínál a mélybe szállásnál éppúgy, mint a felszínre jutásnál. Az M24-esen ugyanis kétirányú a forgalom: lejtmenet és hegymenet. De hirtelen nem lehet irányt váltani, és nem is szabad visszafordulni. Előbb figyelmesen végig kell hallgatni a Mester „peripatetikus bibliaóráját” a kapaszkodót, védő és terelő korlátot jelentő igékről, szentírási összefüggésekről. Előbb haza kell érnünk, ahol behívhatjuk őt életünk hajlékába. Ott ismerhetjük fel a kétségeinket is legyőzni képes Urat a felénk nyújtott, megtört kenyér ajándékozó mozdulatából. Ekkor fordulhat meg igazán életünk iránya. Legyen bármilyen késő, alkonyi vagy esti óra, lehet indulni újra felfelé, Jeruzsálem felé, ahol vár, ahol visszavár a tanítványok közössége.
    Felmérések szerint hazánkban az emberek közel negyven százaléka a „maga módján vallásos”. Ez többnyire azt jelenti, hogy különösebb gyülekezeti közösség, egyházi elkötelezés nélkül próbálja megélni valós vagy vélt hitét, ami igencsak kockázatos és kétséges vállalkozás... Húsvét egyik örömüzenete, hogy – kisebb-nagyobb vargabetűk, botlások és bukások után – a mai Tamásokkal, Péterekkel és Kleopásokkal együtt vissza lehet találni a megtartó, tanítványi körbe. Egészen pontosan: a Megtartó tanítványi körébe.
    Írásom az Evangélikus Élet április 11-i számában jelenik meg, ami többek között, a költészet napja, ünnepe hazánkban. Így búcsúzóul hadd idézzem Pilinszky János reményt ébresztő, húsvéti verssorait: „És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ...” (Harmadnapon)
    Reméljük, végre ráköszön a feltámadás, a Feltámadott tavasza Magyarországra is. Az M24-esen, melynek használatbavételi engedélye nem ideiglenes, élénkül a forgalom, immár nem lefelé, hanem felfelé...

Gáncs Péter