Navigáció
Bejelentkezés

 

Lelki akadálymentesítés

Evangélikus hetilapunk előző számában tudósítást olvashattunk a déli egyházkerület gyülekezeti vezetőinek bonyhádi „vitorlabontásáról”. Az együttgondolkodást onnan szeretném folytatni, ahol a konferencia záró úti áldásában abbahagytam: a lelki akadálymentesítés kérdésétől.

Napjainkban a fizikai akadálymentesítés ismert követelménnyé vált, hiszen a korszerű építkezési előírások szerint csak olyan középületek kaphatnak működési engedélyt, amelyek mozgássérültek számára is akadálymentesen megközelíthetőek: rámpa, lift stb. Erre a jogos igényre gyülekezeti épületeknél, templomoknál is igyekszünk odafigyelni. 

De vajon mi van az úgynevezett „lelki akadálymentesítéssel” egyházunkban? Milyen külső és belső gátak zárják el az esetleges Isten-keresőket az éltető forrástól? Az evangéliumokban számos helyen olvashatunk arról, hogy sajnos, a Jézushoz közelálló tanítványok, „szimpatizánsok” is válhatnak akadállyá. Gondoljunk csak a Jézushoz közeledő szülőket és a gyermekeket megállító tanítványi kordonra. A gutaütött gyógyulásáért fáradozó betegszállítók is a Mester körüli tömeg miatt kényszerülnek tetőbontásra. Zákeusnak fára kell másznia, hogy láthassa a Názáretit, mert a tömeg tudatosan kirekeszti. A szeme világáért kiáltó vak koldust is a Jézus előtt járó kísérők próbálják elnémítani… 

Bizony, igencsak jogos a Bonyhádon többször is előkerült apostoli kérdés, amit először talán Péter fogalmazott meg döbbenetesen őszinte önkritikával: „Ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?” (ApCsel 11, 17) Az elsőnek kiválasztott apostol rácsodálkozik Urának minden etnikai és vallási határt átívelő szeretetére, amellyel nemcsak a választott nép tagjaira árasztja ki Szentlelke ajándékát. Erre a meglepetése a kezdetben még szűkkeblű hallgatóság Isten dicsőítve így reagál: „Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre.” (ApCsel 11, 18) 

Az akadálymentesítés programja megszólalt a bonyhádi csoportmunkában papírra vetett tömör gyülekezeti, egyházkerületi küldetésnyilatkozatokban is. Íme, egy csokorra való továbbgondolásra érdemes idézet. Mi a legfontosabb feladatunk evangélikus gyülekezeti vezetőként 2014-ben, Magyarországon: 

- útmutató életjelekké válni a Jézussal való akadálymentes találkozásra 

- hiteles tanúságtétel világos beszéddel, világos tettekkel, világos hittel, felelős szeretettel

- a tiszta ige hirdetése hitelesen, példamutatással, befogadó módon

- az örök evangélium hirdetése a mai kor emberének modern eszközök segítségével

- a fiatalok nyelvén válaszolni az őket foglalkoztató kérdésekre

- cél: a növekedés

- eszköz: a hitébresztés és a mobilizálás a gyülekezeten belül 

- szolidaritás a gyülekezetek között.

- jó igehirdetéssel szólítsuk meg az embereket 

- óvjuk a családokat

- tudjunk egymásért imádkozni, hittel hordozni a terheket…

Szeretném remélni, hogy ezek a küldetésnyilatkozat-forgácsok kovászként közös gondolkodásra indíthatnak országszerte gyülekezeti presbitériumokat, közösségeket, hogy lehetőleg minden evangélikus egyházközség próbálja megfogalmazni a maga saját küldetésnyilatkozatát a rá jellemző, adott helyzetben, környezetben. Talán ismert angol kifejezéssel élve: ez lehetne az úgynevezett „mission-statement”, amelyben a „lelki akadálymentesítés” szükséges lépései is megfogalmazódhatnak.

Különben, a lelki akadálymentesítéssel kapcsolatban Bonyhád mellett Szarvason is személyes élménnyel gazdagodhattam a közelmúltban. Március 10-én ünnepélyes keretek között került evangélikus fenntartásba a szarvasi Zöldpázsit utcai óvoda, amelyet pályázati pénzekből, közel 120 milliós költségvetéssel, a 21. század igényeknek maximálisan megfelelő módon korszerűsített és bővített a város önkormányzata. A rövid épületáldó liturgia keretében szólhattam a lelki akadálymentesítés aktuális fontosságáról is. A rendszerváltás előtt, hosszú évtizedeken át éppen a gyermekeket próbálták tudatosan elzárni a jézusi értékek megismerésétől. Felszabadító öröm, a történelem Urának lelkesítő ajándéka, hogy napjainkban a hazai „gyermekkertekben” (Kindergarten) is szabadon taníthatjuk a gyermekeket magához ölelő, őket megáldó Kertészről, Pásztorról, Jézus Krisztusról. A szarvasi óvoda neve (Zöldpázsit) is eszünkbe juttathatja az ismert evangéliumi történet alapján íródott, megkapóan kedves gyermekének szövegét, melynek dallamát Kodály Zoltánnak köszönhetjük. Az átadó ünnepség keretében természetesen meg is szólaltattuk énekeskönyvünk 536. énekét, amely akár himnusza is lehet majd új óvodánknak:

Pázsitdombon üldögél, tarka nép közt hófehér.

Látod-é, most ránk tekintett! Ugyan mit beszél?

Zordon férfi közeleg. "Hess, el innen, kicsinyek!

Isten Fiát gyermekfővel Meg nem értitek."

Értjük bizony, ami jó, El ne kergess, morc apó!

Zengünk néki olyan zsoltárt, Mint a kis rigó.

Szól a Mester: "Jöjjetek! Szívem népe, kisdedek,

Versenyt égi madárkákkal énekeljetek!" 

Íme, a zseniális jézusi akadálymentesítés nagyszerű példája, amelyben mi is munkatársai lehetünk.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek