A biztonság, a bizalom és a bizonyosság nevében…

2009. október 18.

Meggyőződésem, ha Luther Márton napjainkban kezdene az egyház reformálásához – ami ránk férne –, nem merne kilencvenöt tételt megfogalmazni, hiszen ki olvasná végig? Ma tömören kell írni és beszélni, hogy esélyünk legyen a figyelem felkeltésére és megtartására.
    A reformáció aktualizált üzenetének meghirdetése világunk mindannyiunkat érintő fájdalmas hiányainak orvoslására kínál ma is gyógyulást. Nem biztos, hogy elegendő a klasszikus tézisek citálása: „Egyedül a hit, egyedül a kegyelem, egyedül a Szentírás és egyedül Krisztus…”
    A MEÖT ez évi hármas tétele – biztonság, bizalom, bizonyosság – a Szentháromság közösségébe hívja, öleli korunk frusztrált emberét, aki egyre kevésbé találja helyét a teremtett világban, a teremtménytársak között és az egyházban. A Szentháromság ugyanis nem kiagyalt dogmatikai képlet, hanem biztonságunk, bizalmunk és bizonyosságunk éltető forrása.
    A reformáció egyházait – okkal, ok nélkül – időnként „krisztomonizmussal” vádolják. Azzal gyanúsítva minket, hogy a „solus Christus” fénye elhomályosítja az első és a harmadik isteni személy ajándékait. Aki viszont ismeri akár csak Luther Kiskátéjának hitágazat-magyarázatait, jól tudja, hogy a reformátortól távol állt ez az egyensúlyvesztés. Ő hitvallásában igyekezett a Szentháromság teljes gazdagságát elénk tárni.
    Nem véletlen, hogy az ugyancsak a MEÖT által meghirdetett teremtéshetet országosan megnyitó televíziós istentisztelet beköszöntőjében az alkalom házigazdája, Kodácsy-Simon Eszter, az Ararát teremtésvédelmi munkacsoport koordinátora is Luther gondolatait idézte: „Isten szerető atyaként gondoskodik rólunk teremtményei által, csupa meg nem érdemelt szeretetből és jóságból. Ebből önként adódik és következik az, hogy tartozunk Neki azzal, hogy ezért szüntelenül szeressük, dicsérjük és áldjuk... Hiszen Isten azért adja és cselekszi velünk mindezt, hogy megérezzük és meglássuk benne atyai szívét és felénk áradó szeretetét.”
    Még nincsenek pontos adataink, hogy az első ízben meghirdetett teremtéshét lehetőségével mennyire éltek gyülekezeteink és oktatási intézményeink. De akadnak pozitív visszajelzések, különösen is a televíziós nyitányról. Ilyen például Kőszegi Piroska doktornő levele, aki többek között ezt írta: „A zuglói templomból közvetített istentisztelet újraélesztette a teremtett világ jövőjébe vetett, már-már kihunyó hitemet. A felvillanó kis szikrákból fény lett a sötétben. Szívemet melegség és – hosszú idő után először – boldogság járta át a »mégis érdemes« tudatával…”
    A teremtéshét valóban segíthetett abban, hogy biztonságát, egyensúlyát veszített, labilis világunkban visszataláljunk Teremtőnkhöz és tőle kapott küldetésünkhöz: „műveljétek és őrizzétek a kapott kertet…”
    Mindez jól kapcsolható a reformáció örömüzenetéhez, amely Krisztus fényét felragyogtatva az elveszített bizalom visszanyerésének örömét kínálja. Érdemes újra Luthert idézni: „De végre nagy gyötrelmemet az örök Úr megszánta. Irgalmára emlékezett: szívét felém tárta. Jó Atyaként fordult hozzám, Egyszülöttét feláldozván…” (EÉ 318,4)
    Az Isten irgalmát, kegyelmét felfedező és elfogadó ember képes csak újra bizalommal fordulni embertársai felé. E nélkül marad az a mérgező bizalmatlanság, amiről Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát így ír: „Mélységesen mély ma a bizalmatlanság kútja, és most már mindannyian ebből a kútból kényszerülünk meríteni...” Pedig „Isten az ember lakhelyét a bizalom betontömbjére építette.”
    A neves német teológus, Karl Rahner jogosan állítja élire a kérdést: „Az embernek választania kell az ősbizalom vagy a végső kétségbeesés között”.
    De ehhez az életmentő választáshoz, döntéshez szükségünk van a harmadik isteni személy, a bizonyosságot, hitet teremtő Lélek áldott munkájára. Hiszen Lutherrel együtt valljuk, és nap mint nap tapasztaljuk, hogy „saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem Őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által. Ő világosított meg ajándékaival…”
    Ezért piros az oltárterítő a reformáció, az új pünkösd ünnepén. Ezért könyörögjünk a reformáció hónapjában az egyház megújulásáért. Kérjük a teremtő, gondviselő Atya ajándékát: a biztonságot. Várjuk az értünk meghalt és feltámadott Fiú ajándékát: a bizalmat. Reméljük az újjáteremtő és megszentelő Lélek ajándékát: a bizonyosságot.

Gáncs Péter