Reformáción innen és túl – Wittenbergtől Windhoek-ig

            Lapunk október 12-i számában elgondolkoztató vezércikket olvashattunk Korányi András tollából „A reformáció ádventje” címmel. Az egyháztörténész szerző felveti, hogy „lehetne a reformáció ünnepének is valamiféle ádventje”…

            Áldott emlékű elődöm, Győri János a nagytarcsai gyülekezetet arra tanította, hogy négy főünnepünk van: karácsony, húsvét, pünkösd és a reformáció. Ez a gondolat megjelenik a tarcsai templom szárnyas oltárképein is, melyek közül négy festmény hirdeti a reformációban tisztán visszakapott isteni ajándékokat: a keresztséget, az úrvacsorát, a Bibliát és a családi életet. Tudom, hogy teológiailag lehet vitatni ezt a látást, hiszen az üdvtörténeti ünnepek rangjára emel egy lényegében egyháztörténeti eseményt, amit szoktunk ugyan „második” vagy új pünkösdként is emlegetni.

            Az viszont nem lehet vitás, hogy csak akkor van értelme az 500 éves jubileumnak, ha az a reformáció lényegét segít megragadni. Ebből a szempontból nem túl szerencsés kifejezés, hogy egyházi és állami szinten is emlékbizottságokról beszélünk, hiszen a reformáció nem több évszázados műemlék, aminek megőrizése, karbantartása a feladatunk. Erre figyelmeztet a kormányzati Reformáció Emlékbizottság honlapjának frappáns mottója: „500 éve reformáció” (http://reformacio2017.hu/). A reformáció nem emberek által emelt emlékmű, hanem Istennek immár 500 éve folyamatban lévő egyházújító munkája.

            Ezért nem mondhatjuk, hogy a reformáció után vagyunk, azt meg pláne nem, hogy túl vagyunk rajta. Az egyházi esztendőben már valóban mögöttünk van a reformáció ünnepe, de ugyanakkor megkezdődött a visszaszámlálás: immár csak mintegy ezer nap van hátra 2017. október 31-ig, a lutheri reformáció 500. születésnapjáig.

            Gondolom senki sem hiszi, hogy ettől a közelgő félévezredes jubileumtól önmagában bármiféle egyházújító csodát várhatunk. Mint ahogy az előtte, 2017. májusában, a namibiai Windhoekban megrendezendő 12. nagygyűlés sem fogja önmagában „megváltani”, vagy  megújítani a Lutheránus Világszövetség tagegyházait, köztük a mi egyházunkat. Viszont az odáig vezető közel három éves zarándokút komoly lehetőséget kínál a közös gondolkodásra, készülésre.

            Nem szeretnék nosztalgiázni és csak a szépre emlékezni, de azért vagyunk még páran, akik nem felejtjük, hogy milyen pozitív pezsdülést hozott egyházunkban, gyülekezeteinkben az 1984-es nagygyűlésre való készülődés. A 2017-es afrikai találkozóra kevesen juthatnak csak el egyházunkból, de az izgalmas főtémára való közös felkészülés igazi teológiai kihívást és szellemi, lelki gazdagodást ajándékozhat mindenkinek. Emlékeztetőül a főtéma:  Isten kegyelméből szabadon.  A három altéma pedig: A megváltás nem bocsátható áruba – Az ember nem bocsátható áruba – A teremtés nem bocsátható áruba.

            Martin Junge LVSZ-főtitkár szintén erre az együttgondolkodásra, közös készülésre hívta meg a tagegyházak népét októberi körlevelében, amelynek végén így fogalmaz: „A reformáció 500. jubileuma az ajtó előtt áll. Ezennel szeretném meghívni Önöket, hogy induljunk és csináljuk együtt, teremtsünk kapcsolatot és aktívan vállaljunk részt benne.”

            A főtitkári levél mellékleteként érkezett egy izgalmas világtérkép, amely öt állomásban szemlélteti a Wittenbergtől Windhoekig vezető félévezredes utat. Hogyan járta be a reformáció Lelke/szelleme a egész lakott földet. Hogyan lett az 1517-ben még csak egy jelentéktelen német városkára, Wittenbergre lokalizálható esemény globális szellemi, lelki mozgalommá.

Talán van, akit meglep, hogy a jubileumi nagygyűlésnek nem a reformáció szülőhazája, hanem a fekete kontinens ad otthont. Ez is jól mutatja, hogy a kis mustármag nagy fává nőt, mely legbőségesebben éppen Afrikában hoz friss gyümölcsöket, ahol számos fiatal, gyarapodó evangélikus egyház él. Ne feledjük, annak idején a tanzániai Dar es Salaam (1977) után rendezhettük az első közép-kelet európai nagygyűlést Budapesten (1984), míg Windhoek előtt Stuttgart (2010) volt a házigazda. S mindeközben járt még a nagygyűlés a brazil Curitiba-ba (1990), Hong Kongban (1997) és a kanadai Winnipegben (2003) is.

Hála Istennek, mára a reformáció egyházai minden kontinensen otthon vannak, ahogy énekeltük valamikor John Oxenham énekét: „Nincs Krisztusban kelet, nyugat, és nincsen észak dél, csak egy szeretetközösség…” (Keresztyén énekeskönyv 754, 1) Kár, hogy ez az ének kimaradt az Evangélikus Énekeskönyvből. Mindezt csak önkritikusan jegyezhetem meg, hiszen annak idején jómagam is tagja voltam a szerkesztő szövegi bizottságnak. Valószínűleg egyházpolitikailag vált gyanússá és kockázatossá  kelet és nyugat ilyen veszélyes „összemosása”…  

            De hagyjuk a múltat, inkább forduljunk a jövő felé, hiszen már megkaptuk a jubileumi LVSZ-logót is, amelyen érdemes egy kicsit elmeditálni, mert gazdag üzenete van.

            Egyrészt felfedezhetjük benne a Szentháromság személyeinek klasszikus szimbólumait: kezek (Atya), kereszt (Fiú), galamb (Szentlélek). A nagygyűlés mottójából fakadóan a kezeknek egyéb fontos mondanivalója is van. Ezek felszabadult kezek: Isten és ember szolgálatára, valamint imádságra és kommunikációra kész, mozgásra lendülő kezek. Angolul is értők számára idézem a magyarázat eredeti szövegét: „We are a communion not only of reformation but in reformation.”  Azaz: Nem csupán a reformáció közössége vagyunk, hanem reformációban élő közösség! Íme, újra megszólal a lényeg: 500 éve reformáció! 500 éve élhetünk reformációban!

            S végül: az igazán éles szeműek felfedezhetik még a háttérben a Luther-rózsa sziluettjét, amely finoman, talán túlzottan is diszkréten utal gyökereinkre. Ez a „diszkréció” a jubileum ökumenikus megünneplésének szándékát kívánja tükrözni - legalább is így magyarázza a kísérő szöveg. Megkockáztatom, hogy talán egy kissé láthatóbb Luther-rózsa sem fenyegetné ökumenikus kapcsolatainkat…  Hiszen az ökumené lényege, ahogy már Zinzendorf megénekelte: „Ő a fény, mi színei…” (EÉ 266, 1)

Adja az egyház és a reformáció Ura és forrása, hogy a jubileumra készülve világosságából egyre több fényt engedjünk be egyéni és közösségi életünkbe, hogy a kifakult színek eredeti pompájukban ragyogjanak fel és gazdagítsák az egész anyaszentegyházat és világot. Így lehetünk, így legyünk, így leszünk láthatóan evangélikusok!

Az idézett logó letölthető: http://www.lutheranworld.org/content/resource-2017-logo