Nincsen szélrózsa tövis nélkül

– Nagyon pozitívan vonta meg a Szélrózsa mérlegét az előző szám vezércikkében. Tényleg csak a szépre emlékezik?

– Úgy vélem, ez alapvetően életszemlélet, hozzáállás kérdése. Vannak, akik megbotránkozni mennek a Szélrózsára, és találnak is mindig valamit, amin szörnyülködhetnek… Én, ahogy megírtam, első sorban töltekezni, meríteni megyek, és találkozni sok-sok baráttal, szolgatárssal. Természetesen nem vagyok annyira elfogult, hogy ne venném észre a hiányosságokat, amit jobban, másként lehetne és kellene csinálni a jövőben. Hiszen - kicsit ironikusan fogalmazva - szélrózsa sincsen tövisek nélkül.

– Említene néhányat a tövisekből?

– Alig hihető, hogy még mindig nem tudjuk megoldani a tömegesen érkező résztvevők gyors regisztrációját. Pedig nem mindegy, hogy milyen az első élmény a találkozón: örömteli megérkezés és fogadtatás, vagy hosszú sorban állás a tikkasztó napon. Nem vagyok szakember, de úgy vélem, már a szélrózsa különvonatán, útközben megtörténhetne a regisztráció és a karszalagok kiosztása. Így, senki se késné le a nyitó istentiszteletet, és nem kellene későbbre tenni a programokat. Remélem, 2014-ben már ezzel a feladattal is meg fogunk birkózni.

– Apropó, 2014, van már valami elképzelés, hogy hol ünnepeljük a tizedik szélrózsát? 

– Természetesen már beindultak az agyak. Az egyik ötlet, hogy térjünk vissza a szélrózsa szülőföldjére, Váralja környékére. Kérdés viszont, hogy a jócskán felcseperedett, 2014-ben már 18 (!) éves szélrózsa számára, hogyan teremthető meg a szükséges infrastruktúra azon a környéken. Egy másik javaslat, hogy ünnepeljük a jubileumi találkozót a fővárosban, esetleg Csillebércen. Persze ehhez szükséges, hogy a budapesti gyülekezetek, lelkészek is az ügy mögé álljanak. Még semmi sem dőlt el. Bátran lehet lobbizni a rendezés jogáért, ami nemcsak nagy feladat, felelősség, de komoly esély és lehetőség a házigazdák számára. 

– Milyen esélyre gondol?

– A házigazdák egyrészt lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák magukat és értékeiket. Ezzel remekül éltek Fonyódligeten a Somogy-Zalai Egyházmegye gyülekezetei. Nem lehetett nem megállni a sátruk előtt, ahol mindig történt valami, ahol mindig részesedhettünk vendégszeretetükből. Másrészt, a házigazda esélyt kap arra, hogy felfedezze, mozgósítsa eddig talán még szunnyadó önkénteseit, rejtett tartalékait, akikre a találkozó után is számítani lehet majd a gyülekezetek építésében. 

– Térjünk vissza a tövisekhez… 

– Nemcsak a regisztrációnál, de az étkezéseknél is „kötelező hagyománynak” tűnik a hosszadalmas sorban állás. Tudom, hogy több ezer ember gyors jóllakatása még Jézus számára is komoly kihívás volt, de ő megoldotta. Talán még a tömegétkeztetésben is tanulhatunk a názáreti mestertől, hiszen ő nem sorba állította az embereket, hanem csoportokban leültette, és tanítványaira bízta a harapni való szétosztását… Mindez manapság akár az úgynevezett „Luther-market” meghonosításával a Szélrózsán valósulhatna meg.  Ez lehetővé tenné, hogy a mai tanítványok adjanak enni a tömegeknek. Az evangélikus gazdálkodók, gyülekezetek és régiók termékeiket közvetlenül felkínálhatnák a szélrózsa éhező és szomjazó sokaságának. Ez a püspöki gasztroevangélizácókhoz kapcsolódó borkóstolások alkalmával már igen hatékonyan működött… Képzeljük el, hogy mekkora siker lett volna például, ha Zsíros András medgyesegyházi kollégám egy teherautó görögdinnyével érkezett volna…  Tisztában vagyok azzal, hogy az ilyen tetszetős ötletek megvalósításának számos hatósági feltétele van, de most, még időben vagyunk, hogy 2014-ig leküzdjük ezeket az akadályokat. 

– A szélrózsa többgenerációs találkozóvá nőtte ki magát. Mennyiben sikerült minden korosztály számára megfelelő szellemi, lelki táplálékot nyújtani a Balaton-parton?

– Reménységem szerint, az igei alkalmakból minden nemzedék tudott meríteni. Gyenge láncszem volt viszont a közös éneklés, ami szabad téren nem könnyű feladat, hiszen igazán nem halljuk egymást. Talán nemcsak az idősebb korosztály hiányérzetét fogalmazom meg: szívesen énekeltem volna egy kicsit több korált. Máig sem értem, hogy a záró istentiszteleten, a „szent sátorban” például miért nem zenghettük együtt  a jól ismert korált a mezőberényi fúvósok vezetésével?! Biztosan sok-sok tévénéző is boldogan énekelt volna velünk együtt. Egy másik kérdés számomra, hogy vajon a középiskolás korosztály menyiben talált speciálisan neki szóló programokat? Négy éve, Kőszegen, külön középiskolás sátrat működtetett számukra Mesterházy Balázs. Ő most már szélrózsa-atyává „öregedett”, fontos lenne, hogy egyre szaporodó gimnáziumaink iskolalelkészei tudatosan felvállalják ezt a szolgálatot, hiszen a szélrózsa ennek a korosztálynak a megszólítására is óriási esély. Természetesen ennek előfeltétele, hogy iskolalelkészeink részt vegyenek a szélrózsán, ami az ő speciális hivatásukban nem szabadon választható gyakorlat…

– Akadnak még más tövisek is?

–  Én nem keresek többet… Töviseivel együtt is nagyon hálás vagyok Istennek ezért az illatos virágért!