Soltvadkerti Christival

Tehát, ha úgy tetszik: nemzetközi összehasonlítási alapom van, hogy frissiben értékeljem a hazai jubileumi ifjúsági találkozót. Köztudottan, immár 18 esztendeje lelkes Szélrózsa-támogató vagyok, de minden elfogultság nélkül, tárgyilagosan megállapíthatom, hogy a legnagyobb élményt, lelki gazdagodást Soltvadkerten élhettem át. Nemcsak azért, mert itthon, hazai pályán viszonylag kevés nyelvi problémám akadt, bár „érett” korom miatt, már nem minden könnyű zenei formációt értettem jól… Nem a hangerő volt a kevés, ellenkezőleg. Akinek volt füle a hallásra, az is megsüketülhetett a végire. No de így jár, aki hatvanon túl még ifjúsági találkozókon akar fiatalodni…

Komolyra fordítva a szót, valóban tanulságos a három fesztivál összehasonlítása. Szlovák testvéreink, tiszteletre méltó módon, ezreket mozdítanak meg kétévenként egy nyári hétvégére. A szlovák egyházi napok, valójában egy teljes szombatot jelent péntek esti felvezetéssel és vasárnapi, többhelyszínes záró istentiszteletekkel. Seregszemle jellege van a rendezvénynek, ahol felvonultatják a különböző oktatási intézmények csapatait az óvodásoktól gimnazistákig, valamint szép számmal gyülekezeti énekkarokat is. Az úgynevezett „lehetőségek piacán” pedig a különböző egyházi munkaágak és gyülekezeti szolgálatok mutatkoznak be. Mindez az idén Igló város szívében, a gyönyörű főtéren jelent meg szabadtéri színpaddal, óriás kivetítővel, sátrakkal.

A wroclawi találkozóról részletesen olvashattunk már lapunkban. Erőssége, de egyben gyengesége is volt a többnyelvűség, mert az állandó tolmácsolás emberfeletti feladat volt a szervezőknek, és az lesz nekünk is majd 2016-ban, amikor mi lehetünk a házigazdák. Komoly értékeket villantott fel ez a fesztivál is, ami azonban ugyancsak időhiánnyal küzdött, hiszen a távolabbról érkezők, köztük mi magyarok is, szinte több időt töltöttünk el az utazással, mint az ottléttel…

Úgy érzem, a mi 18 éves Szélrózsánk viszont kinőve a gyermekbetegségeket egyre inkább nagykorúvá érik. Négy napban szédítően gazdag lelki, szellemi és testi felfrissülést, töltekezést kínál. Mindezt imponálóan illusztrálják a számok is, hiszen szerda délutántól vasárnap délig közel 200 programból választhattunk, amelynek csupán 20 %-a koncert. Ezt fontos hangsúlyozni, mert a Szélrózsa nem egy a nyár számtalan könnyűzenei fesztiválja között, hanem valami más! Németországból kölcsönzött szóval: „Christival”. Olyan ünnepi találkozás, melynek Krisztus a házigazdája. Ez különösen is látványosan kifejeződött a záró istentisztelet úrvacsorai csúcspontján, amikor az árnyas fák alatt ülő hatalmas, többgenerációs gyülekezet elindult a tópart felé, ahol a Mester asztalt terített: testével és vérével táplált minket. A hatalmas kivetítőn felülről kamerázva fantasztikus kép tárult elénk: emberek sokasága özönlőtt az élet forrása felé! Bizarr gondolattársítással egy megkapó kép ugrott be az emlékezetembe, amit egy természetfilmben láttam, amint a tojásból éppen csak kibujt kis tengeri teknősök, a Teremtőtől kapott csodálatos életösztönnel igyekeznek a védelmet, táplálékot kínáló víz felé, ami az életet jelenti számukra…

S végül, itt az ideje, a Szélrózsa gyökereiről is szóljunk. A programfüzet borítóján látható grafika remekül szemlélteti a „Szélrózsa-fa” szárba szökkenését, kiterebélyesedését, hogy fokozzam még a képzavart: a szélrózsa-fa évgyűrűit, és a belevésett mottókat Váraljától Soltvadkertig. 

De a gyökerek messze túlnyúlnak 1996-on, egészen a nyolcvanas évek hajnaláig. Az idén sok szó esik (a vadkerti találkozón is) a rendszerváltás, a határnyitás negyedévszázados jubileumáról. Meggyőződésem, hogy a rendszerváltás „ádventje”, a határok feszegetése egyházunkban már a gyenesdiási ifjúsági konferenciákon elkezdődött. Majd pedig folytatódott az éppen 30 éve, 1984 nyarán, Budapesten rendezett LVSZ ifjúsági találkozóval és nagygyűléssel. Ezek mottói: „Krisztusban most van a jövő”, illetve „Krisztusban reménységgel a világért” máig aktuális, bátor prófétai üzenetet hordoznak.

Hála legyen a történelem Urának, hogy ezek a próféciák megvalósulóban vannak! S köszönet mindazoknak (a 10. Szélrózsán több, mint 430-an voltak!), akik ebben Isten önkéntes munkatársaiként dolgoztak a Vadkerti tó partján is.