Hálózatépítés

2010. március 14.

A kérdés szomorú aktualitása, hogy az utóbbi időben számos egyházközségben pattanásig feszült a helyzet lelkészek és felügyelők, presbiterek között. A feszültség képénél maradva, több helyütt el is szakadt az a bizonyos húr: az egyházkerület fegyelmi tanácsa kénytelen volt felmenteni az érintett lelkészeket. Ennek a keserves folyamatnak a részleteiről interjú olvasható kerületünk és egyházunk internetes honlapján, így erről itt most nem kívánok szólni. Az viszont mindannyiunk érdeke, hogy tanuljunk a fájdalmas leckékből.
    Biblikus, teológiai alapokon kell tisztáznunk: mit jelent egyházunkban a vezetés, a pásztorolás felelőssége? Mit értünk egyetemes papságon? Mit jelent a kulcsok hatalma? Hol van a határa a gyülekezeti autonómiának? Hogy élik meg lelkészeink és felügyelőink az úgynevezett paritásnak, az egyházi és világi elem egyensúlyának protestáns örökségét? Ajándék-e a másik, vagy legyőzendő rivális?
    Ezekkel a nagyon is aktuális, nem egy helyen égető kérdésekkel szembesültünk a bonyhádi hétvégén, ahol a záró úti áldásban Jézus szavát idéztem. Ő tudatosan, kettesével állítja szolgálatba tanítványait: „…elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahová menni készült…” (Lk 10,1) Mi is a feltámadott Úr útkészítői lehetőnk, ha megtanulunk együtt hallgatni a Mesterre, és odafigyelni egymásra is a hatékony együttműködés érdekében.
    Megkerülhetetlen kérdés: vajon szárny-e a másik vagy teher? Még személyesebbre fordítva a böjti önvizsgálatot: én vajon felemelő szárny vagyok-e a másik számára vagy nehéz kolonc? Netán, egyszerre lennénk szárny és teher is?!
    „Szárny és teher” – ismerős lehet ez a cím, hiszen az Evangélikus Élet február 21-i száma interjút közölt Ónodi Szabolcs bonyhádi iskolaigazgatóval, aki tagja volt annak a tanácsadó testületnek, amely segítette a Szárny és teher című kötet megjelenését. Ezt a több mint kétszáz oldalas tanulmányt az úgynevezett Bölcsek Tanácsa készítette a nevelés-oktatás rendszerének újjáépítésére és a korrupció megfékezésére Sólyom László köztársasági elnök megbízásából.
    Büszkék lehetünk arra, hogy a négytagú Bölcsek Tanácsában dolgozik Csermely Péter professzor is, aki tudatosan vállalja pécsi, evangélikus gyökereit. Erről megkapó őszinteséggel és hitelességgel vall a Miért hiszek? sorozatban megjelent interjúkötetében. (Hálózatok bűvöletében, Kairosz Kiadó, 2010)
    A neves hálózatkutatóval készült interjú számos olyan értékes gondolatot tartalmaz, amely témánk szempontjából is megszívlelendő útmutatás. Csermely Péter nemcsak szakszerű diagnózist ad társadalmunk válságos állapotáról, hanem a terápia felé is járható utat kínál.
    A bölcseket a legjobb szó szerint idézni: „A magyar társadalom szerkezete megzavarodott, elhasználódott és elöregedett. Az öregedő, elhasználódó hálózatok szempontjából is rendkívül fontos a válság és a válság utáni újjáépítés… A hálózat szerkezetét a válság megfiatalítja, pontosan úgy, ahogyan egy erdőt megfiatalít egy erdőtűz, amelyik felégeti a felgyűlt élettelen szerves anyagot.”
    Talán meglepő, de nagyon is biblikus a krízisnek ez a reményteli perspektívája. Kikre lehet számítani ebben a tisztulási és megújulási folyamatban? Az evangélikus bölcsnek erre is van bátorító látása: „Minden olyan ember mérhetetlenül nagy kincs a környezetünkben, akiben még maradt egy szikrányi bizalom, aki képes normális, őszinte, a kölcsönös elismerésen és tiszteleten alapuló emberi kapcsolatok építésére. Ha már megtaláltuk a társainkat, szigetet kell képeznünk velük. A saját hálózatos játékelméleti eredményeink is megmutatták, hogy az együttműködők szigetei képesek tartósan fennmaradni a nem együttműködők tengerében is. Hasonlóképpen, a társadalom érték- és bizalomszigetei felbecsülhetetlenül fontossá válnak bármely válságos időszakban... Kiemelt a felelőssége azoknak a csoportoknak is, amelyek értékeket őriznek. Ennek egyik legfontosabb letéteményesei manapság az egyházak. Fontos lenne, hogy az egyházak még több, a tagjaik és vezetőik egész életével, egész integritásával alátámasztott, hiteles és világos értékítélettel segítsék a társadalom értéktisztázó folyamatát.”
    Szeretném hinni, hogy bár egyházunk, gyülekezeteink élete is erősen fertőzött a kapcsolati zavaroktól, mégis az együttműködök olyan szigeteivé válhatunk, akik egymást és másokat is segítő, megtartó hálózattá fejlődnek. Ezt a gyógyító folyamatot igyekezett előmozdítani a bonyhádi konferencia is.
    Ehhez kaphatunk valóban bölcs tanácsot Csermely professzor könyvéből. Legyen övé a zárszó is: „A válság ilyen közösségi kapcsolódások esetén lesz a katasztrófából esély. Esély arra, hogy valami újat, jobbat állítsunk elő. A megoldás egyik nagyon fontos kulcsa a kezünkben van. Furcsa helyzet állt azonban elő. A kulcs egyikünknél sincsen külön-külön, hanem mindegyikünk kezében van, együttesen!”

Gáncs Péter