Iskolajárás

Püspök úr szolgálati naplójában a megszokott gyülekezeti vizitációk mellett egyre gyakrabban tűnnek fel az iskolalátogatások. Mi ennek az oka?

Amint köztudott, szeptembertől  számos iskolával gyarapodtunk. A felejthetetlenül szép tanévnyitó ünnepeket követően fontos, hogy a hétköznapokban is figyelemmel kísérjük a most átvett oktatási intézmények indulásával kapcsolatos gondokat és örömöket.

Ezekben az oktatási intézményekben iskolalelkészek léptek szolgálatba. Mennyiben tekinthető „evangélikus gyülekezetnek” egy-egy iskolánk vagy óvodánk?

Az egyházi iskola felekezetileg sokszínű oktatási, illetve nevelési intézmény, amelynek sajátos szervezeti és működési rendje van, amit sok tekintetben  az állami törvények határoznak meg.  Az evangélikus gyülekezet ugyanakkor különböző nemzedékekből formálódó, felekezetileg homogén közösség, amelynek jó rendjét az egyházi törvények szabják meg. Ebből következően iskolalelkészeinknek egy igen sajátos missziói terepen kell megtalálniuk speciális küldetésüket. Munkájuk csak néhány ponton hasonlítható a gyülekezeti lelkészi szolgálathoz. 

Tanulságos volt számomra, hogy a bajor-magyar testvérkapcsolati ünnep keretében, a nürnbergi Löhe Vilmos Gimnáziumban részt vehettem a bajor egyház iskolai lelkigondozói szolgálatát bemutató szekció munkájában. Ebből kitűnt, hogy ők döntő módon a lelkigondozást látják a legfontosabb feladatnak az egyházi iskolákban. Nálunk viszont az iskolalelkészek munkájában a hitoktatás, valamint az áhítatok tartása és az úgynevezett csendes napok szervezése kap hangsúlyt. Ezen a területen is érdemes lenne kiépíteni az intenzívebb  partneri együttműködést a két egyház között.

Milyen tapasztalatokat szerzett a hétköznapi iskolalátogatások során?

Akárcsak gyülekezeteink, oktatási intézményeink is sokszínűek, nincs két egyforma, ezért kerülni kell a sablonos elvárásokat és módszereket. Minden iskolánknak megvan a maga sajátos története és útja.  Nem szeretném őket „kiprédikálni”, inkább csak név nélkül idézem föl néhány friss élményemet. 

Van olyan új intézményünk, ahová már a tanévnyitó előtti tanári értekezletre el tudtam látogatni. Nem kis meglepetésemre az „Erős vár a mi Istenünk” énekkel és Luther-rózsával hímzett könyvborítóval fogadtak, pedig erős kisebbségben vannak az evangélikusok a tantestületben… Az őszinte beszélgetés során megfogalmazódott, hogy alapjában örülnek a fenntartóváltásnak, nyitottak az egyházi értékekre, de türelmet kérnek, mert sok minden még idegen számukra. 

Valóban nagyon fontos a kölcsönös türelem. Nekünk egyházi fenntartóknak is meg kell alaposan ismernünk és tanulnunk az egyes iskolák belső működésének, működtetésének rendjét, mint ahogy a távolabbról érkező pedagógusoknak is időre van szükségük, hogy megértsék az egyház sajátos nyelvezetét és küldetését. Bármiféle „szent türelmetlenség” komoly károkat okozhat a ránk bízott fiatalok és nevelőik lelkében, a most formálódó közösség kialakítandó egészséges jó légkörében. Új értékeket, ízt, zamatot, „sót” akarunk vinni az átvett intézmények életébe, de ha „túlsózzuk” az ételt ehetetlenné tesszük…

A diákokkal is volt már személyes találkozási lehetősége a hétköznapokban?

Egyik gimnáziumunk első csendes napjára kaptunk meghívást, melynek témája a sokszínűség volt.  Zárásként, egy Tamás-mise keretében a Luther-rózsa színeinek, egyes részeinek üzenetét szólaltattuk meg olyan módon, hogy minden az iskolában hitoktató felekezet lelkésze két-két percet kapott. Felemelő ökumenikus élmény volt együttszolgálni a katolikus, református, baptista és pünkösdista testvérekkel. Átélhettük a Zinzendorf-éneksor megvalósulásnak csodáját: „Ő a fény, mi színei…” A csöppet sem szakrális jellegű tornaterem néhány percre templommá szentelődött. Az interaktív istentisztelet végén a hatszáz főnyi diákseregből sokan álltak sorba a lelkészeknél, hogy személyes áldásban részesüljenek, és megkapják a Luther-rózsa pecsétjét.

A többi iskolánkban is ilyen felhőtlen az ökumenikus együttmunkálkodás?

 Mint mindent, ezt is tanulni, tanulnunk kell. Nagyon sok múlik a helyi lelkészkollégák közötti személyes kapcsolatokon. A felekezeti iskola lehet újabb ökumenikus  kapocs, de válhat feszültségforrássá is. 

Jártam olyan evangélikus iskolában is, ahol az egyik testvéregyház lelkészének komoly fenntartásai vannak, hogy „szabad-e” kötelező templomi áhítattal kezdeni a hetet, és egyáltalában mit keresünk egymás templomaiban? Ezen a területen is türelemre és közös tanulásra, egymás jobb megismerésére és megértésére van szükségünk. Az iskolában mindannyiunknak újra fel kell fedeznünk legnagyobb méltóságunkat: Jézus tanítványai lehetünk, akik együtt tanulhatunk közös Mesterünktől és Urunktól.      

Vannak munkatársai az iskolalátogatásokban?

Természetesen sohasem vizitálok egyedül. Elnöktársam, helyettesem,  illetve az országos iroda egy-egy oktatási szakembere szokott elkísérni. Itt is fontos a csapatmunka, hiszen több szem többet lát… Püspöki szolgálatomban örömteli gazdagodást hozott ez a jóízű összjáték, amely kezd kialakulni az oktatási és nevelési munka területén is.