Ádventi híd-meditáció
A balatonszárszói intézményvezetői és iskolalelkészi konferencián Csermely Péter professzor előadásában látott kép ihlette írásomat. Ő az iskolalelkészi szolgálat hídszerepének illusztrálására használta ezt az ábrát, amely remekül szemlélteti, milyen komoly feladat összekapcsolni két olyan szervezetet, amelyek alapjában véve nem feltétlenül illeszkednek egymáshoz. Hiszen míg az egyház a Krisztusban hívők közössége, addig az iskola oktatási intézmény, amelynek komoly állami előírásoknak is meg kell felelnie… Szöveg: Gáncs Péter
Ugyanakkor jól tudjuk és nap mint nap tapasztaljuk, hogy vannak ennél sokkal mélyebb és szélesebb szakadékok is, amelyek híd után kiáltanak. Ez az elgondolkoztató kép, különösen így, az ádventi időszak közepén, segíthet abban is, hogy újra rácsodálkozzunk a „pontifex maximus, a nagy hídverő” közelgő születésének örömüzenetére.
Az Ószövetségre úgy is tekinthetünk mint kudarcos hídépítési kísérletek szomorú dokumentációjára. A bűneset által hasított mély szakadék áthidalására mindkét oldalról számos próbálkozás született. A meghiúsult bábeli toronyépítéstől kezdve az ember által újra meg újra megszegett szövetségkötésekig.
Isten már az Édenben keresi az elbukott és elbujdosó embert, aki jóval később majd ugyancsak sóvárogva kiált az elrejtőzködő Isten után. Gondoljunk csak a Zsoltárok könyvére…
Ez a tragikus bújócska ért véget azon az első karácsonyi éjszakán. Többé nem rejtőzhet el az ember az Isten elől, de az Isten sem az ember elől, hiszen Jézus Krisztusban az Isten Fia/Emberfia lép be a történelembe, aki valóságos Isten ÉS valóságos ember! Képünk ezt a csodát juttathatja eszünkbe, hiszen jól látható rajta, hogy a két különálló hídelem soha nem tudna összekapcsolódni magától, ha nem illeszkedne közéjük a felülről(!) érkező „kötőelem”. Az, ami, Aki mindkét oldallal kompatibilis, kész és képes összekapcsolódni. Benne és általa nyílik meg az út, a híd, az élő kapcsolat Isten és ember között.
Erről a misztériumról Richard Rohr így vall „Halhatatlan gyémánt” című könyvében (Ursus Libris, 2014): „A megtestesülés, a születés Betlehemben már Isten feltételek nélküli választása volt, és önmaga ajándéka számunkra. A megtestesülés már megváltás… Jézus nem azért jött el, hogy megváltoztassa Isten gondolkodását az emberiségről, hanem hogy megváltoztassa az emberiség gondolkodását Istenről. Ez ’egyszerű és szép’, amilyennek Einstein szerint minden nagy igazságnak lennie kell.” (148. o.)
Kísért minket, hogy elfeledjük, elhomályosítjuk ezt az „egyszerű és szép” igazságot. Az amerikai ferences szerzetesíró is figyelmeztet könyvében erre a valós veszélyre: „Az isteni és emberi modern szétválasztása mintha az ’összeférhetetlenségen’ és az ’összebékíthetetlen’ különbségeken alapulna. Magának a vallásnak kell viselnie a felelősség nagy részét azért, hogy ez a szétválasztás megtörtént, hiszen gyakorlatilag növelte a távolságot Isten és az ember között, ahelyett, hogy büszkén bejelentette volna: a probléma már megoldódott, és az észlelt szakadék már a kezdetektől át volt hidalva.” (i. m. 104. o.)
Vajon nem éppen ezt hirdette meg „büszkén” az angyal a betlehemi pásztoroknak: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek néktek, amely egész nép öröme lesz: üdvözítő születet ma néktek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2, 10-11) Richard Rohr még ezen is túlmutat, amikor ebben az összefüggésben Pál apostolt idézi: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt…” (Ef 1, 4) Majd így folytatja: „Jézus teljesen elfogadta isteni-emberi állapotát, és örömét lelte benne: ’Én és az Atya egy vagyunk’. (Jn 10, 30)” (i. m. 104. o.)
Rohr további érvelése meglehetősen provokatív: „Reményeim szerint önök is tudják, hogy formailag helytelen a keresztények részéről, ha egyszerűen azt mondják, hogy ’Jézus Isten’ – bár általában így gondolják. Ezzel ugyanis elszalasztják az egész megtestesülés lényegét és célját. Jézus önmagában nem azonos Istennel, aki számunkra a Szentháromság. Jézus sokkal inkább és sokkal helyesebben szólva az Isten és ember közötti egység.” (i. m. 105. o.)
Vajon nem éppen ezt az egységet, eggyé válást, születő és élő kapcsolatot fedezhetjük föl képünkön is? Éppen ez a helyreálló kapcsolat Isten és ember többdimenziós közösségének titka, amelyről így vall az idézett könyv: „Jézus sohasem ismerte magát független ’én’-ként, és nem is így élt, hanem csak ’te’-ként, állandó kapcsolatban Atyjával és a Szentlélekkel, amit százféleképpen ki is fejezett. Az Atya és a Szentlélek Jézus számára kapcsolat. Isten sokkal inkább ige, mint főnév. Az Isten szeretet, ami eleve kapcsolatot jelent.” (i. m. 105. o.)
Ez a felülről alászálló szeretetkapcsolat jelenik meg képünkön is, amit talán furcsa lenne karácsonyi üdvözlőlapként elküldeni, pedig sokkal többet mond el az ünnep lényegéről mint a havas fenyőfák és az üresen csillogó díszek…
Amikor Balatonszárszón, iskolaigazgatók és iskolalelkészek közösségében együtt gondolkoztunk erről a képről, először kicsit meglepett Csermely Péter asszociációja, aki a felülről leeresztett összekötőelem láncaiban az isteni kegyelem szimbólumát vélte felfedezni. De azóta már én sem tudom másképpen látni ezt a képet, és így szeretném megláttatni kedves Olvasóinkkal is. Ennek segítségével új, friss, konkrét tartalmat kaphat a klasszikus ünnepi jókívánság:
„Kegyelemteljes karácsonyt”!
