Püspökszemmel
"Imádkozó háztetők" - hétköznapi teremtésvédelem
Ezekre a napokra hirdettük meg, immár másodig esztendeje, országszerte, egyház szerte, azaz ökumenikusan a teremtés hetét, a teremtés ünnepét. Tudom, hogy manapság sokan még évezredes ünnepeinkről is megfeledkeznek, így ennek az új ünnepnek a bevezetésével eddig csak kevés lelkészünk, gyülekezetünk élt.
Tanévkezdő kérdések és kétségek
Új tanévet kezdhetünk. Vajon magasabb osztályba léphetünk? Netán évismétlésre ítéltetünk? Köztudott, hogy ősztől újra biztosított iskoláinkban a bukás esélye is. Sőt, ami a közoktatásban alig elképzelhető, az egyházi, gyülekezeti, egyéni keresztény életben előfordulhat: "alsóbb" osztályba kerülhetünk...
Homo eucharisticus
A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) hétévenkénti nagygyűlései egyfajta iránytűt, „égtájolót” kínálnak a világ evangélikusságának. Ezt élhettem át a lapzártakor befejeződött 11. nagygyűlésen is, Stuttgartban.
Valaki vár a kezdőkörben
Panaszkodnak a szakemberek, hogy az eddigi hűvös időjárás miatt jelentős az idegenforgalom vesztesége. Valóban elég riasztó, hogy június végén még a húsz fokot is alig éri el a magyar tenger vize. Egyes szakértők már azt is tudni vélik, hogy az idei nyár akár „el is maradhat”…
Cui prodest? – Kinek az érdeke?
Sajnos, húsz évvel a rendszerváltás után is kísért a múlt, nyomasztóan nehezednek ránk a ki nem mondott szavak és bűnök, fel nem oldott feszültségek és krízisek. Újra meg újra keservesen tapasztaljuk a cinikusan megfogalmazott igazságot: a kommunista diktatúrában talán az a legnehezebb, ami utána jön…
Kikötőbe, magyar!
Kossuth apánk szállóigévé vált buzdításával – „Tengerre, magyar!” – a tenger felé akarta mozgósítani népünket. Sajnos, immár kilencven esztendeje, csak Balatonunk maradt, viszont akad tengernyi kérdésünk és kétségünk, melyek között jó lenne biztos válaszra, kikötőre találnunk. Érdemes hát meghallanunk a hívogató szót, amely a következő hét szombatján, az egyházkerületi missziói napok apropóján, „biztos, védett kikötőbe” invitál.
Átkötés az M6-osról az M24-esre
Az idei húsvét szekuláris ajándéka az M6-os autópálya immár Pécsig vezető új szakasza volt. Nem lennénk Magyarországon, ha a nagyszerdai ünnepélyes átadást nem árnyékolták volna be kósza hírek megsüllyedt völgyhídról, nem megfelelő szalagkorlátokról és egyéb kivitelezési hiányosságokról. Ezzel együtt, bár a használatbavételi engedély még csak ideiglenes, a magam részéről különösen is örülök ennek a déli sztrádának, hiszen egyházkerületünk legtávolabbi régióit hozza közelebb. Nemcsak az év egyik európai kulturális fővárosának számító Pécsre gondolok, hanem olyan kicsiny gyülekezetekre is, mint Magyarbóly, Pogány, Komló vagy éppen Siklós. Könnyebben megközelíthetővé válnak a hősiesen kitartó végvárak is, mint Mohács, Baja és a többiek.
Hálózatépítés
Az Evangélikus Élet március 14-i száma tudósít a Déli Egyházkerület Bonyhádon tartott gyülekezetvezetői konferenciájáról. Úgy érzem, fontos, hogy ebben az útkereső, tájoló rovatban is kitérjek a találkozó fő témájára, a lelkészi és világi vezetők együttműködésének kérdésére gyülekezeteinkben.
Rosszkedvünk tele
Eredetileg a „keserűtlenítés” címet szántam írásomnak, de a számítógép helyesírás-ellenőrző programja pirossal aláhúzva figyelmeztet: ezzel a szóval valami baj van, a program nem ismeri, használatát nem támogatja. Ezért választottam John Steinbeck amerikai író, szerintem, aktuális regénycímét: Rosszkedvünk tele…
A Középpont felé
Megkezdődhet a visszaszámlálás: éppen hat hónap múlva startol az immár nyolcadik Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó, melynek ezúttal Szarvas ad otthont. Színes gyöngysort kapunk, ha felidézzük az eddigi hét találkozó helyszíneit és mottóit: 1996, Váralja: Kit kerestek? – 1998, Bodajk: Nem a meghátrálás emberei vagyunk! – 2000, Debrecen: Itt vagyok, engem küldj! – 2002, Kismaros: Hívásod van! – 2004, Tata: A világ világossága – 2006, Szolnok: Tenyerembe véstelek – 2008, Kőszeg: Hol a határ?
Brüsszeli ádventi remények
Lapunk előző számában (Evangélikus Élet 2009/49. 4. o.) olvashattunk arról, hogy a december elsején életbe lépett lisszaboni szerződés 17. §-a szorgalmazza az Európai Unió és az egyházak közötti dialógust és együttműködést. Járóka Lívia EU-s képviselőnk azonnal élettel töltötte meg a paragrafus szövegét, amikor már december másodikára mintegy ötven magyar meghívottal konferenciát szervezett az Európai Parlament épületébe az egyházak szerepéről a romák társadalmi befogadásában.
Elkötelező örökség
Lapunk előző számában (Evangélikus Élet, 2009/45. 3. o.) rövid tudósítást olvashattunk arról, hogy az Orosházi Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium felvette Székács József nevét. Gondolom, legtöbb kedves Olvasónk hamar napirendre tért a hír felett… Pedig úgy vélem, hogy már maga az „iskolakeresztelő” ténye, de különösen is a székácsi örökség aktualitása megérdemel még egy kis figyelmet.
A biztonság, a bizalom és a bizonyosság nevében…
Gondolom, némi zavart okozna, ha istentiszteleteinket a megszokott, ősi invokáció helyett – „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” – a címben olvasható módon vezetnénk be. Pedig legalábbis most, a reformáció hónapjában, talán megkockáztatható lenne egy ilyen provokatív, ébresztő intonáció. Telitalálatnak érzem ugyanis a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) az idei reformáció ünnepre hangoló három tételét: biztonság – bizalom – bizonyosság.
Üzenet az öltözőből
Az evangélikus presbiterek országos találkozójának (EPOT) nyitóáhítatában hatalmas öltözőhöz hasonlítottam a pestszentimrei Sportkastély impozáns épületét, melybe félidei szünetre, eligazításra érkeztek gyülekezeteink presbiterei. A kép talán némi magyarázatra szorul: az általános egyházi tisztújítás keretében, presbitereink, 2006-ban, hatéves szolgálatra kötelezték el magukat. Így most, három esztendő után, igencsak aktuális volt megkérdezni: vajon hogyan is áll a mérkőzés? Mit nyújtottunk eddig a pályán? Csapatunk nyerésre vagy vesztésre áll? Megtaláltuk-e a helyünket a küzdőtéren, vagy csupán közelről szemléljük a játékot?
Pünkösdváró Európa
A pünkösdváró Európában, hála Istennek, olykor átélhetünk már pünkösd közeli élményeket. Egy héttel ezelőtt a Duna Televízió jóvoltából határon innen és túl sokan lehettünk szemtanúi a Pécsi Egyházmegye ezeréves fennállása alkalmából tartott ünnepi misének. Ezen a felemelő alkalmon a pécsi székesegyház előtti téren ünneplő tömeg négy nyelven hallhatta az igét, énekelhetett és imádkozhatott: latinul, németül, horvátul és természetesen magyarul. Így vált megtapasztalható valósággá Szent István bölcs tanítása a soknyelvű ország erejéről, gazdagságáról. Ugyanezt élhettem át hat évvel ezelőtt, amikor elindultam a püspöki szolgálatba békéscsabai Nagytemplomban, ahol szlovákul és németül is hangzott Isten igéje, és ahol azóta is rendszeres a szlováknyelvű szolgálat. S ez így természetes, magától értődő. Így lenne természetes és magától értődő immár egy évezrede itt, a sokszínű, soknyelvű Kárpát-medencében. Most Isten színe előtt állva valljuk meg őszinte bűnbánattal: történelmünk során időnként mi is megfeledkeztünk első királyunk mindig aktuális intéséről. De napjainkban már semmi sem indokolja, hogy engedjünk a szűk látókörű, gyűlölködő nacionalizmus kísértésének. Immár két évtizede átszakadt a vasfüggöny, leomlott a berlini fal. A határok átjárhatóak, az egyesülő Európa szabad polgárai lehetünk.
Indul az „ötéves terv”
Bár még van két hét a nyárból, de talán már szabad, sőt szükséges a hamarosan kezdődő új tanév, munkaév tervezésére gondolnunk. Ennek jegyében kapták kézhez lelkészeink az elmúlt napokban a 2009–2010-es munkaévre készült országos gyülekezeti munkaprogramot. Ez immár a harmadik esztendő, hogy rotációs rend szerint, egy-egy kerület munkacsoportja részletesen kidolgozott terv elkészítésével segíti a gyülekezeti lelkészek, munkatársak szolgálatát. Az északi és a nyugati egyházkerület után az idén a déliek kerültek sorra. A közel húszfős munkacsoport, Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes koordinálásával, ötszáz oldalas kötettel lepte meg lelkészi karunkat. A kiadvány címe Elmélyülés.
Határnyitás – kétezer éve
Ezekben a hetekben sokat hallhatunk, olvashatunk a húsz évvel ezelőtti történelmi határnyitásról. Az Evangélikus Élet előző száma részletesen tudósított a soproni bajor-osztrák-magyar „határtalan hálaadásról”. Az idén nyári piliscsabai missziói konferenciákon egy jóval régebbi, de jelenünket és jövőnket mindmáig meghatározó határátlépésről szólhattam igehirdetőként. Lassan immár két évezrede, hogy Pál és munkatársai Troászból Filippibe érkezve elhozták az evangélium lángját az európai kontinensre.
„Tapsvihar” az ország templomában
Két hete olvashattuk ebben a rovatban Fabiny Tamás kollégám írását Tánc Kálvin templomában címmel. A Kálvin-év alkalmából Genfből közvetített ünnepi istentisztelet számos, református templomban szokatlan, meglepő elemet vonultatott fel a tánctól a rapstílusú éneken át egészen a dialógusprédikációig. De vajon mi fér bele nálunk egy evangélikus templom áhítatába? Rovatunk címének szellemében – Égtájoló – közös gondolkozásra, tájékozódásra, útkeresésre hívom most Olvasóinkat. A kérdés a legkevésbé sem elméleti, hiszen a közelmúltban, pünkösdhétfőn, a 20. Bach-hét nyitóestjének végén felcsattanó taps igencsak ellentétes érzelmeket, mi több, indulatokat váltott ki a jelenlévőkből a Deák téren.
Gyógyító emlékezés
Többször megfogalmazódott már, hogy erős késésben vagyunk egyházi közelmúltunk feldolgozásával – ez lenne, szép német kifejezéssel, az úgynevezett „Vergangenheitsbewältigung”. Mindezt nem vitatva még sem vádolom mulasztási bűnnel a rendszerváltás korabeli egyházvezetést és zsinatot. Úgy vélem, hogy bölcsen és felelősen döntöttek, amikor fontosabbnak ítélték iskolarendszerünk újraszervezését, a strukturális reformot és más, egyházunk jelenét, valamint jövőjét meghatározó tennivalókat, mint a múlt sötét lapjainak kutatását egyfajta emberi igazságtétel, egyháztisztogatás céljával.
A „jó” villanypásztor
Jó pásztor vasárnapjának apropóján kicsit bizarr, provokatív együtt gondolkozásra hívom az Égtájoló rovat Olvasóit. Vajon nincs-e itt az ideje, hogy lecseréljük, korszerűsítsük az elavultnak tűnő bibliai képeket? Többek között nem kellene-e végre felhagyni a kissé negédes pásztorromantikával? Hol van ma már a népdalok idillikus figurája, aki „terelgeti nyáját, fújja furulyáját, bú nélkül éli világát”? Vajon szabad-e még gyermekeinkkel énekeltetni Túrmezei Erzsébet kedves énekét a derék pásztorról, aki selyemfüves, tarka réten, daloló madarak között, gyöngykapun át terelgeti hazafelé boldog nyáját? (EÉ 542)
