Mit tanít egyházunk – Jézus Krisztus személyéről?

Gáncs Péter előadásának prezentációs anyaga letölthető oldalunkról.

Az összejövetel nyitóáhítatában dr. Garádi Péter, a Budaörsi Evangélikus Egyházközség felügyelője Mt 16,13--16 alapján arról szólt, hogy Jézus tanítványai szívéig akar elérni Cézárea Filippinél megfogalmazott kérdéseivel. „Jézus övéitől kérdezi ma is: »Hát ti kinek mondotok engem?« Lehet rá bármit felelni, de az igazat az mondja, akinek az Atya ezt felfedi; és a Lélek megvizsgálja válaszunkat: betanult rutinból mondott válasz-e vagy valódi tanúságtétel, hitvallás” – fogalmazott az igehirdető.
    Gáncs Péter előadásának kiindulásaként arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon ki ismer(het)i a Fiút. Máté evangéliumának beszámolója szerint (11,27) Jézus először saját személyének ismeretével kapcsolatban az Atya, az Atya ismeretének kérdésében pedig önmaga kizárólagos illetékességéről szól, majd azokat említi, akiknek mindezt „a Fiú akarja kijelenteni”. Így lehet egyáltalán esélyünk arra, hogy az isteni személyek titkáról gondolkodjunk és beszéljünk. Ennek komolyan vételére figyelmeztet – visszautalva a nyitóáhítat alapigéjére – Simon Péter vallástétele és az arra adott jézusi válasz is.
    Az előadó vetített képes prezentáció segítségével, három részletben járta végig hallgatóival a címben kijelölt krisztológiai utat. Az első részben az evangéliumok tanúságtételére hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, a krisztológiai kérdést nem lehet olyan egyszerűen megválaszolni, mint ahogyan sokszor szeretnénk. A Szentírásban is négy evangéliumra volt szükség ahhoz, hogy kirajzolódjon a Jézusról alkotott kép, amely nyilvánvalóan még így sem lehet teljes. Mindenesetre a négy evangélista más-más oldalról mutatja be Jézus életét, különleges módon feldolgozva azt a feszültséget, amely Jézus isteni és emberi természetéből fakad. A hallgatók evangéliumi részletek felidézésével követhették nyomon, hogy mennyire végigvonul Jézus életén ez a kettősség.
    Előadásának második részében a püspök a teológia- és dogmatörténet vázlatos áttekintésével mutatta be a krisztológiai mondanivaló legfontosabb elemeit. Rávilágított: az óegyházban két nagy kérdés állt a teológiai gondolkodás homlokterében: Mi a viszony az Atya és a Fiú között? – Mi a viszony a Fiúban az emberi és isteni természet között? Az első kérdésre a Niceai (homousia – a Fiú egylényegű az Atyával), a másodikra Kalcedoni hitvallás (Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember) válaszolt. Több mint ezer évvel később a reformáció – az óegyházi egyetemes zsinatok alapjain állva – a solus Christus elv megfogalmazásával reagált a késő középkor emberének kárhozattól való félelmére és az üdvösséggel kapcsolatos kérdéseire.
    Új szellemi áramlatot jelentett a krisztológiai gondolkodásban is az úgynevezett történeti szemlélet, amely a történeti források alapján igazolható, illetve a történettudomány eszközeivel vizsgálható eseményeket és személyeket tekintette valóságosnak. Képviselői ezt a megközelítést alkalmazták a názáreti Jézus személyére, életére, szavaira, tetteire és sorsára vonatkozóan is. Ennek nyomán kezdődtek meg azok a próbálkozások, melyek Jézus történeti személyének rekonstruálására voltak hivatottak. A történeti Jézus-kutatás erőfeszítéseit többek között Albert Schweitzer bírálta élesen.
    Gáncs Péter utalt az alulról, illetve felülről induló krisztológia feszültségére is, melynek érzékeltetéseként Rudolf Bultmann leegyszerűsített megfogalmazását idézte: „Jézus azért segít rajtam, mert ő Isten Fia, vagy pedig ő Isten Fia, mivel segít nekem?”
    Az előadás utolsó harmadában különböző korszakok és helyek Jézus-ábrázolásainak bemutatása színesítette az addig elhangzottakat. „Ha Isten vállalta azt a kockázatot, hogy az inkarnációval emberré lett, akkor becsüljük azt a kockázatot, amelyet a művészek vállalnak azzal, hogy próbálják a bibliai történeteket, különösen is Krisztus életét ábrázolni” – invitálta hallgatóit a képösszeállítás megtekintésére a püspök. Rámutatott: amennyire a krisztológiai felfogás befolyásolja az ábrázolásmódot, legalább olyan mértékben hat vissza – különösen templomaink oltárképeinek és gyülekezeteink Jézus-képének összefüggésében – az ábrázolásmód egy-egy közösség krisztológiájára.
    Végül Pál apostol Filippiekhez írt levelének Krisztus-himnuszát (Fil 2,6–11) idézve, illetve Larry W. Hurtado Hogyan lett Jézus Istenné a földön című könyvére¹ utalva arról a felismerésről szólt az előadó, hogy a kereszténység Isten Fiáról szóló hitvallása nem egyszerűen vallástörténeti fejlődés eredménye. Már az első évtizedekben megjelenik az a kristálytiszta bizonyságtétele a keresztény gyülekezeteknek, hogy Jézus a Krisztus.
    Az előadás után az alkalom hozzászólásokkal, eszmecserével folytatódott.

S. A.