Találkoztak az Északi és a Déli Evangélikus Egyházkerületek nyugalmazott lelkészei
Budapest – December másodikán hagyományos ádventi találkozójukon gyűltek össze az Északi és a Déli Evangélikus Egyházkerületek nyugalmazott lelkészei. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Az oldott hangulatú alkalom háziazdája Bence Imre esperes volt. A találkozónak évről évre otthont adó Evangélikus Középiskolai Kollégium diákjai és vezetője idén is zenés műsorral és közös énekléssel szolgáltak.
A reformáció ötszázadik évfordulójára készülve Fabiny Tamás püspök a lundi élményeiről, valamint a Vatikán és a Luteránus Világszövetség közös nyilatkozatának jelentőségéről tartott beszámolót, amit sok hozzászólás és kérdés követett. A találkozót Gáncs Péter püspök gondolatai, majd a jó ízű ebéd zárták.
Fotók erre a hivatkozásra kattintva érhetők el az evangelikus.hu-n.