Boglárka, a templomépítő – Evangélikus, református, baptista, katolikus – jó testvérek

Arról, hogy nem lehetett rossz ez az időszak, a kecskeméti születésű Horváth-Csitári Boglárka kiegyensúlyozott mosolya árulkodik. Az első mondata alá is támasztja ezt: 

– Otthon érzem magam Pestszentimrén, ez a legfontosabb, a legörömtelibb. Nemcsak érzem, de naponta meg is tapasztalom azt, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenki tesz azért, hogy jó, egyre jobb hely legyen Imre. Gesztusokban, kedvességekben nyilvánul ez meg. Sokszor apróságokról van szó csupán, de az ilyenek által lehet közösségeket létrehozni. Tényleg csak azt tudom mondani, hogy köszönet minden kedves embernek, aki tett azért, hogy én is otthon érezhessem magam az új helyemen. 

Egy út mentén 

A gyülekezet száznál több tagján és a civileken kívül is sokan figyeltek arra, hogy a lelkésznőnek és a családjának ne legyen gondja a beilleszkedéssel. Valószínűleg nem sok kerület felekezetei mondhatják el magukról, hogy „felsorakoztak” egyetlen utcába.

– A lakásunktól alig néhány száz méterre van a baptisták imaháza, ennek pedig szinte a szomszédságában, igaz, az utca másik oldalán, a református és a katolikus templom. A papokat, a lelkészeket már ismertem korábban is, de most, hogy imrei lettem, közeli lelki kapcsolatba kerültünk. Mindnyájan segítettek, köszönetet is mondok érte. Az, hogy négy vallás képviselői is a Nemes utcában vannak, kínálta a lehetőséget az egységre.

– Egy út mentén vannak az imaházaink, a templomaink, s ennek szellemében igyekszünk lelkileg is szolgálni, cselekedni. Havonta tartunk megbeszélést, tényleg naprakészek vagyunk, és ahogy telik az idő, a felekezeteink is úgy kerülnek egyre közelebb egymáshoz. 

Adakozó hívek

Négy pestszentimrei felekezetről beszélünk, de temploma csak háromnak van, az evangélikusoknak egyelőre nincsen otthona. De lesz…

– Ha minden az elképzelések és az előrejelzettek szerint alakul, akkor jövő májusban gyönyörű napot ünnepelhetnek majd a híveink, mert addigra felépülhet az új templomunk. Az ígéretek szerint kapunk támogatást az önkormányzattól és a központi költségvetésből is. Nagy-nagy öröm, hogy ettől a két remélt összegtől függetlenül az elmúlt bő egy évben tízmillió forint gyűlt már össze kifejezetten a templomépítésre a kerületi híveinktől. Jó érzés, hogy ők is magukénak érzik ezt a szép elképzelést.

Ott áll majd a templom…

A baráti „szomszédolásról” is mesél a lelkésznő.

– Amikor idejöttem, csak reggel nyolckor volt vasárnaponként istentisztelet. Gondoltam, lépünk a hívek felé, hogy ez megváltozzon. Kellett hozzá a református lelkész és a katolikus plébános segítőkészsége meg az is, hogy későbbi időpontra tettük az istentiszteletet. Havonta kétszer az egyik, kétszer a másik felekezetnél kapunk helyet, hogy megtarthassuk a szertartást. Hálás vagyok nekik a segítségért.

Horváth-Csitári Boglárka lélekben már építi a szép új templomot, de tudja, sok-sok munkával és ugyanennyi gonddal is jár majd a terv magvalósítása. A végcél azonban felemelő számára. 

– Tudom, ha elkezdődik az építkezés, daruk, markolók, betonkeverők látványára és hangjára fogunk ébredni, de csak egy darabig. Mert azok elmennek, s akkor ott fog állni a gyönyörű templomunk. Ez pedig már most legyőz és elfeledtet minden nehézséget. „Otthon érzem magam Pestszentimrén, ez a legfontosabb, a legörömtelibb.”