„Házasodik a pestimrei leány!” – Felszentelték a Kastélydombi Luther-házat
Budapest – A reformáció ünnepén, október 31-én szentelte fel Gáncs Péter püspök a Pestszentlőrinci Evangélikus Egyházközség pestszentimrei leányegyházának új gyülekezeti házát. A leányegyház gondozását két évre Horváth-Csitári Boglárkára bízta a gyülekezet. A lelkésznő családjával költözik a frissen felújított és a tervek szerint hamarosan kápolnával bővülő gyülekezeti központba. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Immár hatvan éve tartja a pestszentlőrinci gyülekezet pestszentimrei istentiszteleti alkalmait a helyi református templomban, ahol ezúttal hálaadó ünnepre gyűlt össze a maroknyi evangélikus közösség. Hosszú tervezgetés után megvalósul a leánygyülekezet régóta dédelgetett álma: a mintegy harmincezres városrész evangélikusságát ezután helyben lakó lelkész gondozhatja.
Jelentős egyházkerületi és országos egyházi támogatásból idén nyáron megvásárolt a gyülekezet egy családi házat. Első lépésként a lelkészcsalád és a gyülekezet számára elfogadhatóan felújították, hogy a gyülekezetépítés, a helyi evangélikusok felkutatása, önálló közösségé formálása elkezdődhessen. A gyülekezet tagjai nagyon sok önkéntes munkával járultak hozzá – Nánási József és Szabó József felügyelők irányításával – az épület rendbetételéhez.
Az ünnepi alkalmon a liturgia szolgálatát dr. Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora, a gyülekezet kisegítő lelkésze végezte. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke szellemes szóképekkel, elgondolkodtató hasonlatokkal, sőt szándékos képzavarokkal színesített prédikációjában a gyülekezet szó szerint értendő megházasodásáról, majd a következő két évről mint reményekkel teli várandósságról beszélt. Az egyházkerület lelkészi vezetője az istentiszteleten adta át Horváth-Csitári Boglárka lelkésznőnek a két évre szóló gyülekezetépítői megbízatását.
Az istentisztelet után az egybegyűlteket köszöntötte Győri Gábor esperes és Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő. Utóbbi köszöntőjében hangsúlyozta a lelkésznőre váró feladat nagyságát és fontosságát.
Lehetőség nyílt az ünnepi eseményen a tervezett bővítés, a gyülekezetiház- és kápolnaépítés koncepcióterveinek megismerésére is. A reménység szerint tavasszal induló építkezés koncepcióját a tervező, Krizsán András Ybl-díjas építész, egyházunk építési és ingatlanügyi bizottságának alelnöke mutatta be. Az istentiszteletet a lőrinci Eszterág zenekar szolgálata színesítette.
Az ünnepi alkalom után a gyülekezet átsétált a Nemes és az István utca kereszteződésében álló épülethez, és a püspök felszentelte a Kastélydombi Luther-háznak elnevezett gyülekezeti központot, hogy – a meghívóra utalva – „Isten segítségével valóra válhasson a pestszentimrei gyülekezet reménysége”.