Györköny – 2018. augusztus 25-én beiktatták Kasza Gábor evangélikus lelkészt a Györköny-Bikácsi Társult Evangélikus Egyházközség parókus lelkészi hivatalába. Aradi András a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye esperese végezte az iktatás szolgálatát, aki Zsidókhoz írt levél 10,23-24. alapján prédikált. Szöveg és fotó: Györköny-Bikácsi Társult Evangélikus Egyházközség
Az istentisztelet második felében Kasza Gábor a zsidókhoz írt levél 13. fejezetének 8. verséből hirdette Isten igéjét. Hangsúlyozta, hogy az egyházközség életének középpontjában Krisztus követésének kell állnia. És ennek hatást kell gyakorolni mind a gyülekezet, mind a környezetében lévők életére. Az evangélium hirdetése a lelkész és a gyülekezet közös feladata és felelőssége.
Az iktatást közgyűlés követte, ahol Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő, Font Sándor megválasztott egyházkerületi felügyelő, Rózsai György, a Tolna-Baranyai Evangélikus egyházmegye felügyelője, a Györköny-Bikácsi gyülekezet képviselői, volt lelkészei, a két település polgármesterei és lelkipásztorai köszöntötték a lelkészt és a gyülekezetet. Az alakalom után szeretetvendégségre került sor a helyi művelődési ház nagytermében. Ezúton is köszönjük mindenkinek a segítségét és a támogatását! A gyülekezet és a lelkész közös munkájára Isten áldását kívánjuk!