Hálát adtak a kecskemétiek a termények betakarításáért
Kecskemét – Évtizedes munka befejeződéséért adtak hálát szeptember 27-én, vasárnap a kecskeméti evangélikusok. Az Ybl Miklós tervezte templom tetőszerkezetének teljes felújítását önerőből végezte el a gyülekezet. A terményáldással egybekötött ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter szolgált igehirdetéssel. A Déli Egyházkerület püspöke Salamon király templomszentelési imájából idézett (1Kir 8,29), a Korinthusiakhoz írt második levélből pedig az adakozás áldásáról szóló részt emelte ki (2Kor 9,6–11.15), különösen is hangsúlyozva az istentisztelet meghívóján is olvasható szakaszt: „Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért.” Szöveg: Zsolczainé Vitális Judit, fotó: Agárdi Ildikó
Zsolczainé Vitális Judit tudósítása az Evangélikus Élet hetilap 2015 október 4-i számában, az evangelikus.hu beszámolója erre a hivatkozásra kattintva olvasható.