Vasárnap kezdődik a házasság hete – Sajtótájékoztatót tartottak a programokról
Budapest – A hazánkban tizenkettedik alkalommal megrendezendő házasság hetének programjait sajtótájékoztatón ismertették február 7-én a Benczúr Házban. Több mint húsz országban tartják már meg a hetet évről évre, keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A február 10–17. között zajló országos rendezvénysorozat arcai idén dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár. A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. Forrás: evangélikus.hu, szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
A Házasság Hete Mozgalom több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból – tudtuk meg a Novotny Zoltán riporter, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke által moderált sajtótájékoztatón. Magyarország 2008-ban csatlakozott, elsősorban azzal a céllal, hogy programok szervezésével, regionális rendezvények elősegítésével, országos internetes programfelület biztosításával elérhetővé váljanak a tartós és örömteli házasság megéléséhez szükséges ismeretek és sikeres példák.
„A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarországon 2010 és 2016 között csaknem másfélszeresére, 35,5 ezerről 51,8 ezerre nőtt a házasságkötések száma, és a legfrissebb adatok szerint 2018-ban az első tizenegy hónapban is volt egy szerény, 1,1 százalékos növekedés a 2017-es évhez képest. Ez arra enged következtetni, hogy a házasulási kedv növekedése nem kampányszerű, hanem tartós elköteleződés eredménye” – mondta Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója. Az adatok kapcsán arra is utalt, hogy bár a párok a magasabb iskolai végzettség elérése és az egzisztencia megteremtése miatt fiatalon elhalasztják a házasságkötést, de úgy tűnik, később egybekelnek.
Herjeczki Kornél utalt arra is, hogy ugyan változnak az életkörülmények, a munkaerőpiaci kihívások, a technológiai környezet, mindez a kapcsolatokra is kihat, de a másik emberhez való kötődés igénye állandó. „Nagyon mélyről fakad az a szükséglet, hogy valaki mellett biztonságban érezzük magunkat elfogadó és szeretetteljes közegben” – mondta az országos koordinátor, és kiemelte, hogy bár életkörülményeinkben haladnunk kell a korral, ugyanakkor meg kell maradnunk az örök értékeknél.
Igazodva a digitális korhoz, idén a hagyományos programok mellett a Házasság start elnevezésű online tréninggel is készülnek. „Az egymásra szánt idő még nagyobb jelentőséggel bír. Közösen kell tenni valamit a párunkkal, ami a kapcsolat erősödését szolgálja, erre időt szánni: ez kortalan érték” – hangsúlyozta Herjeczki Kornél. Ezután részletesen ismertették a programokat (megtalálhatók a házasság hetének honlapján).
Dr. Pethesné Dávid Beáta, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kara Mentálhigiéné Intézetének igazgatója harminc éve kutatja az emberi kapcsolatokat mint társas létünk meghatározó alapjait. Az egyetemi tanár rámutatott, hogy a jelen társadalmi környezete egészen más, mint egy vagy két generációval ezelőtt. Jelenleg az emberek tovább élnek, mint korábban, így a házasságban eltöltött idő is több. Nehéz olyan értékeket meghatározni, amelyeket a többségi társadalom is magáénak tud vallani, de felelősséggel viseltetünk a gyerekeink felé. Döntéseinknek mindig fontos következményei vannak – emelte ki az intézetigazgató.
Székely János szombathelyi megyés püspök a szüleit hozta fel példaként, amiért ők a boldog, hitben leélt házasság mintáját adták neki. Szülőként a legtöbbet azzal adjuk a gyermekünknek, ha a házastársunkat szeretjük – hangsúlyozta –, mert ez egy életen át kíséri az embert. „A kereszténység meggyőződése, hogy a világ szeretetből van. A teremtő Isten lényege az örök szeretet. Örök szülés, születés, életáradás. Az ember szeretetből van, azért születik, hogy szeressen. Jézus tanítása a házasságról így szól: amit Isten összekötött, ember szét ne válassza [lásd Mk 10,9]. Ez nem tilalom, hanem örömhír, ami azt jelenti, hogy lehet egy életen át szeretni valakit a gyöngeségeim és a hibáim ellenére is. Az ember képes a totális önátadásra. De tudnunk kell, hogy nem magunktól maradunk egymás mellett, mert mindent másként élünk át, és falak épülnek közöttünk. De a két ember képes az egység csodáját is újjáteremteni humorral, megbocsátással, újrakezdéssel, hibák belátásával és minőségi, meghitt idő rászánásával” – fejtette ki a megyés püspök.
Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke a házasságról szólva az elköteleződés fontosságát emelte ki: „Olyan világban élünk, amikor pillanat alatt lecserélünk mindent, mobilt, autót, sőt házastársat is. A házasság férfi és nő Isten előtt kötött szövetsége. Isten különleges ajándéka az ember számára. Ebben van az élet legnagyobb különbözősége, de legbensőségesebb vonzalma is. Nem jó az embernek egyedül lennie, ezért Isten megajándékozott az egymáshoz vonzódás vágyával. Ez a motorja a házasságnak, ami egy életen át egymáshoz vezet bennünket. Szeretnénk felhívni a figyelmet szerte az országban arra is, hogy Isten naponként megújít bennünket és a párkapcsolati életünket is. Házastársunkat nem mi magunk szereztük magunknak. Isten ajándékozott meg vele. Akkor fut zátonyra egy házasság, amikor az ember kivonja Isten kezéből a kapcsolatot, mert azt gondolja, hogy saját kezébe veheti. Pedig csak Isten kezében tudunk meggyógyulni, az ő Szentlelkének vezetésével. A szeretetet sugárzó emberből Isten is kisugárzik. Merjük megmenteni a házasságot, mert nemcsak a családot, férfiak, asszonyok és gyermekek boldogságát mentjük meg, hanem az egész nemzetet is.”
Gorove László és felesége, Kriszta a házasság hetének arcaiként elmesélték: azért vállalták ezt a váratlanul érkezett feladatot, mert úgy gondolják, harmincnyolc éve tartó házasságukban igen fontos szerepet játszott a hetente egyszer beiktatott randevús este, valamint tanúságot szeretnének tenni arról, hogyan lehet ennyi éven át boldog és szerelmes házasságban élni, bár még nem annyira öregek, hogy erről beszéljenek. Beszámoltak arról is, hogy az ő házasságukban is voltak nehéz helyzetek, de a heti randevúk megoldották a válságaikat. Végezetül elmondták: mindig lehet randevúzni a másikkal, csak kreativitás, fantázia kérdése, mikor és hol.