Polgár Rózsa gyászjelentése
Budapest – Polgár Rózsától temetési istentisztelet keretében búcsúznak 2014. június 17-én kedden 15 órakor a Budapest-Deák téri evangélikus templomban. Forrás: Harmati Béla
„Akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra van” Római levél 8,28
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
POLGÁR RÓZSA
dr. Harmati Béláné
Munkácsy- és Kossuth- díjas kárpitművész, a Széchenyi Irodalmi- és Művészeti Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
2014. május 22-én Budapesten,
78 éves korában, hosszabb betegség után elhunyt és Isten örök országába tért.
Temetési istentisztelet keretében búcsúzunk tőle 2014. június 17-én kedden 15 órakor a Budapest-Deák téri evangélikus templomban (1052 Deák tér 4.).
Gyászolják: férje, 52 éves házasság után, fiai: Béla László és Gergely Ádám, menyei: Cecília és Ellen, unokái: Béla István, Dóra, Eszter és Bence, testvére, Ildikó, sógornői: Margit, Éva, Lídia és sógorai a kiterjedt rokonsággal együtt, művészkollégái és az evangélikus gyülekezetek emlékező tagjai.
Kérjük, az urnás búcsúztatáshoz legfeljebb egy szál virágot hozzanak, a perselypénzzel, adományukkal a kelenföldi gyülekezet tervezett óvodáját támogassák.
ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! A GYÁSZOLÓ CSALÁD
Budapest, 2014. május 27.