Keresztény–zsidó imaórával zárult az ökumenikus imahét
Budapest – Az ökumenikus imahetet lezáró zsidó–keresztény imaórát Erdő Péter bíboros, érsek és Frölich Róbert főrabbi vezette. Egyházunk részéről Kondor Péter püspök tartott beszédet a Budapest-Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban 2019. január 27-én megrendezett imaórán. Forrás: evangélikus.hu, szöveg és fotó: Galambos Ádám
„Minden forrás tebenned van” – emelte ki a 87. zsoltár szavait Erdő Péter, aki hangsúlyozta, hogy a keresztényeknek és a zsidóknak küldetésük van, amelyet a történelem Urától kaptak. A római katolikus bíboros, prímás beszédében a zsoltáros Dávid gondolatain keresztül mutatott rá a zsidó–keresztény párbeszéd lehetséges útjára. „A választott nép küldetése, a keresztények hivatása és az egész emberiség útja egy végső pontban összeforr” – mondta az esztergom–budapesti érsek. A reménységgel kapcsolatban Erdő Péter kifejtette: „A szívünkben, a közösségeinkben már itt vannak Isten országának erői, de a történelem útját járjuk, ahol együtt van és küzd is egymással a világosság és sötétség.” A prímás a közös emlékezéssel és küldetéssel kapcsolatban elmondta: „Isten mindenkinek szóló igazságát követnünk kell saját életünkben, de el kell vinnünk a többiekhez is, hogy az ő számukra is a reménység és az áldás jusson.” A bíboros emlékeztetett, hogy az idei imanap egybeesik a holokauszt nemzetközi emléknapjával, így különösen fontos az emlékezés, hiszen „a rasszizmus és az embertelenség idejéből vannak közös emlékeink".
„Mi a titka a tíz igének?” – tette fel a kérdést Frölich Róbert. A Dohány utcai zsinagóga főrabbija elmondta, hogy a zsidó tradíció is két részre osztja a törvényeket. Az első öt ige az Isten és ember közötti viszonyt határozza meg, míg a második öt parancsolat az ember és ember közötti békés együttélés lehetőségét szabályozza. „Isten a maga képmására teremtette az embert. Mi, amikor egymásra nézünk, igaz, hogy nem feltétlenül vesszük észre, de az Isten képmását kell, hogy lássuk” – mondta a rabbi. Frölich Róbert hangsúlyozta, hogy „az Isten nem a magasból néz le ránk, hanem itt van valamennyiünkkel”. A keresztény–zsidó párbeszéd jegyében a főrabbi a szeretet fontosságát emelte ki, elmondva, hogy „a szeretet az, mely minket egy néppé, egy társadalommá, egyetlen, megismételhetetlen emberiséggé kovácsol”.
„Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.” (1Móz 12,2) – idézte Kondor Péter. – „Megrendült szívvel emlékezünk a mai napon” – mondta az evangélikus püspök, aki beszédében a holokauszt nemzetközi emléknapjára is kitért, hangsúlyozva, hogy szükséges az áldozatokra és embermentőkre emlékezni. Kondor Péter az összetartozás fontosságára, valamint az alázat gyakorlására hívta fel a figyelmet. A Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke arra buzdította a jelenlévőket, hogy ne a múló értékek hajszolásával foglalkozzanak, hanem az örök érték, Isten tanítása szerint éljenek, az Úr szavának engedelmeskedjenek.
A keresztény–zsidó imaórán imádságot mondott még Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Khaled A. László, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense, Pataky Albert, a Magyarországi Pünkösdi Egyház elnöke és Ócsai Tamás, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke. Az imaórán közreműködött Merczel György kántor és az Imperfectum Együttes.
Az ökumenikus imahetet lezáró zsidó–keresztény imaórát 2012 óta szervezi a Keresztény–Zsidó Társaság és az Avilai Nagy Szent Teréz-Plébánia.