Hálaadó családi délután a Józsefvárosi Gyülekezet Mandák Házáért
Budapest – Szeptember 28-án ünnepelték a józsefvárosi evangélikusok a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház megújulását és a gyülekezet épülését. Szöveg: Románné Bolba Márta
Megépült a Mandák Diákszállás tetőterébe vezető két lépcsőház, egy kiscsoportszoba és a lelkészi hivatal kapott helyet a lépcsők mellett. Kibővült a lelkészlakás, megépült a gyülekezeti terem és nem potyog többé a vakolat a templom mennyezetéről. Gáncs Péter püspök úr igehirdetésében a grádicsok éneke alapján arról beszélt, hogy embereken keresztül ér minket el Isten áldása, s megköszönte Ágoston Katalin építésvezető és Aranyi Attila gazdasági vezető áldozatos munkáját, nem feledkezve meg hűséges munkásainkról Imréről és Zoltánról sem. A szegedi Tágas Tér fesztivál hatása alatt erőt meríthettünk abból, hogy a kertünk felfelé, az ég felé nyitott.
A Házszentelés ünnepe Rejtő Gábor költő és zenész énekével kezdődött. Ezt követően a gyülekezeti házban otthonra talált hétközi kiscsoportok mutatkoztak be. Molnár György a Józsefvárosi közügyekkel foglalkozó Közöd Civil Társaság munkájáról beszélt, akik éppen három szociális bérház lakóinak érdekei ügyében próbálják elérni, hogy megtérítsék a hibásan túlszámlázott rezsitételeket, ami sok szegény sorsú lakó kiszolgáltatottságát végletekig feszítette. Dr. Fórizs Éva a Támasz Gondozó addiktológus főorvosa arról beszélt, hogy keddenként azokat a betegeit hívja a gyülekezet közösségébe, akiknek erőforrás a hit. Szerdánként kisgyerekes édesanyák találkoznak hétről hétre. Gáncs-Kiss Tünde óvónő osztotta meg az elmúlt év tapasztalatait. Szerda esténként a diákszállásunk fiataljai Sánta József vezetésével ismerkednek Istennel és egymással. Csütörtökönként Kovács Márta vezet bibliaórát, este pedig Bolba Márta fiatal felnőttek körét. Óberth József elmondta, hogy a Józan babák playback színháza hogyan kapcsolódott be az istentiszteleti szolgálatba. Lőrincz Péter pedig megosztotta velünk az első nyári tábor élményeit. A vacsorát a kertben fogyaszthatták el a résztvevők, amit a diákok műsora követte, zongoradarabokkal és néptánccal. A gyerekek az Országos Iroda jóvoltából a kertben felállított trambulinon ugrálhattak.
A Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház gyülekezeti terme tehát nem marad kihasználatlanul.
Köszönjük az Bajorországi Evangélikus Egyház böjti adományát, a Pesti Egyházmegye, a Déli Egyházkerület támogatását és az EMMI pályázati támogatását.