„Sok utazáson vettem már részt, örömmel és szép élményekkel gazdagodva. Ez azonban valóban zarándoklat volt. Fizikailag, szellemileg és lelkileg is hosszú utat jártunk végig, térben és időben is haladtunk. Vezetőnk, Sándor Frigyes felkészült figyelmessége, szeretetteljes irányítása alatt közelünkbe kerültek a képekről, könyvek lapjairól ismert helyszínek, tárgyak. Győri Gábornak külön köszönöm, hogy zenével fűszerezte mindezt. Élménnyé lettek az ismeretek! De a történelem távolából nemcsak tárgyakkal, emlékekkel, és nem is csak Lutherrel találkoztunk, hanem az élete centrumában álló Krisztussal. Ő volt velünk, Ő teremtett közösséget az utazók között, s tette helyre bennünk a látottakat. Főbb személyes élményeim címszavakban: Luther keresztségének helyszíne a Péter-Pál templomban, kis szobája a Wartburgi várban, ahol az Újszövetséget fordította, Bóra Kata kerten átvágó siető bronzszobor-alakja a Fekete Kolostorban. S a tárgyiakon túl: a sok derűs perc, az anekdoták, viccek, aranyos beszólások, könnyes nevetések, hogy jó evangélikusnak lenni!” /Schaller Bernadett/
Luther zarándoklat – Tódy Éva képei:
„A Déli Evangélikus Egyházkerület által szervezett Luther zarándoklattól nem vártam többet, mint azt, hogy fakuló egyháztörténeti ismereteimet színes illusztrációkkal és személyes élményekkel gazdagítva, evangélikus öntudatomban megerősödve térek haza.
Sándor Frigyes lelki vezetőnk útközben tartott teológiai előadásaiban egyszerre mutatott rá az egyháztörténeti kontextusra és hozott mai hasonlatokat. A hosszú út alatt lehetőségünk volt nyugodtan átgondolni egy-egy komolyabb teológiai kérdést. Meglepetésként ért az, hogy a lutheri teológia mennyire természetes része személyes hitemnek. Lelki élmény volt az evangélium gazdagságát Luther tanításán keresztül újra felismerni.
Így vált számomra felfrissülést hozó, hitmélyítő zarándokúttá a buszos kirándulás.” /Jóné Jutasi Angelika/
„Jó Barbara 10 éves iskolás, „last minute” utasként került a Luther buszra.
Egyházi közegben felnőve nála az „Erős vár a mi Istenünk!” a titkos jelszó, amikor öcsével és a többi utcabeli gyerekkel a bokrok között játszanak. Számára természetes, hogy püspökök, lelkészek és misszionáriusok alkotják a baráti kört. Luther Márton is már-már része a bővebb rokonságnak.
Barbi az elmúlt hét alatt több egyháztörténeti és teológiai kifejezést hallott, mint eddigi élete 10 éve során összesen. Mégsem jelentett különösebb gondot számára, hogy a hatalmas tudásanyagot befogadja, hiszen ebben az életkorban, mint a szivacs szívja magába az ismeretet. A buszon levetített Luther film segítségével pedig összeállt a fejében kép. Amikor a hazafelé vezető úton egyháztörténeti dolgozatban kellett számot adnia tudásáról, minden olyan kérésre tudta a választ, amit kapcsolni tudott a zarándokút egy-egy helyszínéhez.
Édesanyjaként meghatva tapasztaltam, hogy az új információkat magára nézve folyamatosan alkalmazta és lelki tanulságokat vont le. Esti imájában megfogalmazta, hogy nem lehet véletlen, hogy ő is utazhatott, hálát adott, hogy az evangéliumot ismerheti, anyanyelvén olvashatja és hogy egyházunkban egészséges, igaz tanítást követünk.
Képeslapját nagymamájának a következő szöveggel írta: „Üdvözülünk Wittenbergből!”
Erre csak azt mondhatom: Ámen, valóban így legyen!” /Jóné Jutasi Angelika/
„Minden csodálatos volt, Istennek és minden szervezőnek örök hálám.”
/Lászlóné Házi Magdi/
„Kedves Testvérek!
Hazaérkezve három kis unokám várt rám, hogy igazi nagyis nyaraláson vegyenek rész „vidéken”. A rettenetes nyári meleget csak a kertben felállított medencében bírtuk ki. Az fel sem merült bennem, hogy megnézzem a leveleimet a számítógépen. Tegnap este távozott a siserehad, úgyhogy egy kis felületes rendrakás után most a gép mellett ülök.
Valóban igaz, hogy idő kell, míg megérnek a látottak, hallottak és a megérintett események a feldolgozáshoz. Áttöltöttem a saját képeimet is a gépemre. Olyan értelemben nagy meglepetés nem ért, hogy nem minden képem lett tökéletes. De azt a furcsaságot tapasztaltam, hogy a képek „átlapozása” közben nem éreztem igazán a kirándulás csodáját visszatükröződni. Ahogy a családnak mutattam a képeket, hiányérzetem támadt. Nagyon sok társas úton voltunk már a párommal, és a képek nézegetése közben mindig megelevenedtek a látottak. Most nem éreztem olyan óriási élménynek, hogy Németországban jártam.
Ekkor nyúltam a levelekhez, amiket küldtetek. Végigolvasva a szösszeneteket, a küldött képeket felfedezve és felismerve az új testvéreket – Titeket –, és rögtön kitisztultak az érzéseim. Most már tudom, hogy a szó, az érintés, a zene, a kapcsolatok, a hittel átszőtt új ismeretek azok, amik ennek az útnak a lényegét megadták. Nem igazán a templomokon volt a hangsúly, hanem azon a rezgésen, ami megjelent bennem és bennünk, amikor ott jártunk. Hihetetlenül megelevenedett Luther Márton a maga XVI. századi alakjában és szellemében. Ilyet én még sohasem éltem át. Nagyon boldog vagyok, hogy együtt lehettem veletek akkor és ott!
És a fényképeim is nagyon jól sikerültek, mert minden képen mi, az emberek vagyunk fontosak egymásnak. A melki, augsburgi, wartburgi stb. épületek is fontosak voltak, de csak eszközei, díszletei azoknak a napoknak.
Hálás köszönet az istenes napokért!”
/Juhászné Márta, Mezőtúr/
