Tanévnyitó a Kiskőrösi Evangélikus Iskolában
Kiskőrös – Augusztus utolsó vasárnapja a kiskőrösi és a városkörnyéki diákoknak is az új tanév kezdetét jelentette. Vasárnap délután 5 órakor a három harang szavára gyülekeztek a fiatalok az evangélikus templomba, tanévnyitó istentiszteletre. Szöveg: Lupták György, fotó: V. Nagy Melinda / Kőrösi Hírek
Szentgyörgyiné Szlovák Mária igazgató asszony jó hangulatú, vidám évnyitó beszédben készítette föl a diákokat a tanév eleji nehézségekre, hiszen még nem fejeződött be a gimnázium energetikai felújítása. Az istentiszteleten iktatta be Lupták György esperes a két lelkészt, Szűcs Máriát az általános iskola, Farkas Sándort pedig a középiskola iskolalelkészi tisztébe. Mindketten már az iskola indulása óta itt szolgálnak, de véglegesítésük csak most történt meg.
Az új tanévben egyházunk legnagyobb iskolájában összesen 1202 óvodás és diák kezdte meg tanulmányait. Újdonság, hogy az elmúlt év nagyszabású óvodabővítési és felújítási munkájának eredményeként mostantól öt csoportosra bővült a Harangvirág Óvoda. Az iskola létszáma a következőképp alakul: az óvodában 117, az általános iskolában 544, a középiskolában pedig 541 fő. Nyolc új pedagógus, így összesen 123 tanár és a hitoktatók foglalkoznak majd a gyermekekkel. Az evangélikuson kívül továbbra is négy felekezet tart hittanórákat, a római katolikus, a református, a baptista és az evangéliumi pünkösdi. A tanévnyitó istentiszteleten az iskolalelkészek megáldották az új diákokat és az új pedagógusokat is. A záró ökumenikus imádságot a három intézményvezető, Szentgyörgyiné Szlovák Mária igazgató asszony, Grausza Jánosné a Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola tagintézmény vezetője és Dénes Istvánné vezető óvónő, a Harangvirág Evangélikus Óvoda tagintézmény vezetője mondták el.