50 év után lelkészavatás Rákoskeresztúron
Rákoskeresztúr – A rákoskeresztúri gyülekezetben 50 év után ismét lelkészavató istentisztelet tartottak. Brunner Beatrix ordinációjára július 12-én került sor. Szöveg és fotó: Kovács Áron
Beát ebben a templomban keresztelték, itt konfirmált, innét indult most a lelkészi szolgálatba. Mivel nagyon meghatározó volt számára a konfirmációi igéje, ezért ez a zsoltárvers került a meghívóra: „Kezed legyen segítségemre, mert utasításaidat választottam.” (Zsolt 119,173) Erre az igére alapozva Gáncs Péter püspök prédikációjában hangsúlyozta: ez a mondat kérés és tanúságtétel egyszerre. A nap útmutató igéjére utalva - „Kész a szívem, Istenem, arra, hogy énekeljek és zengedezzek lelkesen!” Zsolt 108,2 - aláhúzta, hogy nem elég a tudás, a diploma, a luther-kabát, az elsődleges az, hogy készen áll-e a szív, hogy lelkesen hirdesse Isten igéjét. De hosszabb távon csupán az emberi lelkesedés nem elegendő. Több kell: a Lélek tüze, ajándéka. Ezért piros az oltárterítő az ordináció ünnepén, amely a szolgálatba induló személyes pünkösdje lehet.
Az igehirdető kiemelte, hogy külön ajándék, hogy Bea nem egyedül indul a szolgálatba, vőlegénye, Laci, okleveles kántorként szolgatársként is mellette lesz majd.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében Korányi András egyetemi tanár, a helyi gyülekezet részéről pedig Nagyné Szeker Éva igazgató lelkész vett részt az ordinációi liturgiában. Az úrvacsoraosztást a felavatott lelkész, mentorával ifj. Cserháti Sándor szegedi lelkésszel együtt végezte.
A templomi szertatás végén köszöntötte az új lelkészt Nagyné Szeker Éva, Korányi András, ifj. Cserháti Sándor valamint a déli egyházkerület elnöksége: Gáncs Péter püspök és Radosné Lengyel Anna felügyelő.
Brunner Beatrix augusztustól a pécsi gyülekezetben kezdi meg beosztott lelkészi szolgálatát.
Névjegy:
Brunner Beatrix Budapesten született 1989.12.31-én. Gyerekkorát Rákoskeresztúron (XVII. kerület) töltötte Kósa László lelkészúr „lelki-vezetése alatt”. Iskolás éveit a Pál Apostol Katolikus Ált. Isk. és Gimnáziumban töltötte. Érettségi után azonnal jelentkezett a teológiára, ahol 2008-ban meg is kezdhette a tanulmányait. Otthon konfirmációja (2003) óta aktív tagja volt a rákoskeresztúri gyülekezetnek.
Nagyon szeret fiatalokkal foglalkozni, már hamar bele is kezdett ebbe a munkába. Kisgimnazistaként már táborvezető volt a gyülekezeti táborokban, illetve gyermek bibliakört vezetett vasárnaponként. Nagyon szeretett a gyülekezeti kézműveskedésekben is segédkezni. Emellett lelkes tagja volt a gyülekezeti ifjúságnak.
Nagyon szereti a zenét, legyen az komoly- vagy könnyűzene. Az ifjúsági órákon tanult gitározni, ezt a tudását későbbiekben kamatoztatta is a táborokban, gyülekezeti alkalmakon. Illetve aktív tagja volt gyülekezetük énekkarának. Ezzel a kórussal jártak találkozókra, és a gyülekezet ünnepein szolgáltak.
Amiben csak lehetett, lelkesen részt vett gyülekezetében, még az egyetemi évek alatt is.
Az egyetemi szupplikációk során az ország legkülönbözőbb pontjaira látogathatott el. Hálás vagyok Istennek, hogy ennyi közösséget és lelkésztársat ismerhetett meg.
Különösen is hálát ad azért, hogy a hatodévét Szegeden tölthette. Egy nagyon vidám, tanulságos év van mögötte és egy szerető, kedves közösség.
Lelkészi munkáját Pécsett kezdheti meg. Örömmel várja az új kihívásokat, és reméli, hogy egy befogadó közösség tagjává válhat.
"Komoly szívügyemnek tartom az ökumenét. Igyekszem majd törekedni arra, hogy a felekezetek tudjanak együtt ünnepelni, hogy párbeszéd alakulhasson ki. És közelebb kerüljenek egymáshoz az egyházak, különösen is a katolikus és az evangélikus. Remélem, hogy ehhez a törekvésemhez idővel mások is csatlakoznak majd."