„Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!
Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!
Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.”
Zoltár 100,4-5
A hajdani tót gyülekezet a kitelepítések idején még többségi evangélikus közösség volt, mára szinte csak a szebb napokat látott épületek emlékeztetnek az elmúlt jobb időkre. Ha az olvasó a Google térképén megkeresi a kicsiny csongrádi községet, hamar rátalálhat az evangélikus templom omladozó vakolatú, törött ablakú épületére.
A Google Street View, vagyis Utcakép szolgáltatása Csanádalberti esetében a 2011 decemberi állapotokat mutatja.Valóban szomorú látvány, ami jól mutatja a 2010-es vihar rombolását. Ehhez képest, aki ma arra látogat, egy gyönyörű templomot talál a nemrég még omladozó helyén. Mi történt? A kicsiny közösség vezetése, élén Szőcs Istvánné presbiterrel, mert nagyot álmodni és komolyan vette az ősök nyelvén a bejárat fölött olvasható zsoltárt az Úr örökké tartó szeretetéről és hűségéről. Pályázati forrás után néztek, hátha megmenthető a súlyos viharkárokat szenvedett épület. Kérdésünkre Szőcs Istvánné elmondta, hogy a nagy károk enyhítésének egy részét, az ablakok javítását és a belső festést még a biztosítási összegből fedezte a gyülekezet, de a súlyos külső károk kijavítását csak a Darányi Ignác Terv pályázatán elnyert mintegy húszmillió forintnyi támogatás tette lehetővé. A pályázatot a berettyóújfalui Gácsi József írta. A tervező Molnár Zoltán volt Békéscsabáról, a kivitelezést Békés Bau Kft részéről Tóth András végezte. A műszaki ellenőr Szuda György volt. Sajnos az állványzattal a toronyig érő munkások további súlyos sérüléseket fedeztek fel a toronysisak bádogozásában, amit a pályázat már nem fedezett. A Déli Evangélikus Egyházkerület, a Nyugat-Békési Evangélikus Egyházmegye, Csanádalberti önkormányzata, valamint a Négyhatár99 Kft együtt közel kétmillió forinttal egészítette ki a rendelkezésre álló forrásokat, hogy szeptember tizenharmadikán egy megnyugtatóan felújított templom fogadhassa az újraszentelésre egybegyűlteket. A megvalósult felújítás újra a falu ékességévé tette a templomot.
Az ünnepi alkalom bevezetőjeként Kutyej Pál helyettes lelkész köszöntötte a templomot teljesen megtöltő gyülekezetet.
A hálaadó istentiszteleten prédikáló Gáncs Péter püspök az istentisztelet elején a 100. zsoltár alapján hangsúlyozta annak a szimbolikus fontosságát, hogy az ünnep egyben Csjernyik Maja keresztelője is, előremutatva a templomajtó felett olvasható igeszakaszban elhangzó ígéretre: „…jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” A püspök az istentisztelet végén a tótkomlósi gyülekezet ajándékaként, a csanádalberti evangélikusoknak adott Bibliát, a 100. zsoltárnál kinyitva helyezte az újraszentelt templom oltárára. Az alkalom Csonka Zsuzsa beosztott lelkész hirdetéseit követően, Kiss Boglárka szavalatával zárult.
Az istentiszteletet ünnepi közgyűlés követte Dénes Erzsébet, az egyházközség felügyelőjének vezetésével. A közgyűlésen köszöntőt mondott Radosné Lengyel Anna országos felügyelő helyettes, Csjernyik Zoltán polgármester, Madarász Géza egyházmegyei felügyelő és Szőcs Istvánné presbiter.