Püspöki szolgálat Gyomaendrődön
Gyomaendrőd – 2014. november 16-án Gáncs Péter püspök szolgált igehirdetéssel, a liturgiai szolgálatban Fülöp Mónika beosztott lelkész segédkezett.
Reménység vasárnapján igehirdetési szolgálattal erősítette és bátorította a német származású gyomai evangélikus gyülekezetet a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke.
Fülöp Mónika lelkész ez év szeptemberétől az egyházközségben vállal lelkészi szolgálatot, otthona pedig a 70-es évek vége óta lelkészlakásként nem használt parókia. Ez a tény újabb reményteli újjáéledési utat indított el. A püspök látogatás során a múltját jól ismerő, azt szem előtt tartó, de imádságos szeretettel a jövő lehetőségei felé igyekvő és cselekvő gyülekezet jövőkép fogalmazódott meg, amit a város vezetésével, iskoláival, kulturális intézményeivel, nemzetiségi és civil szervezeteinek támogató együttműködésével közösen valósít meg.
Bankó Pál képriportja az evangelikus.hu portálon erre a hivatkozásra kattintva tekinthető meg.