Alpha-tól a bétáig – Missziói konzultáció a Déli Kerületben
Budapest – Megtartotta szokásos őszi missziói konzultációját a Déli Egyházkerület. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Deák László kerületi missziói lelkész évente kétszer missziói konzultációra hívja a kerület lelkészeinek különböző csoportjait. Az idei második ilyen konzultáció középpontjában egyrészt azok voltak, akik most kezdik a szolgálatot, másrészt azok, akik új – vagy nemrég indult – missziói feladatot végeznek. Az alkalom vendége volt Rátkay János az ALPHA KURZUS MAGYARORSZÁGI VEZETŐJE, aki csapatával egy a világ 168 országát érintő missziói programra készül 2016 szeptemberében amiben evangélikus gyülekezeteinknek is lehetőségük nyílik a részvételre. A nemzetközi Alpha akció célja a 18 - 25 év közti fiatalok megszólítása. A jövő év őszén induló kampány arcának egy valódi világsztárt Bear Grylls-t sikerült megnyerni, aki néhány éve egy Alpha Kurzuson tért meg.
Az Alpha-s csapatot elkísérte az épp hazánkban tartózkodó Jan Bakker is, aki az Alpha Európai igazgatója. Az érdekes vetített előadás során a konzultáció résztvevőinek lehetősége nyílt megismerkedni az immár világszerte mintegy harmincmillió emberhez eljutott gyülekezetépítő eszközzel.
A missziói konzultáción a résztvevőknek egymás előtt, valamint a missziói lelkésszel és a püspökkel személyesen is lehetőségük nyílt megbeszélni az őket érő örömeiket, kihívásaikat, feladataikat és terveiket. Ahogy Gáncs Péter fogalmazott, a pénteki „workshop” célja az Alfától, ha nem is az ómegáig, de kisebb előrelépésekben segítve a résztvevőket legalább a bétáig, a következő feladatokig eljutni. Ha ez sikerült, akkor már érdemes volt ismét megrendezni a Déli Evangélikus Egyházkerület missziói konzultációját.