Németek a Kárpát-medencében
Tavaly rendezett első alkalommal konferenciát a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, a Bonyhádi Evangélikus Gyűjtemény és a Bonyhádi Öregdiák-szövetség vezetősége. Akkor a Forberger-konferencia keretében a középiskola híres tanárára emlékeztek, és a nyelvészettel foglalkoztak. Idén, április első hétvégéjén Németek a Kárpát-medencében címmel rendeztek konferenciát a bonyhádi oktatási intézményben.
Az
ünnepélyes megnyitón Gáncs
Péter,
a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének
püspöke, Prőhle
Gergely,
az egyház országos felügyelője és Józan-Jilling
Mihály,
a Magyarországi Németek Országos
Önkormányzatának alelnöke is köszöntötte a megjelenteket.
A nyitó előadást D.
dr. Harmati Béla nyugalmazott
evangélikus püspök tartotta A
Német memorandum és a Magyarországi Evangélikus Egyház címmel.
A
három nap folyamán huszonnyolc előadást hallgathattak meg az
érdeklődők. Érkeztek szakemberek határainkon túlról is:
Németországból, Ausztriából, Erdélyből, Felvidékről és a
Vajdaságból. Az egyenként mintegy huszonöt-hharminc perces
előadások levéltári adatokkal alátámasztva térképezték fel a
németség múltját és jelenét.
A konferencia
főszervezője, a Bonyhádi Evangélikus Gyűjtemény vezetője, Nagy
István
magát az együttlétet értékelte a legtöbbre. Azt, hogy a
résztvevők olyan előadókkal találkozhattak, akiknek a neve
ismerősen cseng a németség, a helytörténet szakterületén. A
főszervezőtől azt is megtudtuk, hogy a sorozatnak lesz folytatása,
szeretnének konferenciát szervezni a zsidóknak, a cigányoknak, a
székelyeknek és a völgységi magyaroknak is.
Máté Réka










